Szórakoztató Zenészek, 1990 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1990 / 1. szám
ARCKÉPEK - SORSOK - ÉLETUTAK Miskolcon ismerik őt a legtöbben ( „Mint a rossz pénzt”, tenné hozzá néhány „jóindulatú” zenészkolléga). Borsod fővárosában ő „a” jazz-zongorista. (Oh, azok a felejthetetlen jam-sessionok a miskolci Avasban!) Aztán Ausztriában tűnik fel egy jazz-találkozón, vagy Varsóból hoz haza egy előkelő díjat, amellyel a zsűri az „igazi néger hangzást” honorálja. Néhány hónap múlva Budapesten figyelnek fel rá a tánczenei közvetítők, de valahogy minden szereplése egy kissé felemásra sikeredik. Túl komoly, túl jó, túl „dzsesszes” az a zene, amit Gyuszi produkál, telefonál be egy üzletvezető, majd egy másik „góré” úgy nyilatkozik, hogy soha jobb muzsikát még nem hallott ... de ... És soha nem lehet tudni, hogy e „de” mögött mi is van. Valami nyugtalanság lengi körül ezt a zenészt. Aztán hősünk egyszercsak Győrben, a HungarHotels előkelő cukrászdájában vállal szerződést. A megyei lapban mint „univerzális szórakoztatót” hirdetik, a jó zenéért lelkesedő közönség minden este bámulja, hallgatja, méltányolja a mértéktartó improvizációkat, a rögtönzésnek ható, de valójában kemény munkával begyakorolt klasszikus átiratokat, a tradicionális és örök bluesokat. Aztán bekövetkezik a baj, ami mindig „váratlanul” érkezik. (Talán éppen ez a legnagyobb emberi szerencsénk, hiszen, ha várnánk a rosszat, életünk csak félelemben telne.) .. .M. Balog Gyulát, a „gyalogos muzsikust” egy szabálytalanul közlekedő autós üti el a győri utcán. Hosszú hónapok ágyhoz kötött kórházi rabsága, majd a lassú lábadozás következik. Visszakerül Miskolcra, közben bonyodalmak adódnak a táppénzzel, a jövő is kilátástalannak tűnik. M. Balog Gyuszi „rossz passzba” kerül. Ilyenkor hajlamos az ember arra, hogy mérlegelje eddig életét. Van idő az önítélő tárgyilagosságra épp úgy, mint az előretekintésre. Amikor Pesten dolgozott, egyszer azt mondta: — Az „M" betű nemcsak megkülönböztetésül, hanem azért is szerepel a nevem előtt, mert büszkén vallom magam miskolcinak. Azonban mégis úgy adódott, hogy a Miskolc által nyújtott keretek Gyuszi számára szűknek bizonyultak. Olykor „megfagyott” körülötte a levegő. Pedig ő soha nem adott indokot arra, hogy nagyképűnek tekintsék. így beszélt erről: — Soha nem néztem le a „kocsmát". Mindig feldühít, ha valamelyik kolléga — netán úgy érezve, hogy felért valamilyen csúcsra — lekicsinylően nyilatkozik az éttermi zenéről. A vendéglátóipar leglényegesebb elemei világszerte ugyanazok, legfeljebb más a tálalás, mások a külsőségek. A legfontosabb, hogy „megfogjuk" a Vendéget. A vendégek pedig legtöbbször, (sokszor) a szokványos, dallamos slágerzenét kérik, szeretik, amiben nincs semmi különös. Manapság a különböző átírások, újrakomponálások, feldolgozások rendkívül tág fogalommá tették a slágert. ... Néhány évvel ezelőtt Svájcban egy koncert után, amikor összejött az „úri társaság" egy előkelő szórakozóhelyen, addig-addig győzködtek, amíg ki nem kötöttem a zongoránál. Akkor odajött hozzám egy ott meglehetősen ismert zenekritikus-komponista és azt kérte tőlem, hogy játsszam el a Szomorú vasárnap-ot először Ray Charles modorában, majd „diszkósan” és végül „dzsesszesen". Ezzel én csak azt kívánom érzékeltetni, hogy — szerintem — nem a „mit" a lényeges, hanem a „hogyan". Ezért próbáltam ellesni az igazán nagy pianisták titkait. És ha „szárnyaló íveléseim" — mások szerint „nyugtalanságaim” —, szelídebbekké válnak, akkor bizonyára rokonszenvesebb leszek azok számára, akik — érthető módon — nem kívánnak alkalmazkodni egy rapszódikusnak gondolt emberhez. A fontos, hogy mi muzsikusok ne vádolgassuk, ne piszkálgassuk egymást. Kardinális kérdésnek tartom, hogy szakmánk ismét megtalálja saját rangját. Fontos a pénz, az egzisztencia, de ennél értékesebb a megszerzett tudás. Soha nem irigyeltem azokat a kollégákat, akik szerényke zenei ismeretekkel, de jó hangosra beállított billentyűs-dobgépes készülékkel hajtottak rá a jattra. Pedig nekem is van szintetizátorom, amit nem „kábításra" használok, hanem több lehetőséget látok ebben a korszerű „zenei gépben”... M. Balog Gyula lapról olvasó „blattista”, énekesek hangnemváltozásaihoz könnyedén alkalmazkodó muzsikus, ifjú jazz-kedvelők összejöveteleit sikeresen megszervező, oktatgató, zenei tanácsokat önzetlenül osztogató pedagógus. Most múlt 40 éves... Már több, hasonló kvalitású zenésszel kapcsolatban tettem föl e hasábokon a kérdést: — Jól sáfárkodunk tehetségeinkkel? És ők vajon jól „gazdálkodnak” istenáldotta képességeikkel? K. Ali M. Balogh Gyula néhány jam-sessionra kész zenésszel Egy akkord több „fordításban”. M. Balogh Gyula megosztja tudását tanítványaival M. Balogh Gyuszi közvetlenül a koncertje előtt is „bejáratja magát” SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK MÁR A SZÓBÓL SEM? Szóból ért az ember — tartja a szólásmondás. Azon persze már gyakran és különböző hévvel folyt polémia tollforgató és nyelvészkörökben, hogy tulajdonképpen mérhető-e a közmondások valóságtartalma. Vegyük úgy, hogy e szólások — éppen mély „közhelyértékük” miatt — egyfajta, ha nem is abszolút igazságot hordoznak. Legfeljebb annyit teszek hozzá a fenti mondáshoz, hogy valószínűleg az írott szó hatása még nagyobb. Vagy legalábbis úgy gondoltam: ha már létezik az emberiség egyik legnagyobb „találmánya”, a betűvetés, akkor a levelek, újságok, könyvek rögzített gondolatai legtöbbször eljutnak a „címzettekhez”. — Naiv vagy — mondta a minap egy jóbarát. De mit akarok én ebből a fejtegetésből kibogozni? „Csak” azt, hogy megingott az írott, még pontosabban a nyomtatott szóba vetett bizalmam. ... Járom az országot, ez hozzátartozik a munkámhoz. Találkozom a zenészkollégákkal, nagy reményekre jogosító tehetséges fiatal tánczenészekkel, megfáradt tekintetű, bölcs zongoristákkal, sokat meg- és átélt cigányzenészekkel, temperamentumos és rezignált dobosokkal, kezdő és befutott muzsikusokkal... A zenészgyűlések után vagy a muzsikusok munkahelyein a zeneszünetekben számtalan kérdés vetődik föl. A kollégák többsége ilyenkor olyan aktív, olyan „közéleti”, hogy az ember szíve repes az örömtől. Lám-lám, nem közömbös társaság ez, akárki akármit is mond! Aztán hirtelen fölrémlik a gondolatomban, hogy ezt a kérdést már a múltkor is hallottam, a másikat meg már évekkel ezelőtt, a harmadikat pedig már nagyon sokszor és a többi kérdés is számtalanszor elhangzott már. Sőt! Az esetek többségében vagy szóban, vagy lapunk hasábjain részletesen válaszoltunk. A minap így szólt hozzám egy mozgalmi élet mozgalmasságát hiányoló muzsikus: — Jó lenne, ha a zenész-szakszervezeten belül alakulna egy szórakoztatózenész tagozat! Elámultam. Ez a tagozat közel egy éve már megalakult. A múltkoriban nagy rössel kérdezte egy kolléga: — Miért nem írunk már újságunkban arról, hogy milyen feltételekkel bonthatják fel a munkáltatók, a zenészek meghatározott időre szóló szerződését!’ Megint csak elcsodálkoztam. Erről a témáról ugyanis már többször írtunk lapunkban. ... Néhány héttel ezelőtt fontoskodva, a zseniális tanácsokat adó személyiségek egyáltalán nem túl szerény mosolyával mellémsomfordált egy zenész az egyik OSZK-kirendeltségen. A halálbiztos tippeket adó bookmakerek határozottságával javasolta: A zenészek szakszervezete dolgozzon ki egy részletes alapszabályt! Mit mondhattam erre? A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete 1989. április 26-i küldöttértekezletének delegáltjai „a több évtizedes szakszervezeti múlt eredményeit elismerve és annak jogfolytonossága alapján, a legdemokratikusabb hagyományokat követve" megalkották és elfogadták szakszervezetünk alapszabályát. Ezt a dokumentumot a „Szórakoztatózenészek” 1989. októberi száma teljes terjedelmében közölte. Az elfogadott alapszabály jelentősége azért nagy, mert eddig — évtizedekig — a mi szakszervezetünknek nem volt önálló alapdokumentuma. A zenészszakszervezet eddig a SZOT alapszabályát adaptálta a mi viszonyainkra. Ne firtassuk most, hogy milyen eredményekkel, hiszen nem erről van szó, hanem arról, hogy — sajnos — nemcsak az imént említett kollégára jellemző a tájékozatlanság. De valahogyan fura, szinte groteszk, hogy egyrészt a muzsikusok jelentős részénél megindult egy mindenképpen pozitívnak ítélhető érdeklődési hullám, másrészt viszont ugyanezek a zenészek nem veszik észre (?) azokat a tényeket, eredményeket, megoldott problémákat, amelyeket közlünk, hirdetünk, terjesztünk. Sorolhatnám még azokat az eseteket is, amikor hónapokkal, olykor évekkel ezelőtt már befejezett, elfogadott, publikált szakszervezeti határozatokról, rendelkezésekről, dokumentumokról nem tud az a bizonyos „tagság". Nehéz így mozgósítani, érdekvédelmi célok és elképzelések mellett érvelni. Borúlátó vagyok? Azt hiszem, csak tárgyilagos. Ezért kérdőjeleztem meg a közmondás igazát. Már a szóból sem értünk? Már az írott, nyomtatott és érdekeket védő, egyeztető, ütköztető szó és gondolat is elsuhan, elszáguld az eredetileg érdeklődő és közéletiségre kész muzsikusok mellett? Nem hihetek, nem akarok hinni ebben! Inkább abban reménykedem, hogy az a bizonyos többség a mi köreinkben sem hallgatag és passzív, hanem legrosszabb esetben is csak várakozó. De a túlságosan sokáig tartó kivárás megbosszulja magát. Mi muzsikusok sem késhetjük le azt az „idővonatot”, amelyen — képletesen szólva — az egész társadalom, így a szakszervezeti mozgalom is utazik. Szakmai érdekeket következetesen védő, klasszikus és korszerű értelemben is szervezett erővé csak így válhat a mi szakszervezetünk is. — K — KÖZLEMÉNY Kedves Baranya megyei zenészkollégák, tisztelt ügyfeleink! Ezúton is értesítjük Önöket, hogy az Országos Szórakoztatózenei Központ Baranya megyei kirendeltsége új helyre költözött. Ennek címe: 7622 Pécs, Sallai u. 7. Telefon: 72-24945 A szórakoztatózenészek, lemezbemutatók állandó jellegű és alkalmi közvetítését végző szakszervezeti intézményünk megbízott megyei vezetője: DR. ISTÓK TÍMEA 3