Zalamegye, 1908. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-05 / 1. szám

XXVII- évfolyam. Zalaegerszeg, 1908 január 6. Ili t • i ..y. i in. ii I'in in mű n- nwBwu'-i .. 'i _L­­. i 'hu *»m. i ni ni • mm min előfizetési <a«Jc líg&i* évra . 10 IC­­ : Fél évre . . 5K-s Negyed évre. 2 K 50 í Egyes aíí.m­ára 20 áll.*­ I. szám Hirdetések : Megállapodta szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nem küldünk h­­­aza Z­ALAVAR Es HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap. — i­ megjelenik minden vasárnap. Egyenlőség. Nagy szó és nagy hazugság. Minden józan ember tisztában van vele, hogy az emberi egyenlőség csak nagy eszme és fel­séges utópia, amely mindig elöttünk lebeg, de soha elérni nem tudjuk. Az egyenlőtlen­séget, a kiválóság, a tekintély alapjait maga a természet s az emberi társadalom evolúciója teremtették meg. Ezek ellen hiába rugdalózunk. De van a kiválóság­nak képzelt és szerfelett ostoba jogcíme ss, amely nem egyéb előítéletnél, ósdi copfnál, amelyet nyitogatni kell, mert nagy hajlandósága van a növekedésre. Az egész világ tele van előítéletekkel. Az emberek vágyainak netovábbja, hogy megkülönböztetett társadalmi állásba kerül­jenek , előkelőknek látszassanak. Mindenki" a magasabb osztályok régiói felé tör, hogy felülről nézhesse a tömeget. Az a magaslat, amelyre a gyarlóság felkapaszkodik, rende­sen csak képzeletben létezik 3 aki felülről akar lenézni, nem veszi észre a saját törpeségét. A felfelé — nem előre — való törtetés, a stréberkedés, a kiválóság látszatának túl­becsülése teremtette meg a mai osztály­rendszert, amely sokkal gyarlóbb alapokon nyugszik, mint a rendi társadalom, amely osztályuralmat ismert ugyan, de apró cseprő klikkeket, képzelt é­­s felfuvalkodott nagy­ságokat azonban nem respektált, az egyéni értéket pedig ideális mértékkel mérte. A m­ai osztályrendszer hívei a­, egyéni értékkel nem sokat törődnek. A mérték csak előítélet és földh­öz tapadt haszon­lesés. Az egyén csak mint az osztály tagja s nem mint igazi ember bír értékkel. Aki felkapaszkodott a magaslatra, az lenézi az alacsonyabbnak vélt osztályokat s jaj annak, aki vakmerően le akarná dönteni azt a választó falat, amely elkülöníti egyiket a másiktól. Jaj annak, aki meg­feledkezik arról, hogy őt a születés joga arra kárhoztatta, hogy szolgája maradjon az ő urának , arra mer gondolni, hogy egyenlő társadalmi jogokat követeljen a kiváltságosokkal. Az emberek a társadalmi élet mezején külön zászlók alatt, egymástól elkülönített osztályokba sorakoznak. Érdekcsoportok képződnek még ott is, ahol mindenkinek az érdeke,­­joga és kötelessége egyenlő. Elidegenedik egyik ember a másiktól, mihelyt jobb az úgynevezett társadalmi pozíciója. így keletkezik az az áthidal­hatatlan társadalmi űr, mely osztályokra tagolja az embereket. Hol az egyenlőség, hol a testvériség, hol a demokrácia? Lázas álmok ezek csupán, amelyeket hajszolunk, amelyek után futunk, amelye­kért rajongunk — elméletben. A gyakor­lati életben senkinek sem kellenek, vagy elérhetetlen vágyak maradnak. Nézzünk szét a nép között. Talán ott megtaláljuk az egyenlőséget, a testvérisé­get? Hiszen a milliókból álló nép boldo­gítására születtek meg azok az eszmék. A nép, ha behatóbban tanulmányozzuk gondolkodás­módját, elárulja arisztokratikus hajlandóságait s hódol az osztályrendszer­nek. A munkafelügyelő munkásai felett olyan ur akar lenni­, mint a keleti despo­ták s a birtokos földművelő más osztályba tartozik, mint a zsellér vagy a béres. Ne is hivatkozzunk az örök emberi jogokra, az alkotó örök törvényeire. Ezek csak elméleti igazságok. Az élet másra tanít bennünket. Az egyenlőség csak utópia, mert gyarlók az emberek s a lelki szegé­nyek szeretik a hatalmat és a tekintély köpönyege mögé bujtatott felfuvalkodást. Maradjon nekik is valami. Azt mondják: legönzőbb, legridegebb hatalom a tőke. De ez sem éri el a tár­sadalmi tekintélyek s a hatalomra félté­keny osztályok önzését, mert ez nem tűr meg más hatalmat maga­ mellett. A tár­sadalmi kiváltság türelmetlenebb és kizá­­ r­­t újság" — „partitáncához." („Az Újság­ írói és olvasói vitatkoznak : szükségen­* « nőnek az elegáns ruha, hogy férjet kapjon és férji von­laimat biztosítsa magának.) * Én annak örülök nagyon. Hogy szép ruhád van, angyalom. Mert, ami szép: szivünkre hat. S terem az édes gondolat. S hogy, mi a szép ? le tudod azt .. . Csak ne okozzon gondokat . . . S aztán, ha mérges nem leszel. Majd csóközönn­el kaplak el!. . £ár­y József: Különös szerelem. Hantke Dyomán irta: Elek Márton. Igazi nevén: Mariskának hivták. Én követ­kezetesen : Máriának szállítottam. Hogy miért, ma nem tudom biztosan. Talán mert annyira hasonlított az igazihoz. Ugyanolyan szelíd, bájos arc, ragyogó 5 szempár, szabályos orr, pici száj, busos ajkak, mikbe bele­harapni a mennyei üdvösséggel érhet fel. És az a termet, festeni szebbet nem lehet. Kedves volt, lebilincselő­­ modorú, szeretetreméltó. Nem is csoda hát, ha az egész vármegye ifjúsága bomlott utána. Én is bomlottam, sőt majd megbomlottam. Már 6 hét adtam tudtára óta azon törtem a fejemet, hogy lehető legkomolyabb szándéko­mat, midőn egy álmatlan éjszaka hajnalán mosolyogni kezdtem magamon. Te gyáva, naiv ifju! Egyszerűen elmegy hozzájuk, uralkodni fogsz érzelmeiden, megerő­síted magad, s azt fogod mondani: >Mária, én szeretem magát, maga nélkül az élet egy fillért sem ér. Legyen az enyém , akkor a világ leg­boldogabb emberpárja mi leszünk.* Hogy estére izgatott ne legyek, aznap jól kiizgattam magam. A hivatalban feltűnt külö­nös viselkedésem, annyira, hogy egyik jó bará­tom azt a tanácsot adta, menjek mielőbb szana­tóriumba, még nem késő. Titokzatosan néztem rá, mi az ő nézetét valószínűleg még jobban megerősítette. Este feketében és nyugodt léptekkel mentem Máriámhoz. Meg kell történni s ez erőt adott. Szembe ültem vele. Szebbnek, édesebbnek láttam mint valaha. Ez csak fokozta bátor­ságomat. „Mária* szólalék meg kínos nyolc percnyi hallgatás után. Az »ia«-t különös csukló hangon ejtettem ki. Ez később eszembe jutott és reszeltem. Rám emelte két ragyogó fekete gyémántját. iMária* ismétlem újra még mindig fátyolos hangon, »én szeretem magát.* A »gát« megint furcsán hangzott a fülemben. Hej, ha tudtam volna, hogy gát is van utamban. A fekete gyémántok pillái lecsukódtak, tulaj­donosuk pedig hallgatott. »Mária az Isten szerelmére kérem, adjon választ: számíthatok-e én is rokonszenvére, bizalmára, szeretetére ?c »Miklós maga tetszik nekem, szeretem magát*. Bánatos, fuldokló, alig hallható hangon ejtette ki e szavakat. A menyországban éreztem magam. A boldog­ság, öröm, dicsőség kéjes érzései futották át összes idegszálaimat. Máriám, Mariskám maga tehát az enyém, egymásé leszünk, hogy örök üdvösségben, boldog­ságban éljük át egész életünket.* »Miklós én szeretem magát, de felesége soha sem lehetek.* Tőrdöfés nem járhatta volna át fájdalmasab­ban szivemet. Minden erőmet összeszedtem, hogy össze ne roskadjak. >Hát miért?* kérdem fuldokló hangon. »Egy jövendőmondó cigány asszony egyszer azt mondotta, hogy boldog házas életem csak akkor lesz, ha férjem legalább 170 cm. magas Mai számunk 10 ol­*aJ«

Next