Zalamegye, 1883. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1883-04-22 / 16. szám

Zala-Egerszeg, 1883. április 22. 1­>. szám. ZALAMEGYE társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A Za­l­amegy­ei gazdasági egyesület hivatalos közl­ö­n­y­e. Megjelenik minden vasárnap. Alispáni előterjesztés a vit­im­ék háztartásáról szóló 1883. évi AI.­, c. l­i. §-a értel­mében Zulum címén­ek járás­ Leosztásáról, a tisztviselők-, nettód-kezelő- és szak­jaszem­él­y­zet lészámairól és illetmé­nyeiről. A megyék háztartásáról szóló­­ 1983. évi X­ . t. c. 1 i§-a értelmében a megyei törvényható­ságok részére, hogy közigazgatási­ árva és gyám­hatósági kiadásaikat e célra felhasználható­) saját jövedelmeik mellett fedezhessék, az 1884-ik évtől kezdve évenkint, az idézett törvényhez csatolt mellékletben megállapított összegek fognak az állampénztárból kiszolgáltatni ; ugyanazon tör­vény Hl. pedig rendeli, hogy a megyék háztartásának az említett törvény szerint való berendezése céljából a belügyminiszter az egyes megyék részére meghatározott összegeknek alapul szolgált kimutatásokat a megyéknek megkü­ld­vén, ezen kimutatások nyomán a megyének já­rások szerinti beosztása, valamint a tisztviselők számának és illetményeinek meghatározása iránt a törvén­y korlátain belül s a belügyminiszter jóváhagyásával a megyék az 1883. év folyamán ideje korán alkotandó szabályrendeletben intéz­kednek, mely alkalommal a járások területe és székhelye a járásbíróságok területeivel és szék­helyeivel lehetőleg megegyezően állapítandók meg. Ezen törvényszakaszok szolgálnak alapul és irányul a nagyméltóságú belügyminisztérium t. évi március hó 22-én 18231. szám alatt kibo­csátott azon körrendeletének foganatosítására, m­elylvel a megye részére meghatározott s jövőre évenkint az állampénztárból kiszolgáltatandó ja­vadalmazási összeg részletes kimutatását oly fel­hívással kü­ldé meg, hogy a megyének járások szerinti beosztásáról — a tiszti­ segédkezelő és szolgaszemélyzet számának és illetményeinek megállapításáról a törvény 1­1. §-ában előírt hályrendeletet mielőbb megalkotván, azt jóvá­hagyás végett felterjes­sze. 1. A megye háztartásának a törvény által kívánt berendezésénél tehát első­sorban a me­gyének járások szerinti beosztása révén megál­lapítandó, erre nézve fenn­forog azon körülmény, hogy a közölt kimutatás a jelenlegi járási beosztás alapján és legnagyobb részt a jelenlegi személy­zeti létszám arányában állíttatván össze és ugyan ezen alapon állapíttatván meg a megye részére kiszolgálandó javadalmazási összeg is, ez­által már lényegileg elője van véve egy oly járási beosztásnak, mely esetleg a járások újabb sza­porítását célozná, mert a 1­1 járás részére meg­állapított javadalmazásból annál több járásra költség nem kerülvén, miután célra fordítható­ saját jövedelme a megyének , nincs, önként következik, hogy a jelenleginél több járás fel sem állítható, ha csak e végre külön pótadó igénybe nem vétetik, de ezt a jelen viszonyok közt indokoltnak annál kevésbbé lehetne tartani, mert annak elkerülhetlen szükségességét a köz­igazgatás általános érdeke nem igazolja, e nél­kül pedig a pótadó árán eszközölt járási szapo­rítás nem volna összeegyeztethető a lelkiismere­tesség azon szigorú követel­mén­yével, mely elől elzárkózni a különben tán helyes helyi érdekek méltán­ylatából sem szabad. Másik két módja tehát egy oly újabb já­rási beosztásnak, mely a jelensegit megváltoz­tatná, volna — a járások kevesbítése, vagy azoknak célszerűbb ki­kerekítése, esetleg némely járásnak megszüntetése mellett egy más célsze­rűbbnek fölállítása. Az elsőnek határozottan el­lent mond a megyének kedvezőtlen helyrajzi fekvése, hosszan és szabálytalan irányban elavuló nagy kiterjedése, melynél fogva a járási köz­pontok vidéki körzete a közigazgatási hatósági teendők sikeres elláthatása szempontjából a je­lenleginél számra kevesebb s igy területre nézve O O J még nagyobb kikerekítéssel célszerűen egyálta­lán meg nem állapítható; — ugyan az említett körülmények képezik egyszersmint akadályát annak, hogy a közigazgatási járások területi be­osztása a járásbíróságok területével megegyezően állapítassék meg, főleg azon indokból, mert a megye területén a balaton­füredi járásbíróságon kivül — mely csak felerészben van e megyebeli községekből alakítva még 8 járásbíróság létezvén, ezeknek területével a számla 11 s a közigazgatás legfőbb érdekei szempontjából nem apasztható szolgabirnságoknak egyező beosztása teljesen lehetetlen; a székhelyeket illetőleg a­­ járásbíróság székhelye a szolgabíróságokéval meg­egyez, kivételt csak­is a b.-füredi járásb­íróság képez, de minthogy a Balaton-Füredre tervezett szolgabíróság felállítását a magas belügyminisz­térium jóvá nem­ hagyta és az arra megkíván­tató költséget sem vette fel a javadalmazásba, ennélfogva a fentebb kifejtettek indokából e te­kintetben sem lehetséges a teljesen egyező meg­állapítás eszközlése és itten kell, hogy általában sajnálattal említessék fel a megye érzékeny hát­rányául az, hogy a járásbíróságoknak csekély száma s részben aránytalan beosztása miatt el­esik a megye a törvény által is kivánt közigaz­gatási és járásbirósági egyező területi megálla­pítás előnyétől, mi által a különböző székhe­lyekre utalt lakosságnak nagy terheltetése okoz­tatik, de a hivatalos ügyvitelnek is többféle ne­hézséget idéztetnek elő és mindez kétségtelenül nyomasztólag hat közállapotainkra ; ennek azon­ban fő okát a járásbíróságoknak csekély száma képezvén, ezen csupán a közigazgatási beosztás megváltoztatásával segíteni nem lehet. Hátra volna tehát még a közigazgatási já­rások ujabb beosztása, tekintetében annak netáni lehetősége, hogy azon szolgabíróságok helyett, melyek nem egyúttal járásbírósági székhelyek is, a­vagy azok valamelyike helyett nem volna-e egy más járás célszerűbben felállítható; az említett 3 járás a perlaki, pacsai és a novai, ámde ezen mindhárom járásnak fennállását több oldalú köztekintetek teszik elkerülhetlenü­l szük­ségessé. elannyira, miszerint azok bármelyikének megszüntetése kérdésbe alig is hozható, azon okból, m­ert helyette egy­más járának felállítása célszerűségi szempontból sem felelne meg a köz­érdek követelmény­einek és itt különösen a novai járásra nézve megemlítendő az, hogy habár ezen járás 52 községével csak 1 T/ 143 számú lakos­sággal bír, de községeinek sajátságos helyrajzi fekvésénél és közlekedési viszonyainál fogva oly annyira elkülönített körzetet képez, hogy annak „Zalamegye" tárcája. B s sr © i­­ 4 f äfi T . — Beszély. — írta • Tomka Géza. (Folytatás.) III. Verőfényes szép, tavaszi délután volt. Víg madárszó zengett hegyen-völgyön mindenütt. Fehér Mártonék kert­jében is szépen daloltak a messze vidékekről visszaszállt madarak. Juliska is kijött a kertbe, hogy megkérdezze tőlük, találkoztak-e Imréjével, elvitték-e neki üzenetét, üzent vissza . . A szép leány halavány arcán két nehéz könycsepp futott végig. Dehogy is szóltak vele. Imre régen elesett az ütközetben. Azt beszéli a faluban minden ember, a jegyző urnak már meg is jött volna a levél. A gróf ur is olvasta az újságban. Igen! igen ő elveszett, meghalt, nem jön vissza soha, soha többé. A visszaérkezett madarak csevegtek, csevegtek, de ő azo­kat meg nem értette. Víg nótájuk csak jobban fájt az ő bánatos lelkének. Távolabb a siirűi bokrokban végre megzendült egy bánatos panaszos hang, olyan édesen, fájón. A fülemile siratta a párját. Ezt hallgasd szegény beteg leány, ez illik a te fájó szívedhez! Míg a fülemile szólt, Juliska is rákezdett egy szomorú nótára, mintha csak a fülemile panaszával akart volna versenyt dalolni: Fent tudom én, mi a hajóm Fáj a lelkem, csak azt tudom. A fájdalom luv szerelem Szerelemből lett gyötrelem. () ég! mi bántja lelkemet, Saját szivem ver engemet. Ne verj engem édes szivem Ütésedtől fáj a lelkem! . . Míg a fülemüle szólt, azon a kis kerti padon annyi mindent gondolt. Elgondolta magában, hogy nála bol­dogtalanabb nincs a földön, a­kinek nincsen senkije a nagy világon, kinek legalább elmondhatná, elpanaszol­hatná végtelen fájdalmát. Manczi volt eddigelé egyetlen résztvevője bánatá­ban . . . ó, hogy szerették ők egymást! Az is elhagyta . . . aztán kikiáltott lány lett a faluban, fényes cifra ruhában jár, ujjal mutogatnak rá az emberek, hogy ez a fiatal gróf szeretője. Nem is illik már többé ő hozzá . . . majd vissza gondolt arra, a­mit az éjjel álmodott, gyenge rózsapir futotta be arcát, kisirt szemei mintha mosolyogtak volna. Almában együtt volt Imréjével, a­hogy ölelte őt szívére, hogy boritotta el ajkát forró csó­kokkal !...<). csak még egyszer beszélhetne vele, még egyszer borulhatna vállára . . . súghatná fülébe, hogy nem feledte el, hogy szereti most is, szereti örökre... A kert végéről, a sövények mögül ócska, kopott kendővel fején egy összeesett, vézna kis alak közeledett lassú léptekkel Juliska felé. Mély barázdák húzódtak végig a sötét olajszínű arcbőrön. A vén Bábi volt­ a ci­gányasszony, rendes szokott dalát dúdolva magában : „ Van itt virág, i­atos fű­, Minden a Meggyógyul, javából, ki erejétől, Ki m­ei/ illatától ." Juliska lelkét különös valami fogta el, midőn ezt a vén asszonyt meglátta s midőn látta, hogy egyenesen feléje közeledik. A kiről a falu azt beszéli, hogy min­den­tudó, mindenre képes, hogy rettenetes a hatalma. Halálos beteget meggyógyít, a jövendőt, szerencsét, sze­rencsétlenséget kiveti a kártyáján ; éjjel a holtakkal be­szélget, izenetet visz nekik s hírt hoz róluk. Mit keres­het ez az asszony most itt náluk­?­ . . Édes­apám eltil­totta régen a háztól, azt mondva, hogy még bajt, sze­rencsétlenséget hozhat a házra. Azóta nem jön a Manczi hozzánk. Oh! ha Manczi nem maradt volna tőlem el, tudom nem lett volna az sem az, a­minek most a falu­ban tartják. Az emberek úgy félnek tőle, szegény as­­szonytól, pedig a­ki annyi jót tesz, az nem lehet gonosz. Szegény öreg Bábi néni! mikor még piciny voltam, hányszor hordozott a karján, hányszor gyermek csitított el dalával — ha sírtam . . . . . . Hogy néz rám! . . . Akar valamit mondani . . . Eléje sietek, megszólítom. Hozta Isten öreg néne! Adjon Isten Juliska lelkem ! Mi jót hozott nekem l>ábi néni ? . . . Szomorú hírt, nagyon szomorú hírt édes lányom! Igaz a­mit a faluban beszélnek ... a te szeretőd, az Imre halála most már bizonyos, elesett az egy véres üt­közetben — szólt a vén boszorkány, fájdalmas, remegő hangjával — mintha csak azt akarta volna még mon­dani, hogy neki is nagyon fáj az, a­mit most mond. Juliskának éles tőrként hatottak e szavak szivébe . . . mélyen megrázták lelkét . . . de néma s mozdulat­lan maradt mint a sz­obor . . . merően maga elé nézett, majd meg mintha erő láz fogta volna el . . . eszmélni kezdett . . . felocsudott . . . fájdalma rohanó, pusztító tengerárként hullámzott . . . reszkető kis kezével gör­csösen kapott a vén boszorkány felé... mintha az egész világ előtt akarta volna bevádolni, kérdőre vonni e ret­tenetes asszonyt, kitört: —• Hogyan tudja?!.. Hol hallotta, hol tanulta ez iszonyú szavakat?!.. Majd eleresztve a vén kezeit, szép arcát eltakarva keservesen sírni kezdett... Mint majd minden ember a faluban, ő is hitt vég­telenül a vén cigányasszony szavaiban, finita Juliska ezt a szomorú hírt már az­­előtt . . . de fájdalmával úgy volt, mint a ki a tenger hullámaival küzküdik, a ki bár tudja, hogy talán egy két perc s a hullámok fölötte összecsapnak, még­is még az utolsó szalmaszálban is re

Next