Zászlónk, 1927. szeptember - 1928. június (26. évfolyam, 1-10. szám)

1928-01-15 / 5. szám

ft 1928 január 15.ZÁSZLÓNK 139 /17 ERDÉLYI HADSEREG. Mi ne győznénk? Hisz’ Bem­e a vezérünk A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jár elöt­­­tünk, Osztrolenka véres csillaga. Ott megy­­, az ősz vezér, [szakálla Mint egy fejér zászló lenge­dez; A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy­­, a vén vezér, [utána A hazának ifjúsága, mi, így kísérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. Két nemzet van egyesülve [bennünk, S mily két nemzet, a lengyel [s magyar! [Van e sors, amely hatal­­[masabb, mint E két nemzet, ha egy célt [akar? Egy a célunk: a közös bi­­[lincset összetörni, melyet hordo­­[zánk, S összetörjük, esküszünk [piros mély Sebesdre, megcsúfolt ha­­[zánk! A szabadság régi baj­Bosszúálló fénnyel jár Osztrolenka véres csil­­­­llaga" Petőfi Sándor, [noha! [előttünk Mi ne győznénk? hisz’ [Bem a vezérünk, PETŐFI ÉS BEM BARÁTSÁGA több volt, mint a közös eszmékért harcoló katonák bajtársi szolidaritása. Petőfi aligha vehetett volna ak­tív részt a szabadságharcban Bem nélkül. A szabad­ság rajongó költője rossz katona volt,­­ ha a szol­gálati szabályzat szemüvegén át nézzük viselkedését. Gyújtó harci dalaival többet használt a hazának, mint fegyverével, — bár a csatában bátran nézett szembe a halállal. Nem volt katonai tehetség. Ha lett volna benne katonai képesség, Bem szeretete aligha en­gedte volna érvényesülni. Következetesen eltiltotta őt a veszedelmes helyekről. Petőfinek többször kellemetlen összezördülése volt följebbvalóival, magával a hadügyminiszterrel is, aki­nél kihajtott inggallérral, nyakravaló és keztyű nél­kül jelentkezett. Mészáros Lázár hadügyminiszter figyelmeztetésére lemondott tiszti rangjáról. Bem — akinek hadsegéde volt — visszaadta rangját s ismét maga mellé vette. Az öreg szabadsághős, aki a le­­igázott lengyel nép szomorú csatateréről jött a ma­gyar szabadságért küzdő csapatok vezetésére, meg­értette a szabadság lánglelkü dalását, méltányolta nagyságát s maga mellé vette. Bem óvja a „szegény költő“-t minden veszélytől, de — amikor teheti — ki­tünteti őt. 1849. áprilisában Bem Petőfi mellére tűzte a vitéz­­ségi érmet. A költő mély megihletődéssel hallgatta a sebesült tábornok szavait: „Bal kézzel tűzöm föl, szí­vem felöli kezemmel“. Mire Petőfi így felelt: „Tábor­nokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak. Atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet!“ — Egy levelében ezt írja Bemnek: „Én önt soha sem fogom feledni, valamint önt is kérem, ne feledkezzék meg szegény hazámról, melynek legfőbb s talán egyet­len gyámold. Isten önnel, tábornokom, Isten önnel atyám!“ Ezt a levelet akkor írta, amikor Kossuth és Klapka ideiglenes hadügyminiszter meglehetősen hi­degen bántak a szeszélyes költővel, aki semmibe se vette a katonai fegyelmet, ha nem látott benne logi­kát. Ekkor ismét lemondott rangjáról. De a nyomor s a szabadság fanatiz­musa ismét a hadsereghez kényszeríti vissza. Anyagi zavarokba jutott, kény­telen volt azt a lovat is eladni, ame­lyet Bem adott neki ajándékba. Ezt megírta Bemnek, bocsánatot kért tőle, hogy lovát eladta. Bem 200 forint útiköltséget s egy levelet küldött neki s hívta vissza maga mellé. Petőfi ezentúl tollal akarta szolgálni hazáját s nem fogadta el tábornoka ajánlatát. De, mikor az oroszok mindig sűrűbb rajokban kezdték elözönleni hazánkat, nem bírt vére tüzével és sietett Bem táborába. Bem nagy örömmel fogadta s Kurz tábornok útján ezt az üzenetet küldte a kormányhoz: „Jelentse ön a hadügyminiszternek, hogy segédtisz­tem, Petőfi őrnagy, ki Klapka tábor­nok gyalázatos eljárása miatt lekö­szönt volt, újból szolgálatba lépett.“ Ez 1849. július 29-én történt. Har­madnapra volt a segesvári ütközet, melyben Petőfi elesett. Petőfi Sándor őrnagyi kinevezése. (Bem levele lekisebbítve.

Next