Zalamegye, 1890. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1890-05-04 / 18. szám
IX. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1890. május 4. Előfizetési díj: Egész évre 4 ft., Félévre 2 tt., Negyedévre 7 tt. Hirdetmények: :$ hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. JL Nyilttír pet.it.sora 12 kr. ZALAMEGYEi, m r IrHf ir 1 SS r M i 11 i m 18. szám. JL JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Kérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kliliknuk VJSHZil. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A vidéki szinészet állapota. Magyarországon a vidéki szinészet állapota napról-napra szomorúbbá válik. — Leszámítva azt az egy pár nagyobb vidéki várost, amely lakosságánál, intézményeinél fogva nagyobb intelligentiával rendelkezik, vagy állandó szinházat bir — minek pl. Kassa, Debreczen, Szeged, Nagyvárad, Kolozsvár, Székesfehérvár — a többi városokban bizony a színigazgató örvendhet, ha 1—2 hónapot nagyobb deficit nélkül kihúz s tovább vándorolhat a nélkül, hogy dekorációit, könyv- és ruhatárát a hitelezők le nem foglalják. A szinigazgatók egyre buknak s örülnek, ha szerződhetnek valahová rendes tagnak, vagy szakítva pályájukkal, egy kis írnoki, rendőri állást nyernek ismerőseik, protektoraik utján. A fővárosi hírlapok minden évben föltárják a szomorú képet a virágvasárnap táján Pesten összesereglett, szerződést kereső, s szerződés, kenyér nélkül maradott színészek csoportjáról. Vidéki városokban, falvakban nem ritka manapság a kolduló, kiéhezett, elzüllött vándor színész, ki eltűri a legnagyobb megaláztatást, hogy néhány krajcárhoz, egy-egy ruhadarabhoz hozzájuthasson. A vidéki szinészek sorsa szomorúbbá válik, a szinészet alá hanyatlik s azzal együtt tünedeznek a nemesebb intenziók, melyeket a színészetnek fővárosban, úgy mint vidéken — nem csupán a művészi izlés fejlesztése, de a közerkölcsök, a hazafias szellem ébrentartása érdekében szolgálnia kell. A színészet helyébe lépnek az épen nem erkölcsfinomító zengerájosok , meg a panorámák, cirkusok, szemfényvesztő komédiások. Valaha a magyar szinészet nagy és nemes szolgálatot végezett a nemzeti nyelv, a hazafias érzelem ápolása érdekében. — Nyomorúság, küzdelem volt a színész sorsa akkor is , de úgy hisszük, hogy ezen terheket könnyebbé, elviselhetőbbé tette a nemes öntudat, hogy nemcsak művészi, de hazafias szolgálatot végez nemzetének. Ma már az idők nagyon megváltoztak. — A közönség igénye túlcsigázott; ízlése a sok idegen frivol termék hatása alatt részben megromlott ; az élet általán költségesebbé lett; a színész önfentartása is megnehezült ; a fejlettebb színpadi technikához szükséges kellékek, decorumok beszerzése többe kerül; s mert egy kisebb város színházlátogató közönsége a színigazgató költségvetését fedezni nem tudja ; vagy mert az előadások meg nem felelvén a közönség igényeinek, a színházat nem látogatja: a színész, a színigazgató gúnyos, sokszor ízléstelen couplét énekel — a világot jelentő deszkákról mondván ki rettenetes átkát — kormányra, közönségre, az egész világra. Sokat vitáznak mostanában a vidéki színészet bajairól központi színész-egyesületben, hírlapokban. Fölmerült már az a óhaj is: vajha a vidéki színészet állami kezelés alá jutna. — Hiszen tervezetekben, óhajtásokban, javaslatokban nem volna hiány. — Csak az a nehézség, hogy a fölmerült tervezetek a jelen körülmények között kivihetetlenek. — Mert biz az nagyon szép állapot volna, hogy az ország színi kerületekre osztva a belügyminisztérium által vezettessék , a színészet megtisztítva minden oda nem illő elemtől, tisztán a művészi szép érdekét szolgálná. — Csakhogy ez még jó sokáig nem lesz egyéb: szép álomnál. A vidéki szinészet sokáig marad még kóbor színészetnek a jelenlegi directori szervezet alatt. S pedig a szinészet oly hatalmas factora lehet a nemzeti közművelődésnek, ellenőrzője az elfajulásra kész közerkölcsöknek s e mellett a hazafias érzelem ápolásának, hogy bizony-bizony nagy veszteség volna, ha fokozatosan alásüílyedne a megindult lejtőn. Segits magadon s az Isten is megsegit. — ! ! Mondja a példabeszéd: Színész uraimék! Emelkedjenek hivatásuk magaslatára ; tűzzék ki feladatjukul a valódi művészi szép szolgálatát; ne hanyagolják el a nemzeti érzelem fejlesztését; vegyék tekintetbe a közönség kívánalmait, de ne engedjék magukat vezettetni bizonyos félszeg áramlat által. — Szabják meg önök a közönség ízlését, irányát. A sikamlós operette cultus, mely manapság annyira túlhajtott, ártalmára van a vidéki magyar szülészetnek, műizlésnek, közszellemnek. A budapesti népszínház műsor darabjainak állandó regisztrálása vidéki kisebb városokban nem hozza, nem hozhatja be a reménylett nagy jövedelmet. Az e fajta darabok illusiót keltő decoratiók, nagy színpad, jelmezek, stb. művészi énekesek, énekesnők, jó zenekar, fényes toillettek nélkül semmit sem érnek. S hogy ezeket legalább részben megszerezhesse a vidéki szinigazgató, pénzét, hitelét kell kockáztatnia. Drága decoratiók, drágán fizetett szeszélyes operett, primadonnák, kontár előadás, kicsiny szinház, kevés bevétel, sem anyagi, sem erkölcsi haszon. — Hanem e helyett: lamentatió, deficit, bukás, pénz, hitel —, néha még a becsület — tönkretétele: ez a túlhajtott operettecultus eredménye. Az intelligens közönség nagyobb része, mely a fővárosban, külföldi városokban élt vagy gyakran megfordult, miért nézze meg az ilyetén előadásokat, mikor e nemben különbet látott és lát; ha megnézi is, megnézi unaloműzésből vagy szánalomból. — A populáris közönséget s az ifjúságot lehet más irányba vezérelni. Lehet és kellene is. — A magyar társadalmi- és népéletet festő-, a történelmi- és hazafias színdarabok világába. Az általánossá vált áramlattal egyszerre szakítani nem lehet, de izlelitőül nem ártana egyet-egyet előrántani azokból — a már újdonság számba mehető — régi jó magyar termékekből. Hova tűntek a vidéki színészet műsorából: Dobsa, Obernyik „IV-dik László", „Brankovics" színi hatást keltő történelmi darabjaikkal? Szigligeti, Tóth K. vígjátékai, történelmi darabjai? Jókai „Szigetvár vértanúi" „Dózsa Gryen „Zalamegye" tárcája. Mert téged szeretlek. Irta: Na giné Karay Mariska. Bizony nagy bolond volt az a Fényes Pali, mikor visszaküldte menyasszonyának, a gazdag építési vállalkozó leányának, Heimann Jozefinnek a jegygyűrűt. De hát miért is tette ? Igaz, hogy Heimann Jozefin nem volt az a nő, aki szépségével, kedvességével bilincselte volna le az embert, de hát gazdag volt, igen gazdag. Fényes Pali tudta azt jól, mikor eljegyezte és nem is volt köztük semmiféle regényes szerelem , csak amolyan érdekházasság lett volna, amilyen mai napság ezer és ezer köttetik. De hát nem lett a házasságból semmi és ez természetesen némi izgalmat okozott a kis vidéki városkában, hol Pali aljegyzősködött a járásbíróságnál, s két részre oszoltak a vélemények. A szebbik nem természetesen Palinak adott igazat, — akik titokban irigyelték a csúnya Jozefintől ezt a szép barna fiút, — míg Heimannék jó barátjai azt híresztelték, hogy a menyasszony küldte vissza a jegygyűrűt, mert Pali nem úgy viselte magát, mint egy gyöngéd vőlegényhez illett volna. Pali csak mosolygott, de volt benne annyi lovagiasság, hogy nem cáfolta azt meg. A kedélyek pedig végkép lecsillapodtak, midőn arról beszélt a fáma, hogy Jozefin nagy hirtelen jegyet váltott egy akkor tájban oda áthelyezett dragonyos főhadnaggyal. No ezek nem nagyon szerethették egymást Csak aki nem tudott oly könnyen belenyugodni a dologba, az a Pali szegény özvegy édesanyja volt. Eleget csóválta a fejét szegény, sőt titokban könyet sejtett, hogy szép reményei így füstbe mentek, mert hisz az ő vágyainak netovábbja lett volna ez a házasság. Ő buzdította fiát, ő járt legjobban utána, hogy kedvenc terve megvalósuljon, hiszen fia boldogságát az által vélte elérhetőnek, ha egy gazdag, nagyon gazdag asszonyt szerez neki. Mert tapasztalásból tudta a szegény jó asszony, hogy a boldogsághoz a mai világban nem elég a szerelem ; bármilyen határtalan is az, a prózai élet, a gondok úgy elűzik, mintha soha nem is lett volna. De a pénz az megmarad. Azután milyen lenézett, észre nem vett semmi az a szegény ember és milyen irigyelt, hatalmas, ha gazdag. Hogy üdvözlik mindenfelől, mikor kényelmes hintójában hátra dőlve végig robog az utcákon. Oh az a hintó! Ez volt a jó asszony legnagyobb gyengesége; valóságos lázba jött, ha arra gondolt, hogy az ő fiának is lesz fogatja, hogy ő is kocsin fog majd a templomba járni, mint az a gőgös, meggazdagodott bérlőnő, aki annyiszor nézte le kicsinyelve, mikor régi, kopott ruhájában, hóna alatt a nagy kapcsos imakönyvvel ő is a templomba igyekezett. És íme egyszerre az a bolondos fiú kapja magát és eldobja magától a szerencsét, a gazdag menyasszonyt, a fényes fogatot, mindent, mindent; a szegény anyának nem hagyva egyebet a keserű csalódásnál. Nem csoda, ha titokban keserű könyöket hullatott, de nagyon szerette fiát és nem tett neki szemrehányást. De hát miért is hozta az Isten hozzájuk Katinkát ? Nem tudott még várni néhány hónapig szegény anyja a meghalással, legalább addig, míg az esküvő megtörtént volna, aztán már láthatta volna Pali, hogy milyen szép, milyen kedves egy teremtés ez a Katinka. De nem, neki el kellett jönni hozzájuk, hogy ennek a Palinak elbolondítsa a fejét, hogy az ő szép reményeit tönkre tegye. Mert a jó asszony meg volt győződve, hogy Katinka az oka mindennek és mégsem tudott rá haragudni. Mikor néhány hónappal ezelőtt azt írta, hogy édesanyja is meghalt és ő egyedül, árván áll a világon és kérte, hogy engedje meg, hogy hozzá menjen addig, míg valamikép elbírja magát tartani, hogy ne engedte volna ezt meg a jó Fényesné, hiszen a szegény Istenben boldogult testvérhúga volt ; irt neki rögtön, szívélyes, nyájas hangon hivta meg magához, megirta a nagy szerencsét, mely Pali által az egész családot érni fogja, s biztosította, hogy náluk gond nélkül, boldogan fog élhetni. Jut Hermannék gazdagságából egy kis morzsa neki is. És Katinka megérkezett. A néni és Pali kimentek elébe az állomásra és Pali alig ismerte meg unokahugát, egészen meglepte szépsége, hogyan, hát ez a karcsú, szende alak lenne az a kis Katinka, akinek ő a szürke, kócos haját annyiszor megrángatta, mikor gyermekkorukban a játéknál összevesztek ? Katinka azonnal megismerte nénjét, keblére borult és kényezve mondá : Kedves jó Zsuzsi néni, az Isten áldja, hogy magához fogadja a mindenkitől elhagyott szegény árvát! — No ne sírj hát Katinkám — vigasztalja a jó asszony szemeit törülgetve — jó helyed lesz nálunk, anyádnál se lehetne jobb; a végtelen irgalma megengedte, hogy mi is jobb napokra virradjunk Isten Pali szerencséje, gazdag házassága által. De hol vagy Pali? hát üdvözöld te is kedves vendégünket. Pali pedig nézte folyton, a lányka szelid, bánatos arcát, azokat a könyökben úszó mély kék szemeket és azt gondolta, milyen lehet akkor ez az arc, ha az öröm, a boldogság sugárzik szét rajta ? Szinte kellemetlenül érintette anyjának elejtette szava leendő házasságáról s egy türelmetlen mozdulatot tett, aztán megszorítva a lányka kezét, jobbról, balról megcsókolta arcát. Katinka elpirult s lesütötte szemeit, olyan zavart lett, olyan különösen érezte magát, hisz őt még férfi Mai számunkhoz negyediv melléklet van csatolva.