Zalamegye, 1896. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1896-07-05 / 27. szám
XV. évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt tér petit sora 12 kr. 1. Mnln és HV megjelenik xxxixxdezzL vasárnap. i A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Zalaegerszeg, 1896. július 5. 27. szám]. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. Haza- és emberszeretet. A magyarnak szemére szokták robbantani igen sok alkalommal, hogy hazaszeretetében nem ismer határokat, hogy minden tettében, minden gondolat- és érzelemnyilvánításában erős sovinizmus van. Hát ez részben igaz lehet ! De vizsgáljuk : váljon bűn e a magyar nemzetben ez az úgynevezett sovinizmus ? Bűn-e, hogy ez az európai kultúra színvonalára emelkedett, rokontalan keleti faj oly SZÍVÓS kitartással, oly bámulatos szeretettel ragaszkodik mindenhez, ami magyar ; mindenhez, ami nemzeti individualitásának megőrzését, fenmaradását biztosíthatja? Talán egyetlenegy európai nemzetnek sem bocsátható meg annyira ez a ragaszkodás, mint éppen a magyarnak, mely amíg saját nemzeti érdekeit védte és minden vonalon érvényesíteni igyekezett, — őre, védője volt az európai kulturhaladásnak is. És vajjon tekinthető-e puszta sovinizmusnak az a magyar, ősi erényekhez, a nemzeti jelleghez való ragaszkodás, mellyel ez a nemzet hazájában magának supremáciát biztosítani törekedett? A sovinizmus fogalmából ki van zárva a türelem minden idegennel szemben. A sovinizmus csak azt tűri meg, ami nemzeti. Azt követeli, hogy a haza földjén a gondolat, az érzelem, a nyelv, minden, minden csak kizárólag nemzeti legyen és idegenkedéssel fordul el mindentől, amin nincs rajta ez az erős nemzeti jelleg. Hát vajjon ily szellemben akarta vagy akarja-e érvényesíteni a magyar az ő nemzeti individualitását ? Nem éppen abban kulminált-e az ő nemzeti rokonszenvessége a vele egy hazában lakó idegen származású elemekkel szemben, hogy szokásaikat, erkölcseiket, faji jellegök megnyilatkozását mindenkor tiszteletben tartotta ? Hogy sem a faji, sem a nyelvi, sem a vallási különbözőséget soha élére nem állította, soha nem üldözte? Ellenkezőleg: e különbözőségekkel szemben — amennyiben az állami egységgel ellentétben nem állottak — törvényes jogokat, majdnem kiváltságokat biztosított. Megférne-e ez az eljárás a sovinizmus mellett ? Nem ! A magyar nemzet nem is volt soha soviniszta, nem is az. Csak félreismerték, félremagyarázták benne azt a szinte példátlan ragaszkodást, azt a bámulatos, minden más érzelem fölé helyezkedő hazaszeretetet, mellyel vérrel szerzett, vérrel táplált, véráldozatok árán fenntartott szent földjéhez gyökerezett. Azt a megtörhetetlen ragaszkodást a haza szent rögeihez, mely idegenné tette előtte az egész világot, mely nem engedte, hogy idegen földön, idegen levegőben boldog lehessen , mely a magyar hazafit most is visszahozza az idegen föld legaranyossabb jólétéből is ide : a hazai rögök közé verejtékezni, nehezen megszerezni a mindennapi kenyeret. Oh, titkos, hatalmas varázsa van ennek a verejtékes kenyérnek, melyet az ősök vére termelt ! Drágább nekünk az itthoni verejtékes fekete falat, mint az idegen föld méze, kalácsa. Nekünk e szent földön kivül csakugyan nincs élet. Mindenhonnan visszahoz bennünket a szivünkbe gyökerezett, a vérünkbe ivódott hazaszeretet. Itt eltűirünk mindent; dolgozunk, kínlódunk, nélkülözünk, lemondunk, ínséget szenvedünk s mindez csak növeli ragaszkodásunkat ehhez a szent földhöz ; ellenben a külföld jólétében, az örömök zajában, a gyönyörök gondtalanságában is elemészt bennünket a honvágy. Nem gyülöljük az idegen földet , tudjuk szeretni az idegen népeket, nemzeteket is , de a magunkért élünk, halunk. Hát ki vetheti szemünkre azt, ami erény ? Ki vádolhat bennünket jogosan ezért a példátlan hazaszeretetért, mely lehetővé tette, hogy rokontalanul is megmaradtunk, fenntartottuk magunkat, mint rokontalan nemzet, mint „a népek nagy óceánjain hullámtól vert sziget." Nem a sovinizmusban volt erőnk, hanem a hazaszeretetben. Abban a hazaszeretetben, mely mellett oly példás szelídséggel, türelemmel megfért mindenkor az általános emberszeretet. Ez is ősi erényeink közé tartozott és mi hazaszeretetünk mellett ezt is példásan megőriztük. Nem gyűlöljük az idegent, sőt szeretettel, rokonszenvvel viseltetünk minden törekvés iránt, amely az általános emberszeretet magasztos eszményeit irta lobogójára. A hazánkban lakó különböző fajok, különböző nyelveket beszélő honfiaink erkölcseinek, szokásainak, megőrzött jellegének tiszteletben tartásával példát adtunk és adunk arra, hogy lehet a hazához ragaszkodni végtelen szeretettel az idegen jelleg gyűlölete nélkül is. Bátran kiállunk mindenkor a művelt, haladott nemzetek ítélőszéke elé. Ha a magyar nemzet tízszázados életében csak egyetlen mozzanatra is rá tudnak mutatni, amikor a mi bámulatos hazaszeretetünk ellenmondásba keveredett volna az általános emberszeretettel ; amikor mi másként, mint jogos önvédelemből, vagy jogaink biztosítása érdekéből idegen nemzet ellen fegyvert emeltünk volna ; ha mióta az európai kultúrához simultunk, csak egyetlenszer is fegyvert ragadtunk volna oly törekvés ellen, mely az általános haladás, az általános emberi érdekek színvonalát tűzte ki célul, ám dobják ránk az Ítélet köveit. De ha tízszázados múltunkban nem találnak — aminthogy nem is találhatnak — ilyen mozzanatot, akkor adják meg nekünk azt az elismerést, amelyet méltán kiérdemeltünk. Vagy ám ne adjanak elismerést sem, mert hisz bennünket minden elismerésnél jobban boldogít a nyugodt nemzeti öntudat, de legalább hazaszeretetünket, e drága, szent földhöz való ragaszkodásunkat ne kereszteljék el sovinizmusnak ! Ismerjék be, hogy mi mindhalálig ragaszkodunk ugyan hazánkhoz, nemzetünkhöz, de köztünk pedig ugyancsak heterogén elemekből szervezett állam vagyunk — sem a faji, sem a vallási gyülöltség teljesen meggyökerezni nem birt soha. Mindenkor tiszte A „Zalamegye" tárcája. Az országház.* em a magyar nemzet országpalotája. Ebben lakik a hon örök alkotmánya, Szabadság várául, törvény templomául, Emelték ezer évnek tanujául. Lásd büszke homlokán király-ősök sorát, Kik kezükben hordák az ország jogarát Tiz nehéz századnak való története Van ezen szobrokban világgá hirdetve. Egeket megnyitó Szent Istvánon kezdve, Ki a honalkotás müvét bevégezte. _ Legendák nagy hőse, daliás Szent László Ércszobor alakban is csoda varázsló. Kálmán, a bölcs, korát megelözö szellem, Diadalmas hős a sötét vakhit ellen, Ki Horvátországot hazánkhoz csatta, — Ha testvérországunk maradt mindaz oka. Jeruzsálemi szent földért harcolt Endre, Arany bullát bizta a nemesi rendre. Ott negyedik Béla, ki feltámasztotta Hazánkat s romjából újra megalkotta. Nagy Lajos, a kinek Magyarhon Határát Fegyverei három tengerig kitárták. Zsigmond, kinek ötven évig telt uralma Fölötte is uz volt a törvény hatalma. Igazságos Mátyás, királyok mustrája Bámulva néz vissza az utókor rája, Majd a Habsburg királycsalád hosszú sorsa. Szent István angyali koronáját hordja, kik a török jármot rólunk levetették, Jobbágyokat szabad polgárokká tették. _ Középen dicsően uralkodó párunk, Estében szentté lett királynénk, királyunk. Ezredév végzője, uj ezred nyitója : Magyar nép hős karján nyugszik erős trónja. Ezen palotának gazdája az ország . Törvényeit ezen csarnokokban hozzák. Nép jogát itt védik, erejét Balsorsot, jó látva, reá nem növesztik, eresztik. Válogatva küldi legjobbjait ide A nemzet, hogy sorsát mind előbre vigye. Honfisziv, bölcs tudás, nagyratörő szellem. Mind a hazáért küzd, bárha egymás ellen. Hogy vallás az éghez, munka a jólléthez Vezesse a népet, csak a felül végez . Hogy minden fiának legyen édes anyja E haza, ki magát gyermekének vallja. Mert nem csupán azért van templom formája a háznak, hogy a ránéző csodálja, Maguk is érezzék, kik benn helyt foglalnak, Szent tudatát annak, hogy templomban vannak ! Lábuk leporolják, a mikor belépnek, Hódoljanak csupán királynak és népnek Szenvedély, önérdek mind maradjon távol E szentek szentjéből, törvény csarnokából. Ne feledjék soha, kik e házba jőnek, Ez az alapzata a messze jövőnek, S a mi hang e háznak kapuján kihallik, Varázs-szó, a melytől borul vagy hajnalilik ! Két szerelem. A „Fekete Ökör" nagytermét hangos muzsika szó vette fel. Ott mulatott a város összes színe java. Éppen az imént érkeztek be a madárdallos erdőről, ahol vidám majálist tartott ma a kis város intelligenciája. Az egyik asztalnál melynek környékét a cigány is megszállva tartotta — Szentkereszti Balázs adta a hangot. Előkelő, magas, barna fiú, arcán az átélt évek nyomaival. Vele szemben az asztal másik végén egy szőke, alacsony termetű, piros képű, kisvárosi alak beszélgetett két három jókedvű cimborával. Rongyos mint néha Balázs szokta mondani, ha erősen „beamter", borközi állapotban volt s a „beamter" Palotás Gyula nem volt a közelben. Hanem most ő is ott volt. Tudta a város minden lakója, hogy vetélytársak. Azt is tudták, hogy Palotás Gyula esküvel fogadta, hogy nőül veszi a leányt, akit magának kiválasztott. Hogy a formaságokon átessünk, bemutatjuk őt is. Kőhalmy Miczi, csinosnak mondható, de nem szép, középtermetű barna leány volt, nagy beszédes szemekkel, igen szép magas homlokkal, melynek mögötte sejteni kellett a gondolkodó lelket. Ez a homlok volt összes szépsége, legalább Palotás megesküdött rá, hogy azt a homlokot imádja s történjék bármi, az a lány az övé lesz, vagy senkié. Ekkor jött haza Szentkereszti Balázs. Mikor meghallotta a Palotás vágyakozását egy muri alkalmával, — megsodorta a bajusza végét s csak annyit mondott: Majd meglátjuk ! . . . Akik hallották, nem sok jót jósoltak a következendőkről. Nagy előnyben volt Balázs — ez bizonyos. Palotás özvegy, gyermekei aprók ; Balázs fiatal, termetes — és nagy hanggal tudta festeni a — jövőt. Igaz hogy utibiztosságon kívül nem igért semmit, de az csak jövő. *) Mutatvány „Hunapestnek emlékül" cimű díszes kiállítású füzetből, melyet hazánk koronás költője, Jókíjl Mór irt. E ragyogó név alatt szép és szemlélődésre oly alkalmas alexandrin verssorokban találjuk leirva az on .ág fővárának nevezetességeit. Xlai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.