ZeneSzó, 2015. (25. évfolyam, 1-10. szám)
2015 / 8. szám
A KODÁLY ZOLTÁN VII. MAGYAR KÓRUSVERSENY NYITÓHANGVERSENYÉT 2015. NOVEMBER 19-ÉN TARTOTTÁK BUDAPESTEN AZ OLASZ KULTÚRINTÉZET DÍSZTERMÉBEN KODÁLY ZOLTÁN: SZÉKELY FONÓ Óriási érdeklődés előzte meg e kivételes hangversenyt, Kodály Zoltán: Székely fonó című színpadi művének, koncertszerű előadását. Neves személyiségek vállalták a védnökséget. Fővédnök: Balog Zoltán miniszter, Védnökök: Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze, Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár. Tiszteletbeli elnök: Kodály Zoltánné Péczely Sarolta. Jelen voltak a szakma kiváló képviselői, zeneszerzők, karnagyok, zenepedagógusok, énekesek, akik a kóruséneklést a magyar zenei élet egyik fontos területének vallják és tartják. A Magyar Kórusverseny megálmodója és megalapítója Kollár Éva Liszt-díjas karnagy üdvözölte köszöntőjében a megjelenteket. Megtisztelő volt mindnyájunk számára a Miniszter Úr személyes jelenléte, aki sok feladata között időt szakított erre az alkalomra, mint a hangversenyt köszöntő szavai erre hangsúlyozottan utaltak. Saját élményeit elevenítette fel a tiszta éneklésről, kiemelve, hogy, kerülni kell a hamis és disszonáns hangokat. Szükség van a „tiszta hangra” de erről még sokakat kell meggyőzni az élmény erejével. Kodály Zoltán szavait idézte: „Mit kell tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját.” A Székely fonó a zeneirodalom legnagyobb szabású népdalfeldolgozása. Egyfelvonásos színpadi mű, daljáték. A mű 1924 és 1932 között készült. A zeneszerző a későbbi évtizedeken is dolgozott még a művön. Első bemutatója Budapesten az Operaházban, majd 1933- ban Milánóban volt. A Székelyfonó egy erdélyi magyar faluban, annak egyetlen szobájában, egyetlen napon történik. A legfőbb szerepet vivő Háziasszony vendégei, asszonyok, lányok szövéssel-fonással töltik az estét, dallal, tánccal színesítve. Időnkint legények jelennek meg, megtréfálva az asszonynépet. Ám drámai fordulat következik be a kérőt üldözik, menekülnie kell. A háziasszony egyedül marad bánatával, aggodalmával. A visszatért vendégek vidám játékokkal vigasztalják. A Görög Ilona ballada történetének befejezéseként végül jóra fordul minden, a kérő megszabadult, és a vendégek énekkel, tánccal kedveskednek az ifjú párnak. - Röviden így foglalhatjuk össze a mű történetét, amit a színpadi előadás tarka sokasága, szólisták, kórusénekesek, táncosok tesznek színessé, változatossá a színpadon, így él az emlékezetében mindenkinek, aki ezt valaha is látta. Ez alkalommal az ünnepi megnyitó hangversenyen koncertszerű előadásban nagylétszámú együttes szólaltatta meg Kodály Zoltán művét. Impozáns hatást keltett a kórusok bevonulása. Fehér Anikó, műsorvezető bemutatta a szereplőket. Háziasszony: Ruszó Alexandra, Kérő: Szerdahelyi Pál, Fiatal legény: Alagi János, Szomszédasszony: Vincze Klára, Fiatal leány: Jakab Ildikó, A nagyorrú bolha: Böjte Sándor. Az énekkari együttesek, és karigazgatóik: Musica Nostra Kórus, Mindszenty Zsuzsánna, Kodály Zoltán Férfikar, Pálinkás Péter, Vass Lajos Kamarakórus, Somos Csaba. Duna Szimfonikus Zenekar. Vezényelt: Somos Csaba, Liszt-díjas karnagy. Mindaz amit Kodály Zoltán a színpadi műben elképzelt és megkomponált, hatványozott erővel jelent meg a klasszikus oratórium előadásban. Látványmentesen a letisztult „tiszta hang”, amint azt a bevezetőben már hallottuk. Legfőbb énekes teljesítmény a Háziasszony szerepe, aki azt remekül alakította. Nagyon jó karakteres megformálásban adták elő a szólisták az Erdélyben gyűjtött különleges dalokat, balladákat. Öröm újra felsorolni néhányat: Én elmentem a vásárba..., A rossz feleség, A csitári hegyek alatt...női-férfi ének váltakozásával, Az hol én elmenyek... Görög Ilona... Most jöttem Erdélyből.... Ám különösen kiemelkedett a végtelenül szomorú népdallal együtt megszólaló gyönyörű brácsaszóló. -Te rózsám, te túl/ a málnás erdején/ én meg itten sírok / a bánat mezején - 1958-ban került e rész a Székelyfonóba. - Szőnyi Erzsébet szavait idézve: „Kodályné Emma asszony halála után, mint egy sirató, a magára maradt szerző szívbemarkoló bánatának tartózkodó kifejezése”. A kórus remek énekével kiválóan érzékeltette az események hátterét. A zenekar különböző dinamikai játékával tökéletes partnere volt a szólistáknak, kórusnak, összkarnak. A karmester Somos Csaba, magabiztos tudása, mesterien formálta a különböző szituációkat. A közönség képzeletében a zene hallatán megelevenedhetett a székely történet hangulata, játékossága, drámai feszültsége és végezetül az igazság diadala. Őszinte köszönet illeti az előadókat a sok, jól összehangolt munkáért mely diadalra vitte Kodály művét. Felejthetetlen élményt nyújtott! /Elátkusné/Vattet-flad Klára