Zalamegye, 1903. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-04 / 1. szám

lett a nemzet haladásának, de ma már nyomasztólag hat a vidék életére. A vidéki városok nem képesek új erő­forrásokat teremteni és napról-napra hanyat­lanak. És ennek a hanyatlásnak nem csak a vidéki városok látják a kárát, hanem a főváros is, amelyben ma már minden téren nagy a tulpindukció. Nem lehetne jobb és áldásosabb politika, mint az, amely visszaadná a vidéki váro­soknak azt, amit önhibájukon kívü­l el­veszítettek: a vidéki központok jellegét, gazdagságát és erejét. Ez a hitvány kis papírdarab sok ember életét rontotta meg s ki tudja, még hánynak az erkölcsi és anyagi bukását idézi elő? A váltó a könnyelmű adósságcsinálás legbiztosabb eszköze. Mi kull hozzá? Egy-két aláírás és rendelkezésre áll a pénz. De csak addig, ameddig! Az könnyen el­fogy s csakhamar kimerül a személyes hitel, a váltó­manővernek vége szakad s it a leszámolás kegyetlen órája. Pokoli találmány a váltó, mely hatalmas er­kölcsi alap hiányában csakhamar ingoványba dönti a gyengébb jellemeket, ahonnan alig van szabadulás, menekvés. Az emberek gondolkozása, érzelem világa, lelkülete különböző, az életmód, és megélhetés viszonyai változók; józan eljárás és tiszta erkölcs kell hozzá, hogy földi pályáját ki-ki tisztességgel, becsülettel végezze be. A mai kor gyermekei mohón szívják magukba az élet örömeinek kábító nedűjét, nem ismernek mérsékletet­ és lemondást semmiben. A jó mód után való kapzsi törekvés, az urhatnámság és nagyzás határt nem ismerő szenvedél­lyel tör utat s az embernek vágyai kielégíthetetlenek. Az egyszerű viskóban, szegénységben szüle­tett gyermek lassanként felcseperedve kilép az élet porondjára, ott látván jólétet, pompát, csil­lebesen vontatni, de akkor ezek istrángja külön­külön is ugy megfeszül, mint előbb az egy ló istrángja magában. Nyilvánvaló, hogy m­íg előbb a négy ló egy negyedrész kötél feszüléssel épp oly nehéz munkát végzett, mint az az egyfogatos, most ugyanakkora kötél feszüléssel négyszerte akkora munkát végez, így van ez az elektromosságnál is. A munka annál nagyobb, mentül nagyobb az elektromos feszültség és mentül nagyobb az áram erősség. Ezt másként úgy is mondhatnók, hogy egy 100 volt feszültségű és 2 amper­ erejű áram éppen akkora munkára képes, mint egy két volt fe­szültségű, de 100 amper erejű áram. Mivel pedig ahhoz, hogy világíthassunk, egyforma állandó feszültségű áram kell, nyilvánvaló, hogy két­szer annyi lámpa, kétszer annyi erősségű áramot igényel, tudományosan szólva, kétszer annyi áram­energiát, elektromos munkaképességet szüksé­ges. Az áramfogyasztás tehát sem nem­ feszült­ség, sem nem erősség fogyasztás, hanem az összetartozó és mindenkor karöltve járó eme két tényező együttes fogyasztása, szóval: munka­képesség fogyasztás, energia fogyasztás, mely mint láttuk, két faktorból áll: feszültségből és áramerősségből. A­minthogy a kocsi megindítá­sára sem elég magában a ló ereje, ahhoz még hám is kell, hogy a kötél úgy megfeszülhessen, mikép a kocsi gördülhessen. A feszültség mértékegységét voltnak, az erős­ség mértékét ampernek, az áramnergia egységét wattnak nevezzük. Mikor tehát arról lesz szó, hogy a világító lámpa mennyi áramot fogyaszt, mindég úgy kell felfogni a kérdést, hogy mennyi watt munkaképességet fogyaszt a lámpa! A villamos áramszámlák­: az árammérő óra mindég wattot mutat, mert az a watt mérheti csak meg, hogy mennyi áramot fogyasztott el. A volt és az amper magában olyan, mint a tű meg a cérna, csak együtt öltögetve lesz belőle varrás. Soha se azt nézzük, hogy mennyi cér­nánk fogyott el, noha mindég megválasztjuk a tű alkalmas voltát, hanem azt mérjük, mennyit is varrtunk az öltögetéssel. Kőszeghy József.­ ­ » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap, 1903. január 11. A váltó­ logó fényt: nem kérdezi, nem keresi, nem kutatja, hogy honnan, miből, hogyan támad a jó mód, pazar élet és ragyogás; szivében gyö­keret ver a vágy, majmolni a többit, többnek látszani, mint a mi, s nagyobbra vállalkozni, mint amennyit ereje megbír. Az egyszerű, kevés igényű szülők gyermeke mindjárt az önállóság kezdetén, már az első berendezésnél változ i­ alá, hogy a nagyzolás hóbortjából keletkező vágyait kielégíthesse. A szerény kis lakás, mely­ben született, nevelkedett, nem felel meg többé; tágas, díszes palota kell. A régi kopott bútorok zsibárushoz, vagy a szemétre kerülnek, s helyet­tük értékes műdarabok, fejedelmi tárgyak kelle­nek a nagy uri lakásba. Minden fölszerelésnek újnak, előkelőnek, ízlésesnek és drágának kell lennie, mert ez az utas, ez a modern, ez sikkes. A mai emberek boldogsága nem az egy­­­szerű megelégedettségben, lelki békességben rej­lik, hanem a nagyzolásban, az idegölő versen­gésben, az egymáson való túltevésben. A fény­űzés talán sohase volt annyira ma. S ez teszi annyi emberre kifejlődve, mint elviselhetetlenné az életet. A nagyúri életmód rengeteg pénzbe kerül. Töri, zúzza magát mindenki; a létért való küz­delem elkeseredett harcban nyilvánvul s az utak, módok és eszközök gyakran nem épen a leg­választékosabbak. De miféle létért való küzde­lem ez a mai? Nem a megélhetés, nem a nél­külözhetetlen szükségletek biztosítására irányul a mai küzdelem, hanem csillogás, pazarlás min­denütt és a mindenben való szereplés, a feltűnés viszketegségének kielégítésére. A­mikor a meg­feszített szorgalommal kifejlett munka gyümölcse, az egészséges számításon alapuló polgári haszon kevésnek mutatkozik a túlhajtott igények szol­gálatára, akkor következik a merész vállalkozás, a váltókkal űzött légtornásza­t, melynek a vége rendszerint nyaktörés. A paraszt, ha cséplőgépet vesz, váltóval fizet; a varróleány váltóval szerzi be a Singer-masinát; a jól kifésült uracs, a­ki szereti a bort s nagyo­kat és gyakran mulat, váltót ad a főpincérnek; az iparos, a kereskedő váltóra dolgozik; a kis-és nagyhivatalnok, pap, katona és szinész egy­aránt váltózik, szóval az egész világ váltólázban szenved s úszik a szen­nyes árral, a mely na­gyon gyakran foltot ejt a legtisztább jellemen is, vagy ha éppen a jelemnek nem is árt, elsodor és maga alá temet. A gyakorlati élet száz meg száz igazolja, hogy egyes emberek, a­kiknek példával annyi ingatlanuk sincs, a­hová a fejüket nyugalomra hajthatnák, a kik annyi vagyonnal sem rendel­keznek, mint a kosaras tót, a­ki vásárról vásárra jár s összes holmiját a hátán hordozza. — érdek­összeköttetések révén, a személyes hitel kizsák­mányolásával sok ezret mozgósítanak s üzletek lebonyolítására vállalkoznak, melyekre oly a tisztesség és becsület egyenes utján járó ember gondolni sem mer. Egy két szerencsés kisérletező példáján buzdulva próbálkoznak mások is; egy ideig fönn lebeg a magasban számításuk lég­hajója s a mint a kedvezőtlen szél elkapja az üres gömböt, a merész hajós veszve van. Előttünk játszódnak le az élet legváltozatosabb drámái, látjuk a próbálkozások száz meg száz faját s már előre meg szoktuk mondani, hogy ennek, vagy amannak a vakmerő kísérletnek nem jó vége lesz; a baljóslatú sejtelem rendsze­rint megvalósul, mert hiszen több, mint bizonyos, hogy a­ki jégre megy táncolni, kitöri a lábát s hiába áll előttünk annyi szomorú példa, hasz­talan mutatunk a baj okára, a helyzet nem javul, a meggondolatlan, irányt vesztett, könnyelmű élet minduntalan áldozatokat kiván s megdöbbentő módon szaporodik az öngyilkosok száma. Egyik váltó követi a másikat s a­meddig ki nem merül a hitel, lehet jól élni, urat játszani, a nagynál nagyobbnak látszani, de a mint túlfeszített húr elpattan, vége a muzsikaszónak, a vége az uri életnek, vége mindennek; gyakran a jó móddal bukik a becsület, s a becsülettel az élet is sírba hanyatlik. A könnyelmű ember, ha a hitel kifogyott, hozzányúl a más pénzéhez is, mintha kölcsönvett pénz volna, ugy bánik vele s ez az „enyém és tied" közti tévedés a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekményt ké­pez, melyet hétköznapi nyelven lopásnak vagy sikkasztásnak nevez a világ. A bűn lejtőjéről csak kitérő ut vezet bizton­ságba; egyik a messze tengerek piszkos hullá­main át Amerika földére, az uj világba, ahol a megtévedt emberek uj életet kezdhetnek; a másik az öngyilkos halál karjai közé, a­honnan más­világra száll a kiszenvedett lélek s a­honnan nincs többé visszatérés. A mai egészségtelen viszonyok, félszeg gon­dolkodás, szecessziós életmód, megromlott erköl­csök, nagyúri hóbortok, eszeveszett fényűzés, vakmerő vállalkozás és váltósport sok, nagyon sok siralmas áldozatot fognak még követelni,­­ a­­­míg az elrettentő példák hatása alatt megtisztul a megmételyezett közerkölcs, a száműzött tisz­tesség, a bujdosó becsület visszatér régi otthonába s a családi tűz körül föléleszti az igazi meg­elégedettség, boldogság jótékony melegét. Törvényt kérünk, első­sorban is szigorú tör­vényt a személyes hitel korlátozására; kérjük a váltótörvény revízióját s a biztos fedezet híjával csupa hitelműveletek alapján kísérletező merész vállalkozók próbálkozásait csalásnak minősítő törvényt; a meglazult közerkölcs csakhamar javulni fog, s az Amerikába gyorshajóval utazók, valamint az öngyilkosok száma megapad. A legtöbb erkölcsi és anyagi romlásnak a kényelmű adósságcsinálás, a személyes hitel nyújtása képezi valódi okát, s ennek legalkal­masabb eszköze­­ a váltó. Inkább legyen a váltóforgalom kisebb, csak az emberek erkölcsi javulása, anyagi jóléte nagyobbodjék. Kényszerítsük az embereket a saját igazi értékük gyümölcsének élvezésére, szorítsuk nélkülözés, lemondás árán a takarékos, de minden izében tisztességes és becsületes kenyérkeresetre, életmódra. Elég volt már az elbukottak, az öngyilkosok száma arra, hogy okuljon a világ a szomorú példákon s ha az emberek egyenként képtelenek a javulás útjára térni, az államhatalom, a kor­mány és törvényhozás kényszerítse a tévelygőket az igazak útjára. A borravaló. Uj esztendő napjának reggelén mindenkire nézve fontos, hogy a zsebjeit jól megtömje apró pénzzel, mert annyi pénzért mondott jó kíván­ságban lesz része, hogy elfárad a keze, amíg mindenkit kielégít. A jó kívánat jól esik, ha ingyen és szívből adják, de visszataszító, ha a jó kívánság háta mögött ott rejtőzik az önző cél: a borravaló, a­ szemérmetlen borravalóért való koldulás már el sem rejtőzik, hanem követeli a díját, amelyet egy ferde szokás valóságos adóvá tett. A nyomorult, a sors üldözött, a munkaképte­len ám nyújtsa ki a kezét az alamizsna után s a könyörület hullassa filléreit esdő kezükbe. A társadalom köteles a nyomorultakat segíteni s akinek többet adott a végzet, mint amennyire szüksége van, nem tagadhatja meg az alamizsnát a szegénytől De uz esztendő napján nem a szegények, nem a munkaképtelenek nyitják rád az ajtót, hanem azok, akiknek szolgálatát jó pénzért az esztendő folyamán igénybe vetted; vagy akiket a szokás a borravalóért való jó kívánságok kifejezésére feljogosít s akiket a borravaló rendszer a kenyér­kereset ezen módjára utal. Mert a borravalózás nálunk valóságos rend­szerré vált. Kenyérkereseti ág, mint keleten a baksis, ahol még állami alkalmazottak is élnek ebből az intézmén­nyé vált szokásból. Magyarországon akárhány olyan kereseti ág van, ahol szintén a borravalóra van utalva a munkaképes férfi, akit másutt munkájáért meg­fizetnek, de nem borravalóznak. Sokszor a szokás egészen jól jövedelmez egye­seknek, sokakra azonban valóságos adót hárít. A főpincéreknek nálunk nagyobb forgalmú ven­déglőkben, kávéházakban nem szokás fizetést adni. Ráutalják őket a vendégekre, akiktől a szokás megköveteli, hogy a borravalóról meg ne feledkezzenek, mert ez az uraság mértéke. A hotelek, kávéházak, sokszor a kaszinók és körök szolgaszemélyzete is tisztán a borravalóra, mint egyedüli jövedelmi forrásra van utalva s miután nálunk az urat játszás és a fitogtatás meglehetősen ki van fejlődve, a borravaló nem is resz kenyér. Uj esztendő napján azután a baksis után való hajsza vehemens erővel tör ki. A jámbor halandó alig tudná magának megmagyarázni, hogy mivel érdemelte meg a rengeteg jó kívánságot, ha a kinyújtott kéz nem magyarázná meg a rejtett szándékot. Akihez egész esztendőben semmi közöd sem

Next