Zalamegye, 1896. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1896-01-05 / 1. szám

XV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1896. január 5. 1. szám. 1. MVÉBSZ és a Mik A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Előre! Hosszú időkön, századokon keresztül jelszava volt ez a magyar nemzetnek. A harcok biztató, lelkesítő szózat. És ma, a béke zajában korsza­kában, is megmaradt jelszónak és nem is szabad arról lemondania soha ! Amint e jelszó alatt küzdötte ki hajdan a véres csatákon győzelmeit, úgy kell most ez alatt harcolnia a szellem fegyverével, hogy egy sorba kü­zdje magát azokkal a nemzetekkel, amelyek elül viszik a kultúra zászlaját és vezé­reivé legyen azoknak a nemzeteknek, amelyeket a legnemesebb versenyben már megelőznie si­került. Mert hiszen egyesek és nemzetek élete nem egyéb, mint verseny. Az egyesek versenyét el­nevezték a létért való küzdelemnek, amely sok­szor a kétségbeesés harcát jelenti s különösen az az existentia érdekében kifejtett küzdelem már napjainkban a jellemképződést gyakran tereli oly irányban, amely a jövő nemzedék ebbeli tökélyei iránt jogos aggodalmakat kelt. Lehet azonban, hogy ez csak átmeneti idő­szak, a viszonyok kényszerű átalakulása azoknak az állapotoknak megszűnése folytán, amidőn a patriarchális semmittevés mellett is lehetett ké­nyelmes existentia ; átmenet arra az időre, ami­dőn az apostolok szavait: aki nem dolgozik, ne egyék — igazolja az élet. Oly egyéneknek a küzdőtérre lépése, akik csak ahhoz voltak szokva, hogy éljenek és él­vezzenek s akik a munka becsét eddig nem is­mervén, terhet nem viselvén, ma is csak a tra­ditiókból képzelt érdemeiket vetik a latba : ezeknek a küzdelme zavarja meg nem ritkán az erkölcsi egyensúlyt. Da vissza fog az térni ismét, amidőn majd diadalra jut az elv : a munka arányában jön ki a jutalom és amidőn a szellemi felsőbbség lesz az egyetlen, ami kiemelkedik és uralkodik. A nemzetekben is megvolt mindig a törek­e­­ vés : vezér szerepre jutni és ha a múltban a nyers erő és a számbeli túlsúly segítette a nem­zeteket a célhoz legtöbbször, ma már ezek korán sem elegendők ennek a célnak az eléré­sére, hanem a kultúrában való előhaladás mér­téke adja meg első­sorban a tekintélyt és ezek szerzik meg a küzdelem összes segédeszközeit is. E küzdelembe kell most a magyar nemzet­nek is elismert felül behelyezkednie. Eddigi haladása ugyanis a szellemi téren biztosítékot nyújt arra, hogy amint a múltban dicsőségesen megállta helyét a fegyveres küz­delmekben és századokra kisugárzó dicsőséges O o tettekkel örökítette meg az ősöknek emlékét; míg a szellemi téren is nemcsak hivatott őrtálló kelet és nyugat között; de míg a nyugat kul­túráját saját nemzeti jellegéhez idomítva, meg­honosítja , addig a keleti szomszéd népekkel szemben reá háruló kulturális missiót is teljesíti. A magyar nemzet régebben kelet és nyugat között védő bástya volt és e feladatának meg­felelt. Ma a kelet és nyugat között összekötő kapocs és e feladatát is híven teljesítette. Azért mondhatjuk, hogy a magyar nemzetnek és ha­zának a fennállása kelet és nyugat között európai szükség. A történelem csak kivételesen mutat föl példát arra, hogy nemzet, kibontakozva száza­dokra terjedő mostoha viszonyokból, aránylag nagyon is rövid idő alatt oly bámulatos hala­dást mutatott volna föl a szellemi és anyagi téren, mint a magyar nemzet. Alig telt el egy negyed százada, hogy visszakapta önrendelkezési jogát és e rövid idő alatt az előbb kényszeresz­közökkel elnyomott ipar és kereskedelem jelen­tékeny lendületet nyert, a közlekedési eszközök oly mérvben szaporodtak, hogy a fejlődés min­den ágában azelőtt óriási túlsúl­lyal bíró Auszt­riát nemcsak elérte, hanem egyes ágakban túl­szárnyalta. Közművelődési intézetei rohamosan szaporodtak és fejlődtek, legfelsőbb iskolái pedig berendezés tekintetében a külföldi tudósoknak az elismerését, sőt bámulatát is kinyerték. Legfényesebben bizonyítja nemzetünk kul­turális előhaladását az a körülmény, hogy midőn nyugat kiváló szaktekintélyei reá szánják magu­kat viszonyaink tanulmányozása végett a leg­többször elfogult vagy rosz­indulatú ismertetések után szerzett benyomással nálunk egy darab Ázsiát megismerni, kénytelenek bevallani, hogy Magyarországban a műveit Európa kellő köze­pébe jutottak. Ezért tekintsünk nemcsak remén­nyel, hanem a legteljesebb bizalommal is az idei ezredéves országos kiállítás elé, amely hivatva lesz a kul­turális Magyarországot a világnak bemutatni. Teljes a megnyugvásunk az iránt, hogy amit a nemzet ott be fog mutatni, abból a művelt világ azt a benyomást fogja nyerni és azt a meggyőződést, hogy az első ezer év nemcsak nem rendítette meg a magyar nemzetet, hanem a békés fejlődés folytán új és produktív erőt keltett nyert új nemzeti élet benne a tevékeny­ségre, mely az életképesség minden föltételeit bírván, nagy jövőnek képezi biztosítékát. Tehát tartsuk meg a jelszót, mely alatt a nemzet a honszerző küzdelmeiben és dicsőséges harcaiban győzelmeit aratta, hogy a szellemi küzdelmekben is teljes legyen a siker. Amint a múltban, úgy a jelenben is teljes lelkesedéssel és egyesülten — előre A soproni kereskedelmi- és iparkamara köréből, i. Az 1896-iki ezredéves országos kiállítás keretében 1896. évi július hó 15 étől augusztus hó 15 ik napjáig az iparos­tanoncok, segédek és munkások készítményeiből időleges kiállítás fog rendeztetni. E kiállításban részt vehet minden bel- és külföldön tartózkodó magyarországi iparostanonc, segéd és munkás, a kiállított tárgyaknak azonban az illető tanoncz, segéd vagy munkás szakmájába tartozóknak és lényeges alkat­részeikben a kiállító által önnállóan előállítottaknak kell lenniük. Az e tekintetben szükséges ellenőrzés gyakorolhatása szempontjából már a bejelentés eszközlése alkalmával megnevezendő a műhely, a­melyben a bejelentett tárgy elkészíttetni fog. A bejelentett és a kiállításra elfogadott tárgyak 1896. évi julius hó l-ig bérmentve küldendők be a ki­állítási igazgatósághoz. A „Zalamegye" tárcája, l­igm­usos krónikája avagy története az 1885-ik esztendőnek. Tinódy Lantos Sebestyén diák módjára megénekelte : Theodorus diák. Magyarok Istene­­im, fogadd hálánkat, Hogy ezer éven át megvédted hazánkat. Nagy ünnepre virradt szegény Magyarország ; Ritkán ér országot hasonló vigasság. Itt a millenáris, jubiláns esztendő : Nyolcszáz kilencvenhat — ezeren kezdendő. — Fényes ünnepekkel fogjuk ezt megülni. Lássa mind a világ , mire bírtunk menni. —­ De a krónikásnak nem lehet az tiszte, (Éneke textusát nem is ehet Hogy hímet varrjon a jövendő fűzte), képéről: Elméje tényekért a multakhoz térül. •X­Sirassuk el .. . oh, nem, nem az elmúlt évet ! Nincs is még kimondva róla az ítélet: Szánjuk és sajnáljuk elhunyt jelesinket, Hullajtsuk bőséggel értük könyveinket. Elsőnek a lelkes Kuun Kocsárd gróf ment el, Nagy ne lét, magyarom, említsd kegyelettel! Honi célra szánta utolsó Mód nélkül szerette erdélyi krajcárját, hazáját. Földváry, Pestmegye híres alispánja. Kevés idő multán költözött utána. Schopper püspök s Dankó, a pozsonyi prépost. Mennyekben dicsérik az Isten nevét most. Szintúgy elköltözött jó Kőrösy Sándor, S a nagy közbeszóló, gróf Károlyi Gábor. Majd soron követte a püspök Pap Gábor, S Gáborok­­ tábora, híres Szarvas Gábor. Orthodox nyelvészek közt vala ő bátor. Szánja elvesztét a philologus tábor. Neologusok közt nem lesz érte gyásztor, Nem canonizálják, mert vétkezett százszor. „Az erényt üldözte teljes életében, Minden eszményt gúnyolt, az egélyt meg épen. Nem volt viszony, melyet szentnek tartott volna, Nem Joleny, amelyről fitymálva ne szólna. Élűért nem lelkesült, eszméért nem ege, Szellemnek, kedélynek vala ellensége." Prileszky sírját is jelzi már a kanton, Nyugodjék békével! — pán Boh­usziizs, Ámen. Futta ki Gyulát meg másodvirágzáskor Vágta le a kaszás, s most árva a trud. Kor. Természettudósunk szép sora hiányos. Nincs többé köztük a nesztor : Jedlik Ányos. Természet titkait buzgón kutatgatta. S ím, az elmúlásnak bús példáját adta. Da szelleme él még s itt közöttünk szálldos. Nyomon követte őt jó Irinyi János. Eg­yik jótevője volt ő a világnak. Halhatatlan inventora a gyufának Ragyogjon emléke minden gyufa lángján, Emelkedjék égbe az angyalok szárnyán ! Dinasztiánkból is két halottat láttunk : Albrechtet és Lászlót, kit mélyen sajnálunk. Jól tudjuk mindnyájan : sírba kell majd szállnunk, De oly virágkorban keserves megválnunk. László főherceggel, szegény magyar hit oly hőn szeretett, sok szép reményt nemzet, vesztett. — Külföldi jelesek, kik elköltözének, Alél­ok, Iwijy róluk is zengjen a bús ének : Giers, orosz kancellár, őre a békének, Can­obert tábornagy hőse nemzetének, Pasteur, jótevője az emberiségnek, Taaffe, Dumas fils — mind elszenderülének. Köztük említhetem Stambulou Istvánt is, A bob­ár Bismarckot, ha ő nem kívánt is, El kellett mennie ama jobb hazába, Hálátlan nemzete most sirhat utána. * Lássuk most, milyen volt a közélet képe : Bánffy Dezső lépett Wekerle helyébe . JJj minisztérium vette át a kormányt. Mel­lyel az ellenzék nem valami jól bánt, Kálnok­y hátrált az Agliardi-ügyben ; Golub­ovszky ül most ama tüskés székben. Dűlőre jutott az egyházpolitika,. Miközben hallatszott sok ádáz replika. Zsidó polgártársak recipiáltattak, Egyenjogúsághoz igy mindent megkaptak. Eszterházy M. M. s Zichy Nándor grófok Uj pártot szerveztek, melybe nemcsak tótok S egyéb nyelvű köznép szavazói álltak. Szerepel is immár, s nevezik néppárt­nak. Kongresszust tartottak a nemzetiségek, Nem értek ott véget a követelések; Oláh, szerb s tót nyelven vitatkoztak ottan, Sok kívánság rajzik a huszonegy pontban. Békekongresszusra Brüsselbe mertenek S oláh liga ellen gáncsot is vetének . Apponyi, Jókai és Pázm­ándy Dénes Vitézül küzdöttek; az eredmény fényes. A békekongresszust Budapestre tették, Urech­ia szavát semmibe se vették. — Nagy robbanás történt és Buda várában. De kárt nem okozott hős Zientzi szobrában. A negyedmilliós posztbiszli megkerült Tíz év múlva ! — így hát a dolog elévült. Zichy Jenő grófot vitte vágya messze, Hogy az ázsiai hazát fölfedezze : Nikkel órákat is vitt magával innét, Turkesztánban evett selyem hajú dinnyét. — Kegyelmet kaptak az elitélt oláhok ; Mai szamunkhoz fel ív melleklet van csatolva.

Next