Zenelap, 1910 (24. évfolyam, 1-20. szám)
1910-01-10 / 1. szám
1910 áldozatai lettünk azzal, hogy a régóta húzódó válság miatt épen a zenének ez a «providencziális férfia» másfelé kényszerült fordítani gondját és munkaerejét. A végkép elepedt operai énekkartól kezdve, mely hiába várja csekély fizetésének méltó javítását, föl a legideálisabb intézményekig, számtalan zenei kérdés vár hosszú idő óta megoldásra. E perczben még nem is sejtjük , ki lesz a kitűnő zeneértő utóda a közművelődésügy miniszteri bársonyszékében, de bármilyen ügybuzgó lesz is az új erő, a mi szakmánk sokféle ágába előbb bele kell tanulnia s bizony a sürgős hátralékok csak megszaporodnak, mielőtt valamelyikük földolgozásra kerülhet. A legkevésbbé sem kívánatos állapotok ezek! A zenészvilágnak azonban, ügyszeretetéből kifolyólag, kötelességei vannak szakmája iránt, de hiszen kötelességei vannak önmaga iránt is: javítani a saját életképességét előmozdító viszonyokon és tökéletesebbé tenni művészetének haladását a maga legjobb képességei szerint. Ha zenei kultúránk legfőbb őrét mostoha körülmények megakadályozzák is hivatásának méltó betöltésében, mi is őrszemei vagyunk a zenei műveltségnek, nekünk megvan a magunk hivatása és szerepköre; feleljünk meg neki, hiszen a villám csak a legmagasabb csúcsot szokta érni; minket, a zenészek nagy táborát, a politikai válság el nem söpörhet őrhelyünkről ! Nagyon sok a bajunk, a hiányunk; másutt, külkedélyes, egyszerű, de igaz, naiv érzelmek ecsetelésére hajlott; a hősies és drámai elem nála kevésbbé jut kifejezésre. Úttörő s újító volt a szonáta, a vonósnégyes s kamarazene terén, reformátor a symphoniában. A zongorairodalmat s oratóriumot bámulatos magaslatra emelte, annak mély tartalmat adott( ennek lendületet s világiasabb szint kölcsönzött. Műtörténelmi becse abban rejlik, hogy a modern hangszerelés megalapítója, a szonáta formát, melynek fejlődése kétszáz éven át vajúdott, megteremtés szakítva a régi fölfogással, megoldotta a zenekar nyelvét. A hangszereket egyénivé varázsolta s megtanította azokat saját anyanyelvükön beszélni. Míg előtte a zenekar csak általános színezettel birt, merev formák között mozgott, ő nála egyszerre megelevenedik s a sokszavú természet igaz kifejezője. Műveinek ideális jellege a megelégedett ifjúság, a kimeríthetlen frisseség s báj, a naiv öröm, játszi kedély és utólérhetlen humor, innen ellenállhatatlan hatása a hallgatóra. Mozart s Beethoven után Haydnt hallani olyan érzést kelt bennünk, mint mikor a vándor égbe nyúló sziklák s hegyóriások, mély szakadékok után útjában egyszerre csak egy békés, szelíd, nyájas síkságra talál, hol a ringó kalászok aranyszínű tengere fölött a magasban a csicsergő pacsirta hangja tölti el édes gyönyörrel lelkünket. Ismeretes s nekünk gyászos emlékű néphimnuszát formai tekintetben is tökéletes vonósnégyesben dolgozta föl, de e mellett felejthetetlenek voltak előtte hazánkban töltött napjai is. Fogékony lelkét nem hagyták érintetlenül a magyar zenei táncz és dal ritmusai s egyes művei tételeiben gyakran csillámlanak föl olyan dallamok, melyek a magyar zene behatásaira vallanak. Zongora szonátáiban, vonósnégyeseiben s trióiban gyakföldön, nagyon sok dolog jobban van meg, mint nálunk, de sokan nem is tudják ezt; nagyon sok a tennivalónk, az ember szinte alig tudja, hogy hol is fogjunk a munkához? Szerencsére, a tegnap megtanít arra, hogy a holnap milyen módon és mely kérdésekben léptethet be üdvös reformot, a közelmúlt megtanít arra, hogy a legközelebbi jövőnek elodázhatatlan programmja az együttes működés, az egybegyűlés, a mindenoldalú eszmecsere és közös föllépés, azaz : az országos kongresszus! Megsínylette egész zenei tevékenységünk: a művészet úgy, mint a zenepaedagogia, idevágó iparunk úgy, mint a szakirodalom, hogy utolsó zenészkongresszusunk gyönyörű határozatai «írott malaszt» maradtak és hogy két év alatt nem sikerült egy hatalmasabb kongresszust összehívni az ország fővárosába. Legfőbb ideje, hogy fölszabadítsuk magunkat a külső viszonyok békéi alól; szükségünk van arra, hogy magunk is boldoguljunk, de még lelkiismeretbeli kötelességeink is vannak szakmánkkal szemben; mindez nem várhat addig, míg valami osztrák vagy belföldi politikai nagyság kegyesen kimondja, hogy egyelőre szent a béke, vége a hercze-hurczának. Legjobbjaink tele vannak szép, czélszerű eszmékkel, amelyek egy-egy hatalmas lépéssel előbbre vinnék zenei művelődésünk ügyét; legérdemesebb zenészeink mind magasabb és magasabb életkorba lépnek a nélkül, hogy művelt embert megillető anyagi biztonságot, nyugdíjat volnának képesek van találkozunk ilyenekkel, kivált az adagiókban s tüzes finálékban. A sok magasztalás helyett elég legyen annyit fölemlítenem, hogy egyik legszigorúbb bírálója azt írá róla, hogy valahányszor hallja Haydnt, úgy érzi, hogy jót kell cselekednie. Egy másik pedig elragadtatással mondá, hogy lehetetlen őt megismernünk a nélkül, hogy egyúttal meg ne szeretnék is. Későbbi korának legbecsesebb alkotásai kétségkívül a Teremtés és Évszakok oratóriuma. Legboldogabb napjaiban írá e két óriási művet, melyek közül egy is elég volna a halhatatlanságra. Az érzelmek ezerféle változatával, páratlan hangszinezésével, gazdag invencziójával bámulatot keltett mindenfelé s a ki egyszer is hallotta e remekművet, soha el nem felejti. Ebbe önté nagy tudását s kifejezésre juttatá amaz igazságot, hogy a zenében a dallam a fő, a forma a tanulmány műve, az eredetiség pedig a géniusz adománya. Haydn művei örökbecsüek s nem hiába irá róla Mozart, egyik legnagyobb kortársa, hogy: «szenvedélyre tüzelni, megrázni egész valónkban, szivünket megríkatni s ajkainkat mosolyra nyitni, minderre egymaga csak Haydn képes». Áldott legyen emléke ama férfiúnak, ki művészi s alkotó tehetségével, tevékenységével dunántúli, időtlen időkre kiható munkásságával, a magyar zeneművészet fájának ültetésével soha el nem múló érdemeket szerzett. Leteszem a lantot. A pusztán elhangzó szó helyett szóljon a szivekhez a mennyei zene, mely a mai est folyamán fölhangzik véghetlen dicsőségére az isteni gondviselésnek. Mig szív lesz s abban érzelem, mig lelkünk lelkesülni fog s képes lesz egy szebb, egy ideális világba fölemelkedni addig élnek Haydn művei is. ZENELAP 3