ZeneSzó, 2017. (27. évfolyam, 1-10. szám)
2017 / 7. szám
a zene. Az érzelemgazdagság fokozásához katartikus élményekre van szükség, amelyet elsősorban a zene tud biztosítani, különösen akkor, ha nem csak befogadóként, hanem az alkotó közösség aktív tagjaként rész is veszünk az értékteremtésben. Erre érzett rá zseniálisan Kodály Zoltán, amikor a kóruskultúra, a kamaraéneklés jelentőségét felismerte, és terjesztéséért egész életében küzdött. Ezek az élmények egyben az öröm- és kielégültség-érzés olyan kimeríthetetlen A számomra legkedvesebb, már szinte víziónak tűnő kodályi gondolat így hangzik: „A zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. S ahol az emberi megismerés határait éljük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.” Mintha a tudósok számára kínált volna fel receptet! Hiszen a kutató természettudós elsődleges feladata, hogy korának legmodernebb módszereit alkalmazva tolja ki a megismerés határait, amennyire csak lehet. De meg kell próbálnunk e határok mögé tekinteni, hogy a legjobb hipotéziseket állítsuk fel, és megtaláljuk a legjobb módszereket, melyekkel megismerhetjük a még ismeretlent, amelyről legfeljebb sejtéseink lehetnek. Ehhez pedig a kodályi gazdag belső világ elengedhetetlen, ezért vagyok hálás a sorsnak, hogy gyerekkoromtól kezdve az aktív muzsikálás nem csupán megédesítette az életemet, hanem a kutatói pályán is sikeressé tett. Hiszek a mindennapi énekléssel kapcsolatos miniszteri kezdeményezésben is, reménykedve abban, hogy a Kodály módszer újra esélyt kap a bizonyításra. Annak igazolására, hogy a zeneileg képzett, énekelni szerető, kottaolvasó fiatalok az élet minden más területén is kreatívabbak, és boldogabbak, örömforrásaik egészségesek, és kimeríthetetlenek. Ha a mindennapi énekkel népi kultúránk, hagyományaink értékeit is újra felfedezzük, akkor egy további Kodály-víziót is beteljesíthetünk. Neki ugyanis nagyon fontos volt, hogy a magyar földön született művek a magyar nemzet hagyományaiban, érzelemvilágában, történelmében gyökerező egyedi karaktert hordozzanak. A művészi értékek, értékrend részben általános, és abszolút, de nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, hasonlóan a kereszténységhez. Az emberiség közös tudatának, örök értékű alkotásainak világa is nemzetek feletti. Minden nép, nemzet művész-társadalmának természetes törekvése, hogy alkotásai ezt a világot gyarapítsák. Ezt a célt viszont legjobban úgy szolgálhatja, ha saját szülőföldjének jegyeit hordozzák alkotásai. Ennek egyszerű, objektív magyarázatát adja a biológiai evolúció több száz millió éves, és az emberi kultúra több ezer éves története. Ugyanis mindennemű társadalmi, kulturális vagy biológiai fejlődés motorja a különbözőség. A társadalmi/kulturális evolúció esetében a szomszédos kultúrák egymást gazdagító, de önazonosságát megőrző sokszínűsége biztosítja a folyamatos versengésen keresztül a fejlődést. Milyen élvezettel ízlelgetjük mi is a szomszédos kultúrák egyediségét, és gyakran átérezzük, milyen jó is egy ilyen változatos nemzeti kultúrájú Európában élni. Ugyanakkor a sokszínűség fenntartásában nekünk is feladatunk van! Kodálytól és Bartóktól megtanulhattuk, hogy az Európai kultúrához nekünk is hozzá kell tennünk valamit, ami a sajátunk, ami magyar. Feloldódva a nagy nemzetköziségben erre nem lennénk képesek! Meg kell győzni kultúrpolitikusainkat, oktatáspolitikusainkat, hogy a zenei nevelés, helyesebben a zenével nevelés egy kreatív, pozitív gondolkodású, testben, lélekben és nemzeti önértékelésében egészségesebb utódgeneráció létrehozásának leghatékonyabb eszköze. Ez nem csak magyar érdek, hanem egyben magyar kötelesség is az emberiség kultúrkincseinek időtlen tárháza felé. Alapvetően szükséges ahhoz, hogy a magyar zeneművészet elvégezhesse feladatát. Szólhasson hozzánk, a hazai befogadókhoz, egyedi katartikus élményekkel járuljon hozzá lelki fejlődésünkhöz, és reális nemzeti önértékelésünk visszanyeréséhez. Ugyanakkor szolgálhassa a nemzetek feletti örök értékek világának folyamatos épülését is, többek között olyan alkotásokkal, amelyeket csak mi magyarok tehetünk hozzá ehhez a közös tudathoz. Úgy gondolom mai nemzeti ünnepünk is kiváló alkalom arra, hogy felszólaljunk a művészeti nevelés érdekében. Hogy a zeneoktatás, a zenével nevelés visszanyerhesse méltó helyét a tanítás folyamatában, hogy megalapozhassuk egy kreatívan gondolkodó, érző szívű, gazdag lelkivilágú, magyarságára büszke nemzedék felnevelését. Egy olyan nemzedékét, amelyik tisztelettel fog emlékezni ’56 hőseire, és akikre ezek a hősök is büszkék lennének. * * * Az ünnepi hangversenyen a Ciszterci Rend Pécsi Nagy La forrásai, amit nem lehet drogokkal, vagy bárminemű anyagi javak fogyasztásával tartósan kiváltani, pótolni. Veszprém Város Vegyeskara, vezényel: Erdélyi Ágnes sréner