Zászlónk, 1927. szeptember - 1928. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1928-01-15 / 5. szám
ft 1928 január 15.ZÁSZLÓNK 139 /17 ERDÉLYI HADSEREG. Mi ne győznénk? Hisz’ Beme a vezérünk A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jár elöttünk, Osztrolenka véres csillaga. Ott megy, az ősz vezér, [szakálla Mint egy fejér zászló lengedez; A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy, a vén vezér, [utána A hazának ifjúsága, mi, így kísérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. Két nemzet van egyesülve [bennünk, S mily két nemzet, a lengyel [s magyar! [Van e sors, amely hatal[masabb, mint E két nemzet, ha egy célt [akar? Egy a célunk: a közös bi[lincset összetörni, melyet hordo[zánk, S összetörjük, esküszünk [piros mély Sebesdre, megcsúfolt ha[zánk! A szabadság régi bajBosszúálló fénnyel jár Osztrolenka véres csilllaga" Petőfi Sándor, [noha! [előttünk Mi ne győznénk? hisz’ [Bem a vezérünk, PETŐFI ÉS BEM BARÁTSÁGA több volt, mint a közös eszmékért harcoló katonák bajtársi szolidaritása. Petőfi aligha vehetett volna aktív részt a szabadságharcban Bem nélkül. A szabadság rajongó költője rossz katona volt, ha a szolgálati szabályzat szemüvegén át nézzük viselkedését. Gyújtó harci dalaival többet használt a hazának, mint fegyverével, — bár a csatában bátran nézett szembe a halállal. Nem volt katonai tehetség. Ha lett volna benne katonai képesség, Bem szeretete aligha engedte volna érvényesülni. Következetesen eltiltotta őt a veszedelmes helyekről. Petőfinek többször kellemetlen összezördülése volt följebbvalóival, magával a hadügyminiszterrel is, akinél kihajtott inggallérral, nyakravaló és keztyű nélkül jelentkezett. Mészáros Lázár hadügyminiszter figyelmeztetésére lemondott tiszti rangjáról. Bem — akinek hadsegéde volt — visszaadta rangját s ismét maga mellé vette. Az öreg szabadsághős, aki a leigázott lengyel nép szomorú csatateréről jött a magyar szabadságért küzdő csapatok vezetésére, megértette a szabadság lánglelkü dalását, méltányolta nagyságát s maga mellé vette. Bem óvja a „szegény költő“-t minden veszélytől, de — amikor teheti — kitünteti őt. 1849. áprilisában Bem Petőfi mellére tűzte a vitézségi érmet. A költő mély megihletődéssel hallgatta a sebesült tábornok szavait: „Bal kézzel tűzöm föl, szívem felöli kezemmel“. Mire Petőfi így felelt: „Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak. Atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet!“ — Egy levelében ezt írja Bemnek: „Én önt soha sem fogom feledni, valamint önt is kérem, ne feledkezzék meg szegény hazámról, melynek legfőbb s talán egyetlen gyámold. Isten önnel, tábornokom, Isten önnel atyám!“ Ezt a levelet akkor írta, amikor Kossuth és Klapka ideiglenes hadügyminiszter meglehetősen hidegen bántak a szeszélyes költővel, aki semmibe se vette a katonai fegyelmet, ha nem látott benne logikát. Ekkor ismét lemondott rangjáról. De a nyomor s a szabadság fanatizmusa ismét a hadsereghez kényszeríti vissza. Anyagi zavarokba jutott, kénytelen volt azt a lovat is eladni, amelyet Bem adott neki ajándékba. Ezt megírta Bemnek, bocsánatot kért tőle, hogy lovát eladta. Bem 200 forint útiköltséget s egy levelet küldött neki s hívta vissza maga mellé. Petőfi ezentúl tollal akarta szolgálni hazáját s nem fogadta el tábornoka ajánlatát. De, mikor az oroszok mindig sűrűbb rajokban kezdték elözönleni hazánkat, nem bírt vére tüzével és sietett Bem táborába. Bem nagy örömmel fogadta s Kurz tábornok útján ezt az üzenetet küldte a kormányhoz: „Jelentse ön a hadügyminiszternek, hogy segédtisztem, Petőfi őrnagy, ki Klapka tábornok gyalázatos eljárása miatt leköszönt volt, újból szolgálatba lépett.“ Ez 1849. július 29-én történt. Harmadnapra volt a segesvári ütközet, melyben Petőfi elesett. Petőfi Sándor őrnagyi kinevezése. (Bem levele lekisebbítve.