Zalamegye, 1883. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1883-04-22 / 16. szám
Zala-Egerszeg, 1883. április 22. 1>. szám. ZALAMEGYE társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A Zalamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Alispáni előterjesztés a vitimék háztartásáról szóló 1883. évi AI., c. li. §-a értelmében Zulum címének járás Leosztásáról, a tisztviselők-, nettód-kezelő- és szakjaszemélyzet lészámairól és illetményeiről. A megyék háztartásáról szóló 1983. évi X . t. c. 1 i§-a értelmében a megyei törvényhatóságok részére, hogy közigazgatási árva és gyámhatósági kiadásaikat e célra felhasználható) saját jövedelmeik mellett fedezhessék, az 1884-ik évtől kezdve évenkint, az idézett törvényhez csatolt mellékletben megállapított összegek fognak az állampénztárból kiszolgáltatni ; ugyanazon törvény Hl. pedig rendeli, hogy a megyék háztartásának az említett törvény szerint való berendezése céljából a belügyminiszter az egyes megyék részére meghatározott összegeknek alapul szolgált kimutatásokat a megyéknek megküldvén, ezen kimutatások nyomán a megyének járások szerinti beosztása, valamint a tisztviselők számának és illetményeinek meghatározása iránt a törvény korlátain belül s a belügyminiszter jóváhagyásával a megyék az 1883. év folyamán ideje korán alkotandó szabályrendeletben intézkednek, mely alkalommal a járások területe és székhelye a járásbíróságok területeivel és székhelyeivel lehetőleg megegyezően állapítandók meg. Ezen törvényszakaszok szolgálnak alapul és irányul a nagyméltóságú belügyminisztérium t. évi március hó 22-én 18231. szám alatt kibocsátott azon körrendeletének foganatosítására, melylvel a megye részére meghatározott s jövőre évenkint az állampénztárból kiszolgáltatandó javadalmazási összeg részletes kimutatását oly felhívással küldé meg, hogy a megyének járások szerinti beosztásáról — a tiszti segédkezelő és szolgaszemélyzet számának és illetményeinek megállapításáról a törvény 11. §-ában előírt hályrendeletet mielőbb megalkotván, azt jóváhagyás végett felterjessze. 1. A megye háztartásának a törvény által kívánt berendezésénél tehát elsősorban a megyének járások szerinti beosztása révén megállapítandó, erre nézve fennforog azon körülmény, hogy a közölt kimutatás a jelenlegi járási beosztás alapján és legnagyobb részt a jelenlegi személyzeti létszám arányában állíttatván össze és ugyan ezen alapon állapíttatván meg a megye részére kiszolgálandó javadalmazási összeg is, ezáltal már lényegileg elője van véve egy oly járási beosztásnak, mely esetleg a járások újabb szaporítását célozná, mert a 11 járás részére megállapított javadalmazásból annál több járásra költség nem kerülvén, miután célra fordítható saját jövedelme a megyének , nincs, önként következik, hogy a jelenleginél több járás fel sem állítható, ha csak e végre külön pótadó igénybe nem vétetik, de ezt a jelen viszonyok közt indokoltnak annál kevésbbé lehetne tartani, mert annak elkerülhetlen szükségességét a közigazgatás általános érdeke nem igazolja, e nélkül pedig a pótadó árán eszközölt járási szaporítás nem volna összeegyeztethető a lelkiismeretesség azon szigorú követelményével, mely elől elzárkózni a különben tán helyes helyi érdekek méltánylatából sem szabad. Másik két módja tehát egy oly újabb járási beosztásnak, mely a jelensegit megváltoztatná, volna — a járások kevesbítése, vagy azoknak célszerűbb kikerekítése, esetleg némely járásnak megszüntetése mellett egy más célszerűbbnek fölállítása. Az elsőnek határozottan ellent mond a megyének kedvezőtlen helyrajzi fekvése, hosszan és szabálytalan irányban elavuló nagy kiterjedése, melynél fogva a járási központok vidéki körzete a közigazgatási hatósági teendők sikeres elláthatása szempontjából a jelenleginél számra kevesebb s igy területre nézve O O J még nagyobb kikerekítéssel célszerűen egyáltalán meg nem állapítható; — ugyan az említett körülmények képezik egyszersmint akadályát annak, hogy a közigazgatási járások területi beosztása a járásbíróságok területével megegyezően állapítassék meg, főleg azon indokból, mert a megye területén a balatonfüredi járásbíróságon kivül — mely csak felerészben van e megyebeli községekből alakítva még 8 járásbíróság létezvén, ezeknek területével a számla 11 s a közigazgatás legfőbb érdekei szempontjából nem apasztható szolgabirnságoknak egyező beosztása teljesen lehetetlen; a székhelyeket illetőleg a járásbíróság székhelye a szolgabíróságokéval megegyez, kivételt csakis a b.-füredi járásbíróság képez, de minthogy a Balaton-Füredre tervezett szolgabíróság felállítását a magas belügyminisztérium jóvá nem hagyta és az arra megkívántató költséget sem vette fel a javadalmazásba, ennélfogva a fentebb kifejtettek indokából e tekintetben sem lehetséges a teljesen egyező megállapítás eszközlése és itten kell, hogy általában sajnálattal említessék fel a megye érzékeny hátrányául az, hogy a járásbíróságoknak csekély száma s részben aránytalan beosztása miatt elesik a megye a törvény által is kivánt közigazgatási és járásbirósági egyező területi megállapítás előnyétől, mi által a különböző székhelyekre utalt lakosságnak nagy terheltetése okoztatik, de a hivatalos ügyvitelnek is többféle nehézséget idéztetnek elő és mindez kétségtelenül nyomasztólag hat közállapotainkra ; ennek azonban fő okát a járásbíróságoknak csekély száma képezvén, ezen csupán a közigazgatási beosztás megváltoztatásával segíteni nem lehet. Hátra volna tehát még a közigazgatási járások ujabb beosztása, tekintetében annak netáni lehetősége, hogy azon szolgabíróságok helyett, melyek nem egyúttal járásbírósági székhelyek is, avagy azok valamelyike helyett nem volna-e egy más járás célszerűbben felállítható; az említett 3 járás a perlaki, pacsai és a novai, ámde ezen mindhárom járásnak fennállását több oldalú köztekintetek teszik elkerülhetlenül szükségessé. elannyira, miszerint azok bármelyikének megszüntetése kérdésbe alig is hozható, azon okból, mert helyette egymás járának felállítása célszerűségi szempontból sem felelne meg a közérdek követelményeinek és itt különösen a novai járásra nézve megemlítendő az, hogy habár ezen járás 52 községével csak 1 T/ 143 számú lakossággal bír, de községeinek sajátságos helyrajzi fekvésénél és közlekedési viszonyainál fogva oly annyira elkülönített körzetet képez, hogy annak „Zalamegye" tárcája. B s sr © i 4 f äfi T . — Beszély. — írta • Tomka Géza. (Folytatás.) III. Verőfényes szép, tavaszi délután volt. Víg madárszó zengett hegyen-völgyön mindenütt. Fehér Mártonék kertjében is szépen daloltak a messze vidékekről visszaszállt madarak. Juliska is kijött a kertbe, hogy megkérdezze tőlük, találkoztak-e Imréjével, elvitték-e neki üzenetét, üzent vissza . . A szép leány halavány arcán két nehéz könycsepp futott végig. Dehogy is szóltak vele. Imre régen elesett az ütközetben. Azt beszéli a faluban minden ember, a jegyző urnak már meg is jött volna a levél. A gróf ur is olvasta az újságban. Igen! igen ő elveszett, meghalt, nem jön vissza soha, soha többé. A visszaérkezett madarak csevegtek, csevegtek, de ő azokat meg nem értette. Víg nótájuk csak jobban fájt az ő bánatos lelkének. Távolabb a siirűi bokrokban végre megzendült egy bánatos panaszos hang, olyan édesen, fájón. A fülemile siratta a párját. Ezt hallgasd szegény beteg leány, ez illik a te fájó szívedhez! Míg a fülemile szólt, Juliska is rákezdett egy szomorú nótára, mintha csak a fülemile panaszával akart volna versenyt dalolni: Fent tudom én, mi a hajóm Fáj a lelkem, csak azt tudom. A fájdalom luv szerelem Szerelemből lett gyötrelem. () ég! mi bántja lelkemet, Saját szivem ver engemet. Ne verj engem édes szivem Ütésedtől fáj a lelkem! . . Míg a fülemüle szólt, azon a kis kerti padon annyi mindent gondolt. Elgondolta magában, hogy nála boldogtalanabb nincs a földön, akinek nincsen senkije a nagy világon, kinek legalább elmondhatná, elpanaszolhatná végtelen fájdalmát. Manczi volt eddigelé egyetlen résztvevője bánatában . . . ó, hogy szerették ők egymást! Az is elhagyta . . . aztán kikiáltott lány lett a faluban, fényes cifra ruhában jár, ujjal mutogatnak rá az emberek, hogy ez a fiatal gróf szeretője. Nem is illik már többé ő hozzá . . . majd vissza gondolt arra, amit az éjjel álmodott, gyenge rózsapir futotta be arcát, kisirt szemei mintha mosolyogtak volna. Almában együtt volt Imréjével, ahogy ölelte őt szívére, hogy boritotta el ajkát forró csókokkal !...<). csak még egyszer beszélhetne vele, még egyszer borulhatna vállára . . . súghatná fülébe, hogy nem feledte el, hogy szereti most is, szereti örökre... A kert végéről, a sövények mögül ócska, kopott kendővel fején egy összeesett, vézna kis alak közeledett lassú léptekkel Juliska felé. Mély barázdák húzódtak végig a sötét olajszínű arcbőrön. A vén Bábi volt a cigányasszony, rendes szokott dalát dúdolva magában : „ Van itt virág, iatos fű, Minden a Meggyógyul, javából, ki erejétől, Ki mei/ illatától ." Juliska lelkét különös valami fogta el, midőn ezt a vén asszonyt meglátta s midőn látta, hogy egyenesen feléje közeledik. A kiről a falu azt beszéli, hogy mindentudó, mindenre képes, hogy rettenetes a hatalma. Halálos beteget meggyógyít, a jövendőt, szerencsét, szerencsétlenséget kiveti a kártyáján ; éjjel a holtakkal beszélget, izenetet visz nekik s hírt hoz róluk. Mit kereshet ez az asszony most itt náluk? . . Édesapám eltiltotta régen a háztól, azt mondva, hogy még bajt, szerencsétlenséget hozhat a házra. Azóta nem jön a Manczi hozzánk. Oh! ha Manczi nem maradt volna tőlem el, tudom nem lett volna az sem az, aminek most a faluban tartják. Az emberek úgy félnek tőle, szegény asszonytól, pedig aki annyi jót tesz, az nem lehet gonosz. Szegény öreg Bábi néni! mikor még piciny voltam, hányszor hordozott a karján, hányszor gyermek csitított el dalával — ha sírtam . . . . . . Hogy néz rám! . . . Akar valamit mondani . . . Eléje sietek, megszólítom. Hozta Isten öreg néne! Adjon Isten Juliska lelkem ! Mi jót hozott nekem l>ábi néni ? . . . Szomorú hírt, nagyon szomorú hírt édes lányom! Igaz amit a faluban beszélnek ... a te szeretőd, az Imre halála most már bizonyos, elesett az egy véres ütközetben — szólt a vén boszorkány, fájdalmas, remegő hangjával — mintha csak azt akarta volna még mondani, hogy neki is nagyon fáj az, amit most mond. Juliskának éles tőrként hatottak e szavak szivébe . . . mélyen megrázták lelkét . . . de néma s mozdulatlan maradt mint a szobor . . . merően maga elé nézett, majd meg mintha erő láz fogta volna el . . . eszmélni kezdett . . . felocsudott . . . fájdalma rohanó, pusztító tengerárként hullámzott . . . reszkető kis kezével görcsösen kapott a vén boszorkány felé... mintha az egész világ előtt akarta volna bevádolni, kérdőre vonni e rettenetes asszonyt, kitört: —• Hogyan tudja?!.. Hol hallotta, hol tanulta ez iszonyú szavakat?!.. Majd eleresztve a vén kezeit, szép arcát eltakarva keservesen sírni kezdett... Mint majd minden ember a faluban, ő is hitt végtelenül a vén cigányasszony szavaiban, finita Juliska ezt a szomorú hírt már azelőtt . . . de fájdalmával úgy volt, mint a ki a tenger hullámaival küzküdik, a ki bár tudja, hogy talán egy két perc s a hullámok fölötte összecsapnak, mégis még az utolsó szalmaszálban is re