Zenelap, 1898 (12. évfolyam, 1-32. szám)
1898-01-05 / 1. szám
2 Az uj esztendő. (Lapunk XII. évfolyamához.) Minden házba, minden családba a „boldog uj évet“ szerencsekivánó szóval köszönt be ismerős és ismeretlen ezen a napon. Szívesen látott minden üdvözlet, mert hiszen nincs ember, aki jót ne kívánna magának. Családtagoknak tekinti t. olvasóit a „Zenelap“ is, mely immár tizenegy év óta teljesíti nehéz viszonyok és folytonos harczok közt hivatását. Hogyne emlékeznék meg ezen a napon arról a hű gárdáról, mely képessé tette a harczban való kitartásra és képessé teszi, remélhetőleg, Isten segítségével a jövő, bonyolultabb feladatainak is teljesítésére. A nyilvánosság előtt az évfordulón szokás beszámolni és kifejteni a jövő működés programmját. Ha nem is márthatjuk rózsaszínű tintába tollunkat, hogy diadalt és fényes eredményt zengjünk, a mostani viszonyok között mégis megelégedéssel tekintünk vissza múltunkra. Önérzettel mondhatjuk el, hogy amit ígértünk, azt — nem sikertelenül — igyekeztünk beváltani s túlléptünk azon a megengedhető határon is, mely a latin közmondás értelmében már e nagy dologban való akaratot is érdemnek tudja be. Nem csak akartunk, de tettünk is. Nem csak tájékoztatót nyújtottunk hazánk és a külföld zenei mozgalmairól, hanem eszméket is vetettünk fel, melyek közül több olyan viszhangot keltett, hogy megvalósításuk immár nem csak jámbor óhajtás, hanem egyre-másra ténynyé válik. Fokozott mértékban akarjuk folytatni harczunkat a következő esztendőben. Ha lassan is, de meg kell törnie a közömbösség jegének Magyarországon a magasabb zenei érdekek iránt. A társadalom vezérférfiai mind nagyobb számmal látják be, hogy az általános műveltségnek egyik elengedhetetlen kelléke a zenei műveltség is, mely nélkül a kultúra csonka. Az emberi lélek, számtalan tulajdonsága közt, az érzelem finomítása szintén elsőrendű kulturális feladat. A zene, mely már a régi korban is, kezdetben csak egyházi czélból, szerepelt a nevelés eszközei közt, most inkább van hivatva arra, hogy a tökéletes nevelés egyik fontos eszköze legyen. Épp ezért támogattuk mindig szívvellélekkel a dalos egyesületek érdekeit, kísértük figyelemmel működésüket; épp azért, mint egy szebb jövő hajnalsugarát üdvözöljük melegen a kormánynak azt a tervét, hogy feltámasztja a selejtesebb zeneművek által megszűnt operát, melynek kétségkívül nagy befolyása lesz zenei műveltségünk fejlesztésére. Hogy a „Zenelap“ mindeddig nem versenyezhetett a hasonló czélú, dús tartalmú külföldi szaklapokkal, annak oka abban rejlik, hogy a mi közönségünk legnagyobb része a csekély gyakorlati ismereten kívül édes-keveset törődik a zenével. Pedig csak az ismerheti igazán a zenét, azt hathatja át a zenei műveltség nagy ereje, ha gyakorlati ismeretein túl, a zenei élet minden jelensége iránt érdeklődni tud. Kérjük is nagyon igen, olvasóinkat, igyekezzenek mentől több és több körben érdeklődést kelteni lapunk iránt, mert akkor mi is képesek leszünk bővebbé, érdekesebbé, változatosabbá tenni lapunkat és fokozatosan, amire már eddig is folyton törekedtünk, arra a magaslatra emelni, melyre például a németországi közönség segítette emelkedni zenei közlönyeit. Ne mondják, hogy a magyar közönség kicsiny. Nem tekintjük legkevésbbé sem szerénytelenségnek, ha azt állítjuk, hogy szolgálatot tettünk a magyar zeneügynek németnyelvű mellékletünkkel, melyet a jövőben — ha csak tehetjük, gyarapítani óhajtunk. Az idegen zenevilág, úgyszólván kizárólag ezen az úton vesz tudomást a magyar zenei mozgalmakról. S hazánknak érdekében van az is — minthogy ez is fokmérője kultúrái haladásának — hogy ne csak a politikai körök és a politika iránt érdeklődőknek, ne csak gazdák, kereskedők, pénzemberek fejezzék ki a maguk szempontjából méltatott elismerésüket Magyarország haladása iránt , ne csak a tudományos körök jussanak tudásaink munkálataiból arra a meggyőződésre, hogy Magyarország a Csakhamar a szellemidézésre tértünk s fölkértem a hölgyeket a produkczióra. A háziasszony nagy kerek papírlapot helyezett az asztalra, melynek szélein az alfabet kis betűi voltak körben elszórva, de minden összefüggés nélkül , felettük egy másik sorban számjegyek ugyanígy. A papírlap közepére tallér lett helyezve. A hölgyek az asztalhoz léptek s engem is fölszólítottak a részvételre. Nem ! én inkább csak megfigyelni s ha megengeditek — kissé ellenőrizni óhajtok — felelém mosolyogva. — S még egy kérést ! Esküdjetek meg, hogy tréfakép sem fogtok misztifikálni! — Én annál inkább tehetem — szólt Bartosné — mert azt sem tudom, mikép kellene hozzá fognom. Most veszek részt először életemben ilyen séanceban. — Melyik szellemet óhajtod idézni? —kérdezték tőlem. — Mielőtt hazulról eljöttem, inkább csak úgy tréfából, ugyanezt a kérdést intéztem hitetlen öregemhez ss, hogy kedvemet ne szegje, két elhunyt barátját, Mosonyi Mihályt s Liszt Ferenczet nevezte meg. Maradjunk hát ezeknél s kezdjük mindjárt Mosonyival. A három hölgy: Bartosné, Kuliffay Izabella és Zala Gizella körülállották az asztalt, kezük kis ujját a tallér fölé helyezve, de oly könnyedén, hogy alig érintették. Komócsyné távolabb foglalt helyet egy papirszelettel s trónnal a kezében, följegyzendő a feleleteket. Én szorosan az asztal mellé álltam szigorú ellenőrzés végett. netL „ A „ZENELAP“ TARCZAJA. Érdekes séance. — A „Zenelap“ eredeti tárczája. Irta: Ábrányiné-Katona Clementin. A tavasszal férjem jubileuma alkalmával. Írók, művészek s egyébb szellemi és társadalmi kiválóságokból nagyobb társaság maradt együtt a banker után, a fővárosi Vigadó egyik termében, ki feketekávézva, ki meg fagylaltozva, kedélyes csevegés mellett. Sok érdekes társalgási tárgy került szőnyegre, többek közt a most újra világszerte elterjedt spiritizmus is s valaki azt kérdezte tőlem, hiszek-e benne ? — Se nem hiszek, se nem tagadok — felelem — annál is inkább, mert még sohasem voltam tanúja szellemidézésnek. — Ha érdekel, könyen elérheted — szólt Komócsy József szellemes fiatal özvegye, a kitűnő portrait-festőnő — mert az én jourjaimon legújabban azzal szórakozunk s mondhatom meglepő eredményekre jutunk. írói hivatásomnál fogva minden olyan dolog iránt érdeklődnöm kell, ami az emberiség egy nagy zömének kedélyvilágát izgatja, foglalkoztatja. Szívesen eligérkeztem tehát Komócsyné legközelebbi tourjára. Az első vendég én voltam. Későbben a háziasszony egyik fiatal barátnője (Bartosné) majd Kuliffay Izabella, a hírneves zongoraművésznő s Zala Gizella (a nagy szobrász nővére) követtek. Z E N E L AP