Zalai Hírlap, 2018. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-09 / 81. szám
2018. ÁPRILIS 9., HÉTFŐ Nyitott pincék a szőlőhegyen ZALATARNOK Közel 80 fő vett részt a település melletti Szent György-hegyen immár nyolcadik alkalommal megrendezett pincejáráson. A szombati mustrán öt gazda kínálta boraival a vendégeket. Becze István körülbelül négyszáz főből álló kisebb birtokot művel. A nyolcvanéves férfi a szüleitől örökölte a teljesen vegyes, legalább negyvenféle szőlőt tartalmazó ültetvényt. - Hagyományos telepítésű szőlő volt, de 1978-ban kaptam egy szívinfarktust, s utána nem nagyon tudtam hajolgatni, ezért kordonossá alakítottunk át - magyarázta. - így aztán ma is többnyire én művelgetem, bár a család többi tagja is besegít. A szőlőültetvény sajátosságai miatt Becze Istvánnak vegyes bora van, fehérből egész szép mennyiség, ám vörösből csak kevés. Ennek ellenére az idős férfi unokája, Gulyás Bálint mind a kettőből folyamatosan kínálgatta a vendégeket, akik közül többen megnézték az ültetvényt is. - A vegetáció már elindult, a vessző tele nedvtartalommal - egészítette ki az elmondottakat Gulyás Bálint. - Ezért aztán a metszést célszerű volt már elvégezni, hiszen aki késlekedett vele, az olyan kockázatot is vállalt, hogy nem tudja lehúzni a vesszőt a lugasdróthoz. Arról egyelőre sokat nem lehet mondani, hogy milyen év várható, ugyanis a tél elhúzódása miatt a rügyfakadás késik, így ráhagyással metszettünk. Egy kevés elfagyással számolni kell, ez is a huzamosabb ideig tartó hideg időjárás miatt alakult így. gyf Gulyás Bálint (balra) kínálja az egyik résztvevőt, a baki Kámán Pétert. Mögöttük Tóth Károly és Balogh Péter Fotó: Gyuricza Ferenc GAZDASÁG ZALAI HÍRLAP Megérkezett az első gép A szakemberek a német piac további erősödésére számítanak idén PÉTER ÁRPÁD zalaihirlap@zalaihirlap.hu SÁRMELLÉK Szombaton megérkezett az idei szezon első chartergépe a Hévíz- Balaton Airportra (HBA). A szakemberek a német küldőpiac erősödésére számítanak 2018-ban. A Lufthansa Frankfurtban felszállt A-319-es gépét a hagyományoknak megfelelően vízsugárral, a mintegy 80 utast pedig a terminálban pezsgővel köszöntötték. Benkő Attila, a HBA ügyvezetője elmondta, ez a tervezettnél nagyobb repülő, és a szezonban többször is érkezik majd ilyen, ugyanis a foglalási adatok erősödő érdeklődést mutatnak a német nyelvterületről. Idén a Mutsch Ungarn Reisen szervezésében Frankfurt mellett Berlinből, Düsseldorfból és Hamburgból, a Salamon Reisen közreműködésével pedig Drezdából, Erfurtból és Hamburgból közlekednek járatok a Hévíz-Balaton Airportra, ahol tavaly 24 ezer 500 utas fordult meg. - Jó jel, hogy Frankfurtból nagyobb gépek jönnek a korábbiaknál - fogalmazott Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Hévíz tiszteletbeli németországi nagykövete. - Nagyon erős tavaszi szezonra következtethetünk a foglalási adatokból, a Németországból érkezők vendégéjszakaszáma várhatóan 5-10 százalékkal növekszik. Ennek oka, hogy biztonságos az ország, s látható: Közép-Kelet-Európa felértékelődik. A Magyar Turisztikai Ügynökség pedig külföldi marketingkampányt tervez, aminek a hatása még csak ezután jelentkezik. A szakember azt mondta, a tavalyi rekordév után újabb erőteljes növekedést mutatnak az adatok a szektorban. A vidéki szállodákban a belföldi vendégek száma 5-10 százalékkal nőtt, a fővárosban ped jó jel, hogy Frankfurtból nagyobb gépek jönnek a korábbiaknál mig a külföldiek által itt töltött vendégéjszakákat tekintve tapasztalható erősödés. A szállodaszövetség várakozásai szerint éves szinten akár 5-8 százalékos bővülést is elkönyvelhetnek a szálláshelyek idén, ami újabb csúcsot jelentene. Könnyid László megjegyezte, májusban egészségturisztikai értekezletet terveznek, amelyen részt vesznek a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a hazai gyógyszállodák szakemberei. Itt új lehetőségeket keresnek majd az egészségturisztikai marketing fokozására, természetesen nem megfeledkezve a hagyományos küldőpiacokról, de újakat is megcélozva. Az első idei chartergéppel nyolcvanan érkeztek a Hévíz-Balaton Airportra Fotó: Péter Árpád 5 Hirdetés