Zászlónk, 1908. szeptember - 1909. június (7. évolyam, 1-10. szám)

Fiúk! Kedves barátaim! Panaszt hallok. Hogy a magyar diákok átlag üres, ernyedt lelkű alakok. Hogy fásultak. Hogy az elméjük tompa, mint a kicsorbult borotva. Nem fog. Természet, tudomány, művészet, munka, erény, áldozatkészség nem izgatják őket. A hit mély­ségei pláne nem. Hitetlenül bámulnak még arra is, aki ilyenekről beszél. A Zászlónk­ban sem tetszik nekik ez. Egy dolgot szeretnék igazán:­­ az ábrándozást. Azt az ábrándozást, mely regényt csinál az életből, jeleneteket komponál, melyek a holdba valók, különálló hamis világot teremt, melynek érzései émelygősek, gondolatai fél­szegek, alakjai ködalakok, hús és vér nélkül valók. Persze nehéz e kancsaiul festett egekből leszállani a való világba és emberül megfogni a saját sorsunknak kormány­­rúdját. Ezért a sok félbemaradt ember, a sok «letört sasfiók», íme a panasz. Leírtam őszintén, úgy, amint van. Mi itt a teendő? Az bizonyos, hogy amire a panasz rámutat, az valóságos szellemi nyavalya. A nyavalyáktól pedig óvakodni kell. Tehát: 1. aki benne van, meneküljön belőle; 2. aki nincs benne, örüljön a lelki egészségének és edzze, fejlessze azt. Hát én? Én nem panaszkodom. Nem érek rá. Én megyek a magam útján. Keresem a szép, az erőteljes, a diadalmas élet magasabb síkjait. Kimegyek a mezőre. Ez aztán a műtárlat! Nincs itt semmi nyegleség, semmi sablon, semmi vaskalap és kaptafa, semmi beteges, ködös művészet, semmi svindli. Hamisítatlan műremek itt minden. Rajta van az isteni művészet jegye. A lélek alkalmazkodik, simul a szép tárgyakon, a szép életen stilizálódik. A természet tele van szépséggel, ez alakít engem. Mikor az erdőbe lépek, mintha templomba lépnék. Áhitatos, ünnepélyes hangulat ömlik át lelkemen. Minden bokor, minden virág, minden futó bogárka egy-egy szép, kedves aranyos műremek, a szerető, jókedvű Isten gondolata. Ennyi szép gondolat között az ember gondolatai is kiszé­­lesbülnek, megtisztulnak s a lelke nemesül, így már nem fogalom számomra az Isten: érzem lehelletét, szive dobbanását, szerető pillantását, belátok szivébe és élvezem gondolatait. Fiúk, aki velem jő, azt ölelem, csókolom, annak vagyok és maradok továbbra is szerető barátja Zászlónk.

Next