Zalamegye, 1903. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

XXII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1903. július 5. 27. szám. mm 7 I í IIII? PYÜ Ssti — m Mm m Bm W^mm ÍM • __ • i­ K­mények pedig a Hirdetmények! M . • • • , 1 1 HMHH Il­ • W^ • IV tálhoz (Ujváros-utca 25. sz.) LilLilmJU U­I­L j £ S ZAL A VÁR­MEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Földművelő Magyarország. A földművelő Magyarország egy év munkájának gyümölcsét szedi be. A jövő esztendő jóléte, vagy nyomorúsága attól a néhány héttől függ, amely alatt a föld terménye, különösen a gabna a magtárakba kerül. Mert Magyarország gazdagsága, jö­vedelmének legelső forrása a gabna. Gazdasági életünknek minden tényezője, minden alanya várakozással tekint az ara­tás eredménye elé, mert nincs ebben az országban egyetlen egy ember sem, aki közvetlenül vagy közvetve érdekelve ne volna a mezőgazdaság, a föld termésének sikere körül. Mindenki a földből él, mert agrár államban a kereskedő, iparos, mun­kás nem tudja magát annyira függetleníteni a földtől, hogy a termés jó vagy rosz volta jövedelmében változást ne idézne elő. Elvitathatatlan tény, hogy agrár állam vagyunk s nemcsak népünk jelleme és hagyományai, hanem földrajzi fekvésünk is örökké a földművelésre utalnak bennün­ket. Úgy kell tehát társadalmi és állami életünket az egész vonalon berendezni, olyan intézményeket kell létesíteni, hogy mezőgazdasági érdekeinket védhessük, elő­mozdíthassuk. Az az irányzat, amely iparállamok min­tájára akarná Magyarország gazdasági éle­tét berendezni, amely a földet gazdasági és nemzeti szempontból nem védelmezné hatályosabb eszközökkel, mint a tőkében gazdag államokban; amely átengedné azt a korlátlan spekulációnak, az az irányzat nem Magyarország földjén nőtt, abban gyökeret verni nem is tudna, mert érde­keinkkel és viszonyainkkal ellenkezik. A nagy kereskedő államokban a leg­fontosabb érték a pénz, iparűző országok­ban a munkaerő, földművelő országokban a föld. Az átalakulás, a gazdasági evolúció legszélső fokain egyik vagy másik tényező majdnem kizárólagos értéket nyert. Volt idő, mikor Németalföldön az egész világot uraló kereskedelmi társaságok virágzása idejében csak a pénzt tekintették értéknek, a földművelésnek a közgazdaságra nézve nem tulajdonítottak fontosságot. Volt idő, mikor Magyarországon csak a földbirtokost tartották a nemzeti gazdaság hasznos tag­jának; az iparra, kereskedelemre, pénzbeli tőkék gyűjtésére nem sokat adtak. Ez a gazdasági nézet a közfelfogásban is kidom­borodott. A földhöz volt kötve minden jog; csak a földbirtokost tekintették igazi urnak, az ipart űző és kereskedéssel fog­lalkozó városi polgárság csak városa határai között részesült társadalmi elismerésben. A mai gazdasági élet ezt az egyoldalú felfogást nem tűri meg. Egyetemes fejlő­désre, egyenlő jogokra törekszünk minden téren. Manap nem egyedüli, csak legfon­tosabb értékünk a föld; nem kizárólagos, hanem legelső jövedelmi forrás a föld­művelés. Nem szabad lenyűgözni, békéba verni a gazdasági­­ szabadságot a földért, de nem szabad kiszolgáltatni a földet a kizsákmányolásnak. Államférfiúi bölcsességet, széles látókört igényel a helyes út keresése. Mozogtunk már mindenféle szélsőségben, a helyes irányt azonban eddig csak Darányi Ignác tudta megtalálni. Darányi minisztersége alatt egész sorozata született az uj törvényeknek, amelyek mindegyike a földművelés egy-egy érdekét szolgálja, de nem állják útját az egyetemes fejlődésnek. Ezek a törvények rámutatnak arra a felfogásra, amelyet a miniszter vall, hogy Magyarország politikai hatalmának, gazdasági erejének, függetlenségének és szabadságának záloga abban a nagy erő­forrásban rejlik, amelyet a magyar föld képez, de ha a föld hatalma elnyom min­den más erőt, ha lenyűgöz minden tehet­séget, ha nem engedné érvényesülni kereskedelmi szabad tevékenységet, ha nem a nyújt segédkezet az iparfejlesztésnek, akkor önmagától kiapad, eliszapolódik a nemzet gazdasági erejének legbővebb forrása. Ma már az agrarismus politikai és szo­ciális programm, ha még pártszervezetnek a politikai élet terén létet nem adott is. És nem is volna baj, ha az agrarismus, kizárólag gazdasági célokat szolgáló, mellék­tekintetektől és modos előítéletektől ment agrarismus tért hódít, mert olyan ország­ban, mint a mienk, az agrár­politika egé­szen jogosult. A baj csak abban van, hogy az agrarista szervezkedés nálunk nem annyira agrár, mint inkább feudális, aristokratikus és felekezeti alapokon indult meg s ezért nemcsak a közönség egy része, hanem komoly politikusok is úgy fogják fel, mint reakciót, mely a nemzeti liberalismus ellen irányul. Ez a felfogás szüli az agráriusok ellen azt az idegességet, amely lépten-nyomon megnyilvánul az országos sajtóban, amely az agrarizmust, annak képviselőit, szükség­leteit és törekvéseit, jogosultságát és lét­alapját talán kevésbbé ismeri, mint mi vidékiek, akik ezen törekvések forrásaihoz, mozgató erőihez közelebb vagyunk. Ott állunk a forrásnál, amely még tiszta vizet bugyog fel, még nem szedte fel magába azokat az anyagokat, amelyeket a politikai élet viharai sodornak bele. Az a félelem, hogy az agrár­programm ellenkezik a szabadelvűséggel, alaptalan. Lehet, hogy az agráriusok nagy része nem igazi szabadelvű, de ez még nem jelenti azt, hogy maga az agrarismus reakcionárius irányzat. A földművelés érdekeit védeni és erősíteni bárhonnan jövő kizsákmányolás ellen jogosult politika. És midőn az agrá­­­riusok minden oldalról panaszkodtak, hogy mezőgazdaságot a merkantil irányzat nyomta és károsította, helyén való volt Darányi miniszternek az a szálló­igévé vált mondása, hogy a szabadelvűség nem genfi zászló, amelynek védelme alatt szabad a zsákmányolás. Tény azonban, hogy az agrarismus eddig igen ártatlan abban, hogy a liberalismus útjába akadályokat gördített volna. Azok a törvények, amelyek az agrár­törekvések­nek köszönik létüket, nem aggressív ter­mészetűek s mivel kétségtelen, hogy birtokos osztály tevékenységét, munkaked­­­vét, vállalkozását ösztönözték, megérdemlik az egész nemzet osztatlan elismerését. Köztudomású, hogy a gyenge termések, a külföldi verseny, az állattenyésztést ért súlyos csapások, főképen azonban a hihe­tetlen alacsony gabnaárak nagyon elkedvet­lenítették a gazdálkodó közönséget. Sok birtokos félt a bukástól és igyekezett bir­tokától megszabadulni; igen sok lett az eladó középbirtok, melyre a gazdasági viszonyok súlya legelviselhetetlenebbül ne­hezedik. A sok eladó birtok nem igen talált jó vevőre s a külföldön is hire ment a magyar birtok értéktelenedésének. Az európai politikai és pénzviszonyok generális okán kivül ez is valószínűleg hozzá­járult ahoz, hogy a magyar bankok zálogleveleit. Mai számunk 10 oldal.

Next