Zászlónk, 1919. szeptember - 1920. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1919-09-01 / 1. szám

1919. október 15. : ŐSZÁSZLÓNK SSV 2010 A MAGYAR IFJÚSÁGHOZ! ÍRTA: PROHÁSZKA OTTOKÁR. Új, nagylélekzetű kiindulást vesz a mi kedves, a mi szeplőtelen „Zászlónk“ ! Szélesre bontja ki kigyuladó nemzeti szineit, megcsattogtatja őszi szélben lobogó redő­t a lélekben-testben beteg magyar társadalom, a lezüllött középosztály, a földnélküli magyar Jánosok, a rombadőlt alkotmány fölött s az a gárda ott a zászló alatt, a Szerkesztőség, s a magyar ifjúság azért még­sem körül bele honfiúi kinba és gyötrelembe, hanem romok és romlás fölött eltekintve meglátja eddigieknél is sürgősebb teendőit, a keresztény magyar ifjúság eszményi feladatait. Úgy gondolom, hogy mindnyájan, kik a zászló alatt állunk, megborzadunk, de nem az őszi széltől, hanem a nagy hivatás fölséges átérzésétől. A keresztény magyar ifjúságra nagy hivatás vár: jobb, különb nemzedékké kell válnia, mely a kivénült, kiégett középosztály helyébe lépni s a dicstelen közelmúltnak tehetetlenségével szakítva a magyarság rendeltetésének megvalósítójává lenni tudjon. Halálos megdöbbenéssel szemléljük: hová jutottunk, mily mélyre sülyedtünk ... Látjuk, hogy a tátongó nemzeti sír omló szélére sodor­tattunk. Elvesztettünk rém sokat, ki lesz annak megmondója, hogy mi mindent ! Ha csak háborút vesztettünk volna el, azt hamar kihevernék, hiszen vesztett csatákból is hősi küzdelmek s a nagy helyi megállás bánatos dicsőségével lehet megtérni; vesztett csatákból is csorbitatlanul haza lehet hozni hitet, bizalmat Istenben s a nemzetben. Igen, lehet, lehet; haza lehet ezt mind hozni s a haza repeső szívvel fogadja az ilyen nem elgyengült, de megacélozott lelkeket; de mi lesz, ha a megtérők nem találják helyén a hazát? Ha azalatt, mig ők küzdtek és szenvedtek, a belső romlás ráült a hazára s letört­e alkotmányát és pajzsát, bemocskolta zászlaját, — ha elnemzetietlenedés kezdte ki a népet s a tűzből öntött magyar lelket, — ha a hazát nevetni s Istent, hitet, erkölcsöt tagadni lett otthon a divat? Mi lesz akkor? Pedig így fordult a világ nálunk ! Mi a világháborút meg nem ingatott csatasorokban álltuk, de belülről támadt veszedelmünk. Nem a magyar katona lett áruló hanem a belső ellenség, azok, kik Istent s hazát tagadnak, azok hajtották a magyar népet a vörös terror szégyenébe. Belülről jött ez a nagy baj. Itt járt és gázolt a hit- és faj­tagadó őrület, itt tépték le a magyar zászlót, itt lobogtatták nemzeti önérzetükből kivetkőzött front mögöttiek a nemzetköziség szégyenlős, piros foszlányait, itt vigyorogtak le minden eszményt s minden nagyságot, itt tolták fel trónra a saját arcátlan törpeségüket, itt úsztak a konjunktúrák vizeiben, melyek majd pocsolyákká sűrűsödtek Epikúr csordái részére, majd áramokká dagadtak aranyhegyek, pénzzsákok föltorlasztására, s ami ezzel szemben állt, a középosztály, az oly szegényes volt jellemben, oly gyönge az ellentállásban, oly távol esett a magára hagyott, elhódított néptől, hogy a kerge bölcsek és gyilkos bérenceik szabadon élhették világukat s pusztíthatták a mienket. Hát hogyne volna ily körülmények közt szükségünk a kivonült, megmérgezett nemzedék helyébe oly ifjúságra, melynek keresztény a lelke, krisztusi az erkölcse, tisztult magyar az érzése s mely a világát vesztett magyarra a hit és az igazság, az erkölcs és a munka, a szépség és a boldogság jobb világát, virágzó keresztény nemzeti jövőt hozzon. Ezt tőletek várjuk, magyar ifjak! S hogy amit várunk, azt meg is adhassátok nekünk, legyetek először is izig-vérig keresztények! Lélek és szellem, erő és lelkesülés kell minden egészséges akarásba s ezek a szárnyaló, muzsikáló erők az Isten Szentlelkéből valók. Egységet a magyar fajba s egészséget a vérébe csak a keresz­ténység alapján, a keresztény világnézet erejében teremthetünk. Népeket hordozó erkölcs és erő nincs hit és Krisztus kegyelme nélkül s az eddigi erkölcstelenséggel élni nem, csak tönkremenni lehet. Mert az nagy volt mindenfelé, közigazgatásunkban éppen úgy, mint katonai intézményeinkben. Nincsenek a háborúnak posztócsalói és papírbakancs-szállítói, ha nincsenek tisztjei, kiket a csalók csalókká és árulókká tehetnek. Az erkölcs, a feddhetetlen élet, a tiszta kéz mindig első kelléke a becsületnek, enélkül nincs se tiszti, se polgári, se kereskedelmi tisztesség és becsület. A mi „Zászlónk“ oly ifjúságot nevel, vezet, mely talpig becsületessé akar lenni s azt bensőséges hit­élete által akarja elérni. Legyetek, ifjak, másodszor honfoglalók! Ezt a hazát őseink elfoglalták karddal s lefoglalták vér­rel s eszük ágába sem jutott, hogy ezt a vérrel az ő nevükre írt hazát valaki majd kirángatja lábaik alól guruló pénzzel és suhogó, roszszagú bankóval. S ime amire nem gondoltak, az most folyik, már nem is folyik, hanem vágtatva hömpölyög : elfolyik a magyar föld s zajtalan honfoglalásban földnélkülivé, földönfutóvá válik a magyar vezető osztály. Ifjak, dobbantsátok meg lábatokkal a hazai földet, kong-e, mint a kripta,­­mint a sírüreg, vagy úgy dobog, mint a televény föld, a kenyeret­ adó mező, azzal a megnyugtató, alig hal­latszó dobbanással, mintha mondaná: anyád vagyok, barázdás keblemből fakad életed, láng­liszted, — tarlóim „tisztes hívéből“ serken mézed, — hímes részeimből sárgás-fehér tejed; el m­on

Next