Református Wesselényi-kollégium, Zilah, 1892

Az év történetéből. Augusztus hó 29—31 napjain a javító vizsgálatokat elvégezve, szeptember 1.-én megkezdődtek s a szabályszerű időben bevégződ­tek a beíratások, melyeknek eredménye a megelőző évhez képest újabb, fokozatos gyarapodást mutat úgy az elemi iskola, mint a főgimnázium népességében. Szeptember 4-én a tanévet a szokásos ünnepélylyel megnyi­tották, mely alkalommal az ifjúság alkalmi éneke után Kerekes Endre mondott buzgó, segélyt kérő imát az Egek Urához, az igazgató pedig szorgalomra, kitartásra buzdító beszédet az ifjúsághoz. A tör­vények felolvasása, megmagyarázása, az ifjúság éneke zárták be a szép közönség előtt lefolyt ünnepélyt. 5-én reggel megkezdettük a tanítást, mely zavartalanul folyhatott június 25-én megtartott évzáró ünnepélyünkig. A tágas tornacsarnokot zsúfolásig megtöltő ifjúság és érdeklődő közönség előtt most is Kerekes Endre rebegett hálaadó imát, az igazgató mondott az év fontosabb eseményeit feltüntető beszédet, melynek végeztével felolvastatott a felebbviteli sorozat, kioszlattak a jutalmak, kitűzetett jövőre néhány új pályakérdés. Az igazgatói beszédből, jelentésből álljanak itt az alábbi rész­letek. Amicis olasz külsőnek a szívről írott gyönyörű munkájában, az ifjúsági irodalom e nagybecsű gyöngyében, megkapó vonásokkal ecseteli azokat a jeleneteket, melyek az iskolai vizsgálatokat követő búcsú­ünnepélyen a tanulótársak, a szülők és gyermekek, aztán a tanítók és az előbbiek közt ismétlődni szoktak. A jó magaviselet és kitartó szorgalom édes jutalma, a hanyagságot érő bünhődés kese­rűsége, a tanító öröme, büszkesége a jók előhaladásán s kiengesz­­telődött lelke még a hibázók, a késlekedőkkel szemben is, aztán a hála, avagy a megbánás könnyei a gyermekek szemében oly képet nyújtanak, melyet hidegen megindulás nélkül szemlélni lehetetlen. A­ki maga is tanuló volt, saját múltjának, tapasztalatának egyes képeit látja ott lerajzolva.

Next