Magyar Muzsikaszó, 1933 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-01 / 1. szám
2. Nem vagyok túlságosan járatos az idegen nemzetek házatáján. Nem tudom, hogy a protekció ott szintén dívik-e, de azt látom, hogy nálunk, Magyarországon, nagyobb divat, mint a yo-yó. Hogy hozzászólhassunk valamihez, előbb annak fogalmával kell tisztába jönnünk. Hát lássuk csak, hogy miféle szerzet ez a protekció! Milyen a küllege és belseje? Belső tartalmát tekintve ősréginek látszik. A Paradicsomba kell visszamennünk, ha keletkezésének forrását kutatjuk és meg kell állapítanunk, hogy az emberiség létezésének szinte alapföltétele volt a protekció: már az Éden kertjében megtaláljuk a nyomát. Köztudomású tény ugyanis, hogy a tudós fáját az Úr az ördög protekciója alá helyezte. Igaz, hogy a tudás fája gyümölcsének élvezése nélkül az emberiség nem keletkezhetett volna, de ismerve a világtörténetet, elmondhatjuk, hogy semmi jó nem származott belőle. Körülbelül így állunk ma is a protekcióval: rendesen semmi jó se szokott származni belőle. Hogy mit jelent p. o. az, ha egy műveletlenebb népfajt valamelyik műveltebb nagyhatalom protektorátusa alá helyeznek, azt a világtörténelem legvéresebb lapjai szemléltető módon jelzik. Ami a szó küllegét illeti, úgy látom, — bár nem jártam latin iskolába — hogy latin eredetű. Nem lévén latin szótáram kéznél, hát a rómaiak egyenes leszármazottjaihoz folyamodom. Jel megváltó tudomány! Előveszem az olasz—magyar szótárt és annak a 313-ik oldalán a következőket találom: proteziones. védelem, oltalom, pártfogás! Szóval: védelem — oltalom — pártfogás! Ez a fogalom küllege, mely átvitt értelem szerint azt jelentené, hogy az, aki protekcióra szorul, az a gyöngébb, tehetetlenebb, pedig a valóság mást mutat. A valóság azt mutatja, hogy a protekciót élvező nem gyöngébb, nem tehetelenebb — sőt — csak tehetségtelenebb és mivelhogy az életben a tehetségtelenebb szokott az erősebb lenni, csodálatos véletlenek szerint csaknem mindig a protekciós tehetségtelenek győznek a közélet porondján. Hol kezdődik a protekció? A protekció a családnál kezdődik. Tudott tény, hogy mindig a legkisebb gyerek a protekciós. Étkezésnél is neki jutnak a legízesebb falatok. Hogy ez nem igazságos, az nyilvánvaló, de előfordul a legjobb családoknál is, kivéve az egyke és egybe eseteket, mely esetekben a protekció más módon nyilvánul meg — de megnyilvánul. Ám előfordulhat gyakran az is, hogy a kedvenc nem jár jól a protekcióval. Valószínűleg mindenki tud számos olyan esetet, mely elrettentő például szolgálhatna. Nekem a feleségem mesélte el ezzel kapcsolatban múltjának legnagyobb tragédiáját. Ő volt a legkisebb gyermek és, mint ilyennek, édesapja neki osztotta a legízesebbnek vélt falatot, a liba zúzáját, viszont a családfő által kisebb értékűnek ítélt libalábat az idősebb nővér kapta. Szegény feleségem befelé a legkeserve A protekció Nádor József íráso sobb könnyeket ontotta, mert ő a libalábat szerette, de nem mert szólni és a vélt pártfogás miatt csak nővére férjhezmenetele után juthatott végre az annyira áhított libalábakhoz. Lám, mire vezethetnek a protekció téveszméi már a családnál is. Megfigyelhetjük aztán a protekció garázdálkodásait az iskolában. Az éles gyermekszem hamarosan észreveszi, hogy az apró ajándékok egyengetik az érvényesülés útját és teszik a barátságot kellemessé és naponta tapasztalhatják, hogy nagyobbára a szülő fajsúlya szerint különböztetik meg a gyerekeket. Sőt igen gyakran a vallás és a vagyoni viszonyok is döntő súlylyal esnek latba. Az első elemi osztály életéből merítettük az alábbi jellemző adomát. A tanító bácsi meg akarja verni a rossiszul viselkedő nebulót. — Ne bántson engem a tanító úr! — szól a nebuló. — Hát ki vagy te? — kérdi a tanító. — Én a Kohn vagyok — mondja a tanuló. — A gazdag Kohntól a gyerek? — kérdi a tanító — akkor tisztelem a kedves papát! — mondja a tanító úr. Ez kb. így megy tovább a felső iskolákban is. Hát nem természetes dolog, hogy amit a gyermek otthon és az iskolában lát és tapasztal azt és úgy akarja folytatni az életben is? Valóban a mi „kérlekalássan“, „bátyámuram“ és ,,uramöcsém“-ező, bratyizó világunkban a protekció elsőrendű társadalmi tényezővé vált és ha valaki a protekciós rendszer kiirtását tűzné ki élete feladatául, hamarosan észrevenné, hogy az se menne protekció nélkül. De nem is akarunk mi ilyen lehetetlen munkához hozzáfogni, csak a rendszer korrupt kinövéseinek lenyesegetését szeretnénk elősegíteni, illetve annak a hozzánk legközelebb eső csökevényeire óhajtunk rámutatni. Hogy miért éppen a protekciót választottam ma vezércikkem alapeszméjéül, annak oka az, hogy újabban néhány nagyon kirívó példával találkoztam, melyeket nem volna helyes említés nélkül hagyni. Olvasom p. o. „Az Est“ keddi, december 13-iki számában, hogy a „Hősi Emlékmű“ zsűrije az első díjat és a kiviteli megbízást egy festőművésznek ítélte oda. Laikus vagyok ugyan építészeti ügyekben, de a józan ész szerint úgy vélem, hogy egy emlékmű kivitele, sőt tervezése és költségvetése építészi feladat és hogy azt egy festőművész csak akkor végezheti el, ha egyben építőművész is. Mindenesetre megvizsgálandó lenne, hogy az illető festőművész szerzett-e építőművészeti oklevelet, mert ha nem, akkor felmerülhet a gyanú, hogy építészi kérdésekben csak kontár lehet. A protekció kirívó példáival találkoztam legutóbb a „Rádió Újság" nótapályázata alkalmával, elég könynyelmű lévén a zsűriben tagságot vállalni. De mentségemül felhozom, hogy még sohase voltam ilyen zsűritag. A pályázat titkosnak volt hirdetve és feltétel volt, hogy csak nyomtatásban még meg nem jelent művek vehetnek benne részt Erre aztán akadtak olyanok, akik egész nyíltan megnevezték úgy a maguk, mint a szövegírók nevét, vagy csak a szövegírókét, Természetesen ezeket azonnal kizártuk a pályázatból, tekintet nélkül a mű értékére, hiszen meg se vizsgáltuk azokat. Akadtak diszkrétebbek is. Ezek ugyan névtelenül, jeligés levelekkel adták be pályázatukat, de gondoskodtak arról, hogy ismerőseik, barátaik révén kilétük előzetesen a zsűri tudomására jusson. A tisztességesen pályázók megnyugtatására közlöm, hogy ezen művek se kaptak helyet a pályázatban. Több olyan is akadt, aki tudván, hogy jómagam is zsűritag vagyok (tehát saját művemmel részt venni a pályázatban erkölcsi összeférhetetlenség), nem átallották megkérdezésem nélkül megzenésített verseimmel résztvenni a pályázaton. Ezek a esetek vagy csekély észbeli képességről tesznek tanúbizonyságot, mikor feltételezik egy zsűritagról, hogy nem fogja megismerni a saját alkotásait, vagy szomorú erkölcsi eltévelyedést jeleznek, mikor feltételezik a zsűri tagjairól, hogy észleleteikről hallgatni fognak. Az ilyen pályázók megérdemelnék, hogy nevüket a zsűri pellengérre állítsa. „A Reggel“ december 12-iki száma a „Reggeli Levél“ keretében a magyar hangosfilm berkeiben uralkodó lehetetlen állapotokról ad számot. Lapunk más helyén már foglalkoztunk ezzel a témával és foglalkozni is fogunk a jövőben is mindaddig, míg az „illetékes körök“ észre nem veszik a dolgot. Ha csak néhány szóval is, de ezen helyen is foglalkoznom kell ezen bántó ügygyel, mert a kísérő zene révén magyar zeneszerzői gárdánkat érinti károsan a szakértelem nélküli protekció. Tehát, ha már egyáltalán kikerülhetetlen a protekció, legalább százszázalékos szakértők kell, hogy gyakorolják. A protekciós vircsaft a művészetben csaknem kivétel nélkül megboszulja magát, mert rendesen silány alkotásoknak szerez meg nem érdemelt jutalmat. Az igazi tehetség protekció nélkül is érvényesül, sőt a legnagyobb nehézségeket, akadályokat is legyőzi áttörő ereje. Ez azonban nem azt akarja jelenteni, hogy a tehetségek útjába okvetlenül akadályokat kell gördíteni. Ám, jaj, egy kissé — látszólag — eltértem azon óhajtól, hogy a „Magyar Muzsikaszó“ karácsonyi számába a szeretésről írjak. Csak látszólag. Hiszen egész cikkem valójában a szeretésről beszélt, de azt kívánta, hogy ne csak a tehetségtelen protekciósakat szeressük, hanem ■ — sőt főleg — a tehetségeseket is. Hát: „Szeressük egymást gyerekek!“ BOON a cacaor és cső keiddé világmárka MAGYAR MUZSIKASZÓ