Zalamegye, 1891. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-05 / 27. szám

transparentek állottak , de a miniszter akadályozva volt a megjelenésben s így az egész ünnepélyesség sokat vesztett díszéből. A társaság tagjai közt voltak: Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos, Gerlóczy polgármester, a vasúti és hajózási főfelügyelőség, a déli vasúttársaság, a fővárosi sajtó, Somogy­, Veszprém és Zala vármegyék, a balaton­füredi „Stefánia yachtklub”­ és a balatontavi gőzhajózási részvény­társaság küldöttei. Siófokon a társaság a dúsan fellobogózott állomá­son fogadtatván, a „Baross" gőzhajóra szállott, ahol rög­tönzött villásreggeli várta a társaságot. Reggeli közben Eszterházy Mihály gróf szívélyes szavakban üdvözülte a társaságot s első sorban a fővárosi hatóságot, másod­­sorban a sajtó képviselőit és az összes vendégeket éltette. Gerlóczy alpolgármester a társaság nevében megköszönte a szívélyes fogadtatást. A reggeli után a „Baross" gőzhajó elszedte horgo­nyát és Balatonfürednek vette útját, ahol a társaság nagy része tisztelgett Vaszary Kolos főapátnál. Délben lakoma volt, amelyet a főapát a vendégek tiszteletére adott. A negyedik fogásnál Vaszary Kolos főapát kö­szöntőt mondott a királyra. Ezután Eszterházy Mihály gróf mondott lelkes felköszöntőt Baross Gáborra, Svastics Benő zalai főispán Vaszary Kolos főapátra, Véghely Dezső veszprémi alis­pán a vendégekre s Szabó Imre orsz. képvise­ő­ő a sajtó jelenlévő képviselőire mondtak köszöntőt, ez utóbbiak nevében Borostyáni Nándor mondott köszönetet. l­allián Gyula somogyi alispán Eszterházi Mihály grófot, dr. Sziklay János a balaton-parti vármegyék képviselőit s Széchenyi Im­re gr. Szarvassy Sándort éltették. Ebéd után 3 órakor a társaság ismét gőzhajóra szált s a Balaton vidékének egy részét körülhajózta. Közben kikötött Révfalun, melynek állomása szintén gazdagon fel volt diszitve, a hol Czuppony Sándor Kő­vágó­örsi ev. lelkész fogadta a társaságot. A fogadtatásért Kompolthy fejezte ki köszönetét. Rév Fülöpöt elhagyva, az idő előrehaladott volta miatt a társaság Badacsonyt, mmely szintén ben volt a kirándulás pr­ogramjájában, nem érintve, Boglárra hajózott. Itt Jankovich­ László gróf főszolgabíró üdvözölte a tár­saságot, mire Gerlóczy alpolgármester válaszolt. Ezután a társaság kocsikra ülve Boglárra hajtatott a vasúti állomáshoz, honnan 7 óra után külön vonaton Buda­pestre visszautazott. Az állomáson nagy közönség lelkes éljenzés közepette búcsúzot el a társaságtól. A Yacht klub tagjai pedig és a társaságnak egy része a „Baross" gőzhajóval Badacsonyba és onnan Balatonfüredre mentek. Badacsonyban nagy közönség fogadt­a a hajót s a vendé­gek felkérésére Borostyáni Nándor köszönt­e meg a fogad­tatást. Este Balaton-Füreden bál zárta be az ünnepélyt. Színészei: Kevés, de előkelő közönség nézte végig junius hó 26-án Muray Károlynak „Huszárszerelem" című 2 felvo­násos vigjá­ékát. Muray e művével a fővárosban - a­hol többször került színre — teljes diadalt aratott, fel­küzdötte magát általa legjobb szitui­ációink közé. És méltán, mert a darab meséje végig érdekfeszítő; eleme a felsőbb komikum, gyökerezve a szereplő személyek jellemeiben. Jellem­ festése s nyelvezete is kitűnő e színműnek. Dicséretére válik a színtársulatnak, hogy e művet itt is színre hozta, élvezetes estét szerezve vele a közönségnek. A játék mindvégig összevágó volt; meg is látszott színészeinken, hogy kedvvel és auibitióval játszanak. A színmű egyes személyei: köztük a két testvér Barkas Gábor és Zsigmond — a­kinek lelke annyira összetörött, hogy egymás tudta nélkül mit. Ki­tesznek — a színmű 2 legjobb alakja, személyesítve Sz. Németh József és Kövy Ede által; mind a ketten jól felfogták a szerző intenzióit s ügyesen alakítottak. Vendrey Ferenc maszkirozásában egy kicsit túl­hajtotta a ret. papot, a jámbor s egyszerű tiszteletest, — Kenész­y Mihályt — ki szintén egyik typikus alakja a színmű­­­nek; de azért ügyesen, önállóan alakított, játékával­­ nem egyszer készré derült mosolyra a közönséget. A két huszár személyesítője Tompa Kálmán — a kapi­t tányé­s Benedek Gyula — a tintás szerelmes hadnagyé — I sz­ntén beváltak. Dér Pista, a költő s Hu­ppig Kázmér, a zsörtölődő s féltékeny férf s apa — szintén jó kezekbe kerültek, az elsőt Bónus l­emezt pedig Mátray József adta nem mindennapi routinnal. A nők közül: Kaczér Nina, mint mindig, úgy ezúttal is, kitűnően megfelelt szerepének, adván a katonás s férfias természetű Annát, nemkülönben Tordai Marika is — a költői kedélyű, ideális gondolkozású Sárikát. Follinuszné, kettős felada­tának — a lányáért aggódó anyának s a férjét meg­nyugtatni iparkodó hitvesének — jól megfelelt; végeze­tül pedig a házfelü­gyelőnői tisztet — az öreg Barkós testvérek házánál — Daróczy Ilka töltötte be, eléggé ügyesen. Június 27-én került itt először színre valami ope­rette újdonság „a Bellevillei szűz" Sz. Németh József jutalmára. A darab maga nem sokat ér, bár zenéje ere­detinek mondható s csoportképei is meglehetősek. A színkör aránylag eléggé meg volt telve. Alig kezdettek azonban bele a 2. felvonásba, a természet maga is ren­dezett egy színjátékot; a fejünk fölött elvonuló komor felhő dörgése bele­szólt hatalmasan az énekkar hangjaiba, majd megeredt a zápor, eláztatva pár pillanat alatt a közönséget, színkört egyaránt. A csurgó víz elől csopor­tonkint összeverődtek az emberek egy pár védettebb helyen, de elkezdett akkor félelmesen villámlani, egy két hatalmas jdörrenet alapjában rázta meg a gyenge alkotmányt — a színkört. Érdekes volt nézni az egyes csoportokat, a­mint sírtak a gyermekek s jajveszéleltek a nők. A vihar Csillapultával a közönség egy része eltá­vozott, a megmaradottak pedig helyt álltak nézni a darabot, de csak a 3. felvonás kez­detéig tovább néz­hettek, mert ekkor ismétlődött újra az előbbi jelenet : megeredt az eső, zengett az égi háború. A közönség 1­1 óra felé hagyta el a színkört félig átázva. A játék, már a­mennyire az első felvonásból megítélni lehet , meglehetős volt; kitett magáért különösen az est hőse, a jutalmazandó, Sz. Németh József, és Szentesi Vilma a címszerepben. A második felvonáson már észre­vehető volt a zivatar előidézte zavar. Vasárnap jan. 28-án egy eredeti új népszinmű „Rebeka" adatott elő üres padok előtt. Maga a darab, gyenge egy alkotás, el van hibázva alapjában — külö­nösen a címszerep „a szép zsidó leány" alakja. E nehéz feladattal T. Szentesy Vilma dicséretesen birkózott meg, a ki Rebeka szerepébe annyi eredetiséget s jóízü humort vegyített, hogy szinte feledtetni látszott a darab fogyat­kozásait, különösen pedig dalaival ért el zajos hatást. Sz. Németh József — mint mindig — úgy ma is nyuga­lommal s nagy könyedséggel játszott. Jól volt felfogva s játszva az egymásra féltékeny házas­pár (Sólyom Gyuri s Juliska neje) szerepe is Tompa Kálmán és Kaczér Nina remek alkotásaiban. A zavart előidéző s jogaiból nem engedő anyóst Follinuszné Etel adta, nagy ügyességgel. Kövi a katonaviselt embert, a hangos Moháry Pált — jól mutatta be. Elismerést érdemelnek a többi szereplők is u. m. Vedress Gyula, Locsarekné, Beczkey József, Vendrey Ferenc s Tordai Mariska is 29-én népszínműveink gyöngye, az örökké szép „Falu rossza" került szsore majdnem teljesen üres ház előtt, a­minek hatása meg is látszott jobb sorsra érde­mes színészeinken ; ennek tudható be, hogy az egész játék vontatottan, bágyadtan folyt le. Sz. Németh Józse­fet, ki Gonosz Pistát eredetien, jellemzetesen játszta, Szekerest, a ki Göndör Sándornak méltó személyesítője volt , hatalmasan énekelt ; T. Szentesy Vilmát, ki mint Finoui Rózsi, dalaival nagy hatást ért el s végül Kaczér Ninát, a k­a naiv s félénk Boriskát hűen s igazán mutatta be a közönségnek. „A megboldogult" bohózatnak is beillő francia vígjáték jun. 30 án adatott elő Kaczér Nina jutalmára telt ház előtt. A darab komikuma igen alant jár, az élére állított furcsa helyzetekből foly az egész. Színé­szeink mindent elkövettek, hogy élvezetes estét szerez­zenek a közönségnek. Első helyen kell kiemelnünk Kaczér Ninát, ki ez este csak úgy ragyogtatta szép tulajdonait; a párizsi salonok művelt delnőjét nagy elegantiával s eredeti felfogással mutatta be; elismerés­ben, virágcsokrokban, tapsokban nem volt hiány. Daróczy fényes szerepének sikamlós lejtőjén ügyesen s tapintato­san haladt odébb. Dupperont — a féltékeny férjet, Benedek jól játszta; az ő foreca játéka könyedségében s természetességében rejlik, kár, hogy szerepét nem tanulja jobban be. Bónis is jól adta a mivel sem törődő zeneművészt, a kijátszott férjet, nemkülönben Vendrey is jól alakított, a nyugalomba vonult kapitányt játszva ennek furcsa helyzetét úgy ki­aknázta, hogy a közön­séget folyton derült hangulatban tartotta. Búcsú előadásul, T. Szentesy Vilma jutalmakép „A kassai diák" eredeti operette jul­­i­én került színre telt ház előtt. Ma s előző este a közönség mintegy jóvá akarta tenni a derék társulat iránt heteken át tanusí­tott közönyét. Az operette zenéje kevés eredeti, új motívumot képes felm­utatni, de meséje elég szövevényes, víg és változatos. Egyes alakjai, pl. a kapa-szabóból lett biró, a tót l­ancsik nemkülönben agg korához nem illő naiv és szerelmes udvarhölgy Deodáta, typikusan van megrajzolva. Az előadás, nemkülönben az egyes dalok s a zene mindvégig öszhangzatos, élénk volt. Kitűntek : az est hőse Szentesy Vilma, a­ki iránt a közönség igen hálás volt; az egyes felvonások után, sőt nyílt jeleneteken is zajosan megtapsolták. Kívüle elisme­rést érdemel még Egri Stefánia szép dalaiért s ügyes játékáért, nemkülönben Locsarekné, a ki az öreg hiszé­keny úrhölgyet adta. A kassai bírót, a tót Hancsikot Sz. Németh József adta, annyi jóizü humorral s oly eredetiséggel — még a tótos kiejtésben is — hogy a közönséget folyton derült mosolyra készté. Jól játsztak még Szekeres, Dorsay és Bónis is. A mai előadással bevégezte itteni szereplését a jobb sorsra érdemes szín­társulat; ily derék erőkből összeválogatott színtársulat rég nem időzött Egerszeg város falai közt. Hirlik, hogy jövő hó közepe felé 3—4 előadásra ismét lerándul városunkba. Budapesti levél. A tanidény befejezése után rendesen nagy szám­mal rándul fel a vidéki közönség Budapestre; a szülők gyermekeikkel, a tanárok és tanítók családjukkal a szünidőt arra használják, hogy az ország fővárosát, mely évről-évre szépül, növekedik, és érdekeskedik, megte­kintsék, megcsodálják. Az idén azonban még egy rendkívüli, a maga nemé­ben páratlan látványosság, az agyagipar kiállítás is külö­nösen vonzó hatással kell hogy legyen a vidéki közön­ségre nézve. Hogy némi fogalmat nyújtsunk t. olvasó­inknak, röviden ismertetjük a kiállítás néhány csoportját. Asphaltnnk hazánkban elért fejlettségéről fényes bizonyítékot ad a magyar asphalt részvény­társaság kiál­lítása, melyre legkiválóbb szaktekintélyek s a fővárosi sajtó a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak. Ezen más­fél évtized óta fennálló hazai­parvállalat bemutatja felső-dernai (Bih­ar megye) gazdag és kiapaszthatlan bányá­inak termékeit, melyek az utóbbi években rendezett valamennyi kiállításon kitüntetésben, az 1888. évi brüs­seli világkiállításon a legnagyobb kitüntetésben (díszok­levél) részesültek. A kiállításon látjuk e vállalatnak különböző burkolat-próbáit, s ezek közt a szabadalmát képező aszfalt-macadám kocsiút-burkolatát, tételi próbáit, a különböző bányatermékeket, falszárazzá nevezete­sen Frinidád­nál is szebb bitument, a ma már igen keresett kiviteli cikket képező derna-aszfaltot, vasmáz készítésére, aszalt vasmáz és aszfalt­ olajat stb A magyar Aszfalt-részvénytársaság, állandóan 800—1000 munkást foglalkoztat gyártelepein és a különböző munkahelyeken, s érdemei is sorolható fel, hogy a modern építkezés dol­gában visszamaradt vidéki városainknak a járda és útépítést az előbbi magas áraknak jelentékeny leszálli­tása s kedvező fizetési feltételek concedálása által meg­könnyítette, minek folytán Arad, Budapest, Debreczen, Eger, Eszék, Győr, Kecskemét, M.-Sziget, Nagyvárad, Pécs, Radna-Lippa, Szabadka, Szeged, Szombathely, tárgyról beszélni, most kezdett el tehát, s újra a kedé­lyes vig gyermek lett, aki az életnek még csak moso­lyát ismeri. — Elmegy­ünk-e a bálba? kérdé hirtelen — olyan szép lesz és olyan sokan lesznek .... — Messze van az Emmikém, hiszen majd meg­látjuk. — Dehogy van messze édes Ilma, az a pár hét nem oly hosszú; ugye elmegyünk? az én kedvemért kis­mamám — mond hizelkedve — hisz még ugy sem­ voltam igazi nagy bálban soha. — Jól van hát — mosolygott — a te kedvedért elmegyünk. Jaj de jó lesz! — kiáltott örvendre Emmike és körültáncolta a szobát, — ott lesznek Minkáék, Gizáék, az egész város talán Zoltán is . . . . — Dombay? — és Ilma átható, nagy szemeit ráfüggeszté a kis leány zavart arcára, — ugy­e Emrai kém, annak örülsz te legjobban ? — Nem, nem —• tiltakozott a kis leány — ő nem az én kedvemért jár hozzánk; oh Ilma úgy teszesz, mintha nem tudnád, hogy ő téged szeret! Szemrehányástalan akart lenni e fölkiáltás és még­is mennyi vád rejlett e szavakban — Igen téged szeret, — folytatá Emmike hév­vel — oh de lehet e az máskép? Mi vagyok én mellet­ted? Meglátja e valaki a csillagot, ha a napfény elvette szeme világát! Zoltán téged szeret, — egyedül téged. Hiába nézesz rá fagyasztó hidegséggel, az ő lángoló szerelmét nem bírod eloltani. Oh látom én, tudom, hogy ő téged nagyon, nagyon szeret ! — És te azért még­is szereted szegény kicsikém ? — Nem szeretem Ilma, hidd el nem szeretem ! Egy ember van csak, akit szeretek , az te vagy, s egy van, amit óhajtok: a te boldogságodat. Ne gondolj reám, l­e törődjél velem. Ha szereted Zoltánt, fogadd el szívét; én boldog leszek, ha téged annak látlak ; hidd el nekem, nem fog soha senki oly határtalanul, oly forrón szeretni, mint ő; ha van szívednek rejtett bánata, az ő szerelme eloszlatja azt, olyan boldog leszesz Ilma, minő csak ember lehet e földön ! — Ne hidd Emmikém — mond a leány búsan — az én számomra nem terem boldogság e földön, n­ég csirájában lábbal tapodták azt. — Nem szereted Zoltánt, láttam én jól, — foly­tatá halkan a leányka — oh pedig mint fog ez neki fájni! Szegény Zoltán! ő még mindig reményi, hogy szívedről a jeget föl fogja oldani az ő tor­ó szerelme. Oh ha tudnád Ilma — mond nehéz sóhajjal — milyen kín a reménytelen, nem viszonzott szerelem, nem lennél oly kegyetlen hozzá. S miért nem szereted ? miért a megölő hidegség azokkal szemben, kik hozzád szeretettel közelednek ? Olyan vagy, mint egy sirén, ki magához csábítja és aztán megöli áldozatát. Hat éve már, hogy melletted vagyok s még nem láttam, hogy egy férfi arcra nyája­san néztél volna, hogy tekintetére elpirultál, érintésére megrezegtél volna. De mondd Ilma, hát nics neked szíved ? — Van Emmikém — suttogá a­rcán­­ — de abban szerelemnek hely nincs. — Minek van hát ? — A gyűlöletnek ! Emmike bámulva nézett rá nagy barna szemeivel; nem sejtette, mi lakik e szép alabastrom arcon belől. Ilma ésszrevette, hogy többet mondott, mint szabad lett volna s hirtelen derülten fölkacagott. — Nevess hát te is Emmikém, milyen sok bolon­dot beszélünk össze, jó hogy senki sem hallja. Nézd édes, hogy múlik az idő, pedig te is Minkáékhoz ígér­keztél mára: vedd hamar kalapodat és siess, mulass jól, talán Zoltán is ott lesz — tévé hozzá pajzánul. — Gunyolodó ! — mond a kis leány elpirulva s mialatt kesztyűjét fölhúzta, Ilma füléhez hajolva, sut­togá,­ aki gyűlöl, az valaha szeretett; akinek szíve gyűlölettel van tele, azé valaha szerelemmel volt tele ; vigyázz Ilma, szívedbe látok ; szeretsz, vagy szerettél, de meg fogom tudni, hogy kit. A fehér márvány arc másodszor szavakra s ijedten nézett a távozó leány is föllángolt ő után ; igazán szívébe látott volna? Midőn egyedül maradt, újra fölnúlta a kékkötésű­ könyvet és elkezdett írni gyorsan, lázasan , egymás után sorakoztak az apró fekete sorok és ő még­is irt, mintha soha vége nem szakadna. Aki gyűlöl, az valaha szeretett! Milyen nagyon igaza van. S mert nagyon szerettem, nagyon tudok gyűlölni is. Mily különös az emberi lélek ! Akit ma imád, holnap megvet, akiért ma halni tudna, hol­nap megtudná ölni. Nyomorult élet, nyomorult emberek, meddig fog még tartani? Csak egy emberben kell csa­lódni s megutáljuk az összes emberiséget; de mikor ez az egy ember drágább előttünk az egész világnál Hogy lehet mégis, hogy épen az, akit ily nagyon szeretünk, az okozza szivünknek a legnagyobb fájdal­mat a világon, pedig mint szerettem ! Szerettem a gyer­mek ártatlan meggondolatlanságával és vakon bíztam benne! Vissza­élt bizalmammal, rútul vissza­élt. Ezt megtudnám neki bocsátani, de azt soha, hogy gyáván elhagyott. De mért is gondolok mindig rá ? mért gyötröm magam azokkal a kínos emlékekkel? Hétévi bűnhődés talán elég volt azért a gyermekkori botlásért, melyet öntudatlanul követtem el. Miért nem tudom hát feledni még­sem? miért nehezedik sötét rémként lelkemre? Oly nagy bű­nt követtem volna el, melyre nincs izga Ion­ ? Vagy csak az ép lázas, izgatott lelkem gyötöri

Next