Szórakoztató Zenészek, 1983 (24. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám
** •.. a zene szárnyain és segítségével bejártam a fél világot” Beszélgetés idős Járóka Sándorral Megfontoltan rágyújt, mélyen szippant és elkezdi. — A zenész mesterség családunkban apárólfiúra szállt. Apám cimbalmos volt a húszas években, ötéves lehettem, amikor apai nagybátyám, Németh Sándor vezető prímás, aki gyermektelen volt, magához vett, így jutottam ki Németországba, ő ugyanis akkor egy hamburgi nagyzenekarnak volt a tagja. Az akkori nagy kávéházakban játszottak ilyen együttesek. Egyszerre voltak szalon- és cigányzenekarok. — Elvégeztem három elemit, közben zeneiskolába jártam. De közbeszólt a történelem. Hitler jött, nekünk pedig mennünk kellett, és semmit nem vihettünk magunkkal. Idehaza 1933- ban nagyon rossz világ fogadott bennünket. Tatatóvárosba toloncoltak. Csak 1935 körül vált könnyebbé helyzetem. Ekkor született meg a „rajkózenekar” gondolata. Az Ostende Kávéház (ma a Verseny Áruház van a helyén) élelmes főnökének támadt az az ötlete, hogy 10—20 év közötti fiatalokból állít össze zenekart. Az első siker nyomán több együttes is alakult. Sokan kerülntek közülünk külföldre, mint „Slágerek”. Ilyen zenekarban nőttem fel, de Toki Horváth Gyula, Horváth Elemér, Boross Lajos és mások is innét indultak el. 18—19 éves korunkban aztán otthagytuk ezeket a zenekarokat. Volt, aki saját együttest alakított, rögtön prímás lett. Én családi körülményeim miatt nem nagyon válogathattam. Segédprímásként kezdtem el dolgozni. Akkor a „nagyágyúk” Horváth Dudás Jóska, Rácz Béla, Berkes Béla, Róczé Antal és Bura Sándor voltak. Jó néhányukkal én is játszottam. — Ezek már a háború előtti, vészterhes évek? — Igen, nyakunkon volt az újabb világháború. 1943-ban engem is behívtak katonai szolgálatra. Három hónapos kiképzés után irány a keleti hadszíntér. Szerencsémre, frontszolgálatom még három hétig sem tartott. Kolomeától alig pár kilométerre hadifogságba kerültem. A szerencsém ott sem hagyott el. Persze, megtudták, hogy muzsikus vagyok. Rögtön hegedűt kaptam. Aztán abban a kárpát-ukrajnai hadifogolytáborban szerveztünk egy kis zenekart. Magyar volt a zongorista, eredetileg Buttola Ede zenekarában játszott Farkas Imre, német volt a trombitás és a gitáros, osztrák a klarinétos. Rendszerint vacsoraosztás alatt muzsikáltunk a foglyoknak. De a szovjet parancsnokságnak is többször játszottunk. Előkerülnek a fényképek. Aztán a történet már Magyarországon folytatódik tovább. — 1947-ben jöttünk haza. Nem kérges tenyérrel, hanem — hála a gyakorlásnak — aktív zenész kézzel vállalhattam munkát. Munkát!? Hát az nagyon kevés volt. Hiszen az élet, a helyreállítás csak nemrégiben kezdődött meg. A háború, a pusztítás nyomai mindenütt. Egykét vendéglő azért már megnyílt. Fizetni persze ők sem tudtak Egy liter bort kaptunk fejenként. Aztán ezt elcseréltük élelemre, ruhára. Nemsokára azonban újabb és újabb vendéglők nyitottak ki. Már pénzben kaptuk a fizetést naponként 10—20 forintot. De szép pénz volt az akkor. — Az 1952-es év egyféle sorsforduló volt az életemben. A BM Központi Művészegyüttesébe (a jelenlegi Duna Művészegyüttes) kerültem. Abban az időben az Állami Népi Együttes zenekarának vezetője Boross Lajos volt, a Magyar Rádió népi zenekaráé Lakatos Sándor. A fővárosi tanács zenekarát pedig Kozák Gábor József vezette. Én is vezető prímás lettem. 1954-ben megkaptam a „népművészet mestere” címet. Majd elérkezett 1956. Mi, heten, zenészek Távol-Keletre indultunk Kürthy Éva népidalénekesnővel és Domahidy Lászlóval, az Operaház magánénekesével. Kísérőnk a híres Rusznyák professzor leánya, Rusznyák Mariann volt. Útirányunk: Kína, Korea, Vietnam, Mongólia. Csodálatos útnak ígérkezett. Július elején már Pekingban voltunk. Az ottani magyar nagykövetség fogadásán Csou En-Laj koccintott velünk. Hanoiban pedig Ho Si Minh látta vendégül a zenekart egy hajnali villásreggelin. Művészi teljesítményünkért magas kormánykitüntetésben részesültünk. — Eljutottak-e az októberi események hírei az együtteshez? — Hallottuk, hogy ellenforradalom van Magyarországon. De mi nem tudtuk, hogy ez mit jelent. Folytattuk a turnét. Utolsó állomásunk Mongólia volt. Itt találkoztunk Cedenballal is, megkaptuk a Mongol Népköztársaság Népművésze címet. Ünneplés mindenütt. 1956 november végén jöttünk volna haza. De egészen december közepéig Moszkvában maradtunk. Közben nyolc előadást tartottunk, hogy kihasználjuk a kényszerű várakozást. December 20-án aztán meghatottan köszöntöttük a mi Budapestünket. Keserű viszontlátás volt. Romok, kijárási tilalom, dolgozni még nem lehetett. De 1957 első hónapjában már járta az országot a BM népi zenekara. Kísértük Gencsy Sárit, Sárdy Jánost, Zentai Annát... Talán egy kicsit mi is segítettük a hitet, az életkedvet visszaadni az embereknek. Még abban az évben a Szovjetunió meghívására Grúziában, Azerbajdzsánban jártunk. A háromhónapos turné után, a visszatérésünkkor újjászerveztek bennünket. Ekkor született meg a Duna Művészegyüttes, ezzel a névvel jártuk ezután az országot. Felléptünk gépállomásokon, villany nélküli kultúrházakban. A bennünket fuvarozó rendőrségi riadókocsi segítségével eljutottunk szinte mindenüvé ... — Járóka Sándor 1958-ban megvált az együttestől, amelynek zenekarát itthon és külföldi utakon vezette, sikert sikerre halmozva. Vajon miért? — 1958-ban újabb átszervezést hajtottak végre. Ez már bizonyos profil változást jelentett. A zenekar önálló szereplési lehetősége csökkent, a tánc lett a legfontosabb elem. Ezért — főhadnagyként — kértem leszerelésemet. Ezt teljesítették is. Persze, a zenész az zenész marad. 1959-ben nyitották meg a Várban a Fortuna Éttermet. Ott kezdtem el játszani. Aztán jött a Kiss Royal, Emke kávéház ... Elbeszélését képiekkel dokumentálja. Színes felvételek kerülnek elő, követik a felsorolást. — Közben külföldre is hívtak. Jártam Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Görögországban. 1971-ben hat hetes turnénk volt az Egyesült Államokban Felföldi Anikóval, Virágh Verával, Körmendi Vilmossal. New Yorkban csatlakozott hozzánk Svéd Sándor és Karády Katalin. Jártuk a magyarlakta területeket. Miami, Cleveland, Detroit, Los Angeles, San Francisco volt az útirány. De átruccantunk a szomszédos Kanadába is. Jó emléket hagyhattunk hátra, mert 1978-ban ismét Detroitba hívtak egy magyar étterembe muzsikálni. Itt választottak meg a kint élő magyar származású zenészek cigánykirállyá. Majd Hollandia következett és egy figyelmeztetés, hogy mindennek ára van. Szívinfarktust kaptam. De minden jó tanács ellenére nem feküdtem vele ott kórházba. Nem én! Hazajöttem. Felépültem annyira, hogy 1981-ben ismét Amszterdamban játszottam. Onnét hazatérve a dömsödi Pincecsárdába szerződtem. De már 1982 végén Svájcba indultam. Ez már sok volt. Ismét betegen tértem vissza és sajnos azóta is beteg vagyok. Az unokák kíváncsian, de tisztelettudóan figyelik, mit mond a nagypapa. — Vajon hányan lesznek zenészek közülük? — kérdezem. — Családunkban több ismert zenész van. A fiam, ifj. Járóka Sándor, feleségével, Bangó Margittal, a Vidám Színpad társulatához tartozik. A vejem, Rigó Sándor prímás a Citadella étteremben. Aztán ott az utánpótlás, az unokák. Nyolcan. Valamennyien zenét tanulnak. Jól teszik. Én a zene szárnyain és segítségével bejártam a fél világot. De most már elfáradtam, pihenni szeretnék. Még ezt az évet végigmuzsikálom, aztán... leteszem a vonót. Hiszen van, aki felveszi utánam. Emlékekben gazdag múltból merítettünk a kétórányi beszélgetésünkkor. Járóka Sándor életútja történelmi eseményeken, országokon, földrészeken át vezetett. Internacionalista művészetével, a zene segítségével nyújtott élményt, szerzett szórakozást magyaroknak, vietnamiaknak, angoloknak, franciáknak, mindenkinek, ahol megfordult. Kívánunk neki gyógyulást és hosszú, nyugodt, békés éveket. Várnai Ferenc Arcképek — Két évtizede végzem járási megbízotti munkámat a devecseri járásban és szívből örülök, hogy bepillanthattam a központunk mindennapi munkájába — mondta Olahu József, amikor egyik fővárosi útja során szerét ejtette az OSZK meglátogatásának. — Természetesen kissé meglepett a Gorkij fasori épület eleven nyüzsgése, a nagy ügyfélforgalom, de szerénytelenség nélkül mondhatom: ugyanez az én devecseri munkám lényege is. A zenét, zenészt, diszkóst igénylő rendezőszervek igényeit kell kielégítenem szűkebb pátriámban. Nem vagyok zenészember, de húsz évvel ezelőtt kulturális területen tevékenykedtem és van egy kis „rálátásom" a területre. Ezt a kulturális „vonalat" mentettem át, amikor járási megbízott lettem, mert főállásban szerelő vagyok. A két elfoglaltság kiegészíti egymást — úgy gondolom ez ad kiegyensúlyozottságot magánéletemben és egy kis színt, kedélyességet munkámban. Örömmel tapasztalom, amikor Devecserben fölkeresnek a tehetséges fiatalemberek, akik nagyobb, jelentősebb ünnepeinken zenélni óhajtanak, és kérik, javasoljam őket az ideiglenes működési engedély megszerzéséhez szükséges vizsgára. Az alkalmi zenélgetés rendezettségét és a bizalmat érzem ilyenkor. A lényeg azt hiszem az, hogy minden bál, zenés-táncos összejövetel, diszkó-est az OSZK közvetítési rendszerén keresztül rendeződjék. Úgy tudom, hogy most, amikor az OSZK megkapja a műsorrendezés, szervezés jogát, nekünk is több lesz majd a feladatunk. A devecseri járásban jó a kapcsolatom az üzletvezetőkkel és már most kijelenthetem, hogy ta nóra- és dalestekre már most, azonnal találnék vevőket. Különösen a szerződéses rendszerben üzemelő üzletek főnökei érdeklődnek olyan műsorok iránt, melyek a jó, disznótoros vacsorák ízeihez a kellemes hangulatot is „szállítják". Változnak a szórakozási formák és szokások és mintha ismét nagyobb lenne az igény az élőzenére, a családias légkörű éttermi műsorokra — mondta lelkesen Olahu József, mintegy kinyilvánítva járási megbízotti „ars poeticáját”. Somlyói József a ceglédi járás OSZK-megbízottja zenész, tanárember. Higgadt, céltudatos, a „zenészlelkeket” ismerő pedagógus. 1959 óta közkatonája intézményünknek, de már az ötvenes évek elejétől a zenészszakszervezet aktivistája volt. A szürke, gyúródott, úgynevezett „rendőrhatósági” működési engedélyén a dátum: 1945, és akkor e dokumentum feljogosította tulajdonosát, hogy bálokon és táncmulatságokon, valamint kocsmákban és éttermekben zenét szolgáltasson szaxofonnal és hegedűvel. A zenélés és a zenészség tehát természetes közegként veszi körül Somlyói „Jóskát”, aki nem holmi számításból, hanem megalapozott óvatosságból mértéktartó, amikor véleményét mondja. — Oly’ sok minden történt az elmúlt évek során a szórakoztatás terén, hogy jósolni semmiféle előjellel nem szabad. Tervszerűen optimistának lenni azonban szinte kötelesség. Azt nagyon fájlalom, hogy a jó értelemben vett halmi zenekarok elsorvadtak. Megvolt ezeknek az együtteseknek a maguk speciális működési területe a ceglédi járásban. Biztosan számíthattak rá a fergeteges hangulatot igénylő szüreti bálozók, az aratást ünneplők, a táncmulatságokat szervező bevonulók, leszerelők. A diszkóval kissé egysíkúvá vált a szórakozás, de most, hogy a gazdasági helyzet függvényeként mintha ismét elfordulnának a fiatalok a merev gépzenétől, talán ismét humánusabb, melegebb lesz az emberi kapcsolatok egyik jellegzetes területe, az élőzenés szórakozás. Vagyis talán — ezt szeretném — több lesz a munkám, több lesz a közvetítés és egyértelműen ezt várom az OSZK Műsorirodától is, különösen, ha majd igazán „belendül” ez az új szolgáltatásunk. Ez, egy, az eddigi munkánktól részben eltérő, másfajta feladat. Annál nagyobb lesz a jól végzett munka után „jogosan” érzett megelégedettség, ha majd kiderül, hogy a most még borúlátóan károgóknak nem lett igazuk. Egyfajta, bátran kezdeményező stílusra van szükség, úgy vélem a járási megbízottak túlnyomó többségén ez a kezdeményező kedv nem fog megtörni. Lajhó Dezső k—k A Borsod megyei szórakoztatózenészek szakszervezeti bizottságának gazdasági felelőse Lajhó Dezső 28 éve szakszervezeti tag. 1957-től mint bizalmi, 1972-től pedig mint az szb szervezőtitkára, 1980-tól pedig gazdasági felelősként tevékenykedik az egész megye szórakoztatózenészeinek — mintegy 260 főnek — az érdekeit képviselő alapszervezetben. A területi adottságokból és a tagság összetételéből is adódó nehézségek ellenére minden funkciójában odaadó lelkesedéssel és lelkiismeretesen látta, illetve látja el szép feladatát. A tagság mindig bizalommal kereste fel ügyes-bajos dolgaival, mert mindenkor eljárt, intézkedett az igényelt segítségnyújtás érdekében. Szabadidejének nagy részét „feláldozva", rendszeresen ügyeletet tart az szb irodájában. Minden tekintetben elismerésre méltó ez a közösség érdekében kifejtett önzetlen példamutató mozgalmi tevékenység. (-) SZÓRAKOZTATÓ ZENESZEK