Új Élet, 1974 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1974-08-01 / 15. szám
Bp. bérmentesítve, Bp. 72. XXIX ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1974. augusztus 1. Párbeszéd Ember Máriával A vidéki deportálások egy magyar regény tükrében György Endre, Lévai Jenő, Szilágyi György, Zsadányi Oszkár írása EGYES SZÁM ÁRA: 3 FORINT A MAGYAR IZRAELITÁK LAPJA A bűnökért előbb-utóbb felelni kell Napihír: Az Antifasiszták Nemzetközi Szövetsége e elnökségének bonni sajtóértekezletén átfogó dokumentációt tettek közzé, amely csupán olyan nácik nevét tartalmazza, akiket külföldi bíróságok távollétükben ítéltek el, ám mindmáig büntetlenül maradtak, sőt fontos pozíciót töltenek be a nyugatnémet közéletben. Eddig az MTI jelentése és megvalljuk ez a hír nem lep meg bennünket. Tudjuk, hiszen közismert, nem először teszik szóvá: a náci tömeggyilkosoknak csak kis hányada kapott büntetést és e kis hányadnak nagy része ma már kegyelemben részesült. Elég, ha figyeltük a Tévé nagysikerű Nagy csaták című dokumentum sorozatát, amelyben Dönitz volt tengernagy, Hitler utóda a kancellári székben, tíz évi börtönbüntetés után, amelynek azonban csak egy részét ülte le, ma pazarul berendezett villájában nyilatkozott a tengeri csatákról és a szikár öregúr, ahogy a riporter Dönitzet jellemezte, bizonyára nyugodtan alszik. Mint ahogy nyugodtan élt Kurt Lischka, a párizsi Gestapo egykori főnöke, akit távollétében életfogytiglani börtönre ítélt a francia bíróság, de az NSZK nem adta ki és így zavartalanul él családja körében magas nyugdíjat élvezve. De szabadon él Ludwig Hahn, a „varsói hóhér” is, akit ugyan a hamburgi bíróság tavaly 12 évi börtönre ítélt a varsói zsidóság kiirtásáért, de most kezdődik második pere, amelyben azokért a bűnökért kell számot adnia, amelyeket a varsói gettó felszámolása idején követett el. Találomra csak néhány nevet ragadtunk ki az ezrekből, akik mind tömeggyilkosok és ma harminc év után is büntetlenül élvezik azt a szabadságot, amely egy percre sem illette meg őket. Nem vagyunk bosszúállók, tudjuk, hogy a legsúlyosabb ítéletek nem adják vissza a megölt milliók életét. De az antifasiszták szövetségével együtt mi is követeljük a tömeggyilkosok megbüntetését, már azért is, hogy a chilei junta koncentrációs táborainak mai vezetői érezzék, hogy a bűntettekért előbbutóbb számot kell adni. Sok minden — de nem elég Szóltunk már az ÚJ ÉLET-ben a levegő és a vizek szennyezettsége elleni küzdelemről. Jelképessé tágítva a témát, olyan értelemben, hogy az életünket, egészségünket fertőző anyagokon nem annyira kormot és ehhez hasonlókat értettünk, hanem a hideg (és „meleg”) háború maradványait. Mert mindazt, amit környezetvédelemnek neveztek — mondjuk akkor, de mondjuk továbbra is — csupán akkor lehet valóban megoldani, ha az ember környezetét, a világot megóvjuk a háborúktól. Úgy véljük azonban, éppen nem „illetlen” beszélni e hasábokon a konkrét erőfeszítésekről is, amelyeket államunk és társadalmunk állít szembe a levegőt, a földeket, a vizeket konkréten szennyező anyagokkal. Elmondhatjuk, hogy bár Magyarország — éppen a hidegháborús korszak miatt — kissé elkésve kezdett hozzá a környezetvédelem komplex feladatköréhez, az elmúlt években szép eredményeket értünk el. Nincs már olyan gyár, amelynek ne volna kormot, szennyet elhárító készüléke, és az új gyárakat már eleve úgy építik, hogy tekintettel vannak erre a körülményre. Az egyelőre még elkerülhetetlen bűzt „sugárzó” üzemeket — nagy eredmény ez — áttelepítették a sűrűn lakott körzetekből, és különböző rendeletek, büntetéspénzek és nem utolsósorban egyre jobb készülékek védik a folyók tisztaságát is. Ebben a vízvédelmi vonatkozásban — őszintén cikkeznek erről a napilapok és a szaklapok — némileg még mindig le vagyunk maradva, és — , például — éppen a Duna tisztaságával semmiképpen sem lehetünk megelégedve. De már nagyon sok mindent tettünk ezen a téren is, és csak örülhetünk, ha szemügyre vesszük, milyen komoly beruházásokat — és mennyi munkát — fordítanak arra, hogy rövid idő múlva itt is jó legyen a helyzet. A környezetvédelem sokoldalú teljességét elsősorban az állam erőfeszítéseinek kell biztosítania: az egyén, az egyes állampolgár csak közvetve segíthet. Nyilvánvalóan segítség az is, ha nem szemetelünk, ha figyelmeztetjük az illetékeseket a levegőtisztasági, környezetvédelmi rendelkezések esetleges be nem tartására,és így tovább. Akkor juthat csak több energia a különböző kormok eltávolítására, és majd arra is — ezzel kapcsolatban is tapasztalhattunk már kezdeményezéseket — hogy a különböző selejt- és salakanyagokat hasznos termékekké dolgozzák fel. A környezetvédelem tehát békevédelem is, embervédelem is. Tulajdonképpen minden, ami szebbé teszi körülöttünk és ezáltal aztán egy kicsit bennünk is — a világot... Magyar mártírok tömegsírját találták meg Burgenlandiján A burgenlandi Zelem (Deutschkreutz) hitközség területén a háború utolsó felén, 1944 decemberében 284 magyar származású zsidót végeztek ki és dobtak tömegsírba. E 284 magyar zsidó mártír azonosítása — amennyire ez lehetséges volt — pontos kutatások után sikerült. A feltárást a bécsi Izraelita Hitközség végezte, amely június 9-én gyászünnepséget tartott a deutschkreutzi zsidó temetőben a mártírok emlékére. A bécsi hitközség megküldötte a névsort a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának, amelyet az közlés céljára átengedett nekünk. A listán szerepel az áldozatok neve, születési adatai, illetve koruk. Olvasóinktól szíves elnézést kérünk, ha az egyes neveknél hiányosságok mutatkoznak, a névsort mi is így kaptuk. Mauer, 60 éves Fülöp Szeréna, 1925 Miksa Ferenc, 1875, Bihar Dr. Kovács Imre, 1892, Nagykanizsa Kohn Sámuel, 1888 László Lenke, született Kaszonyi, 1913, Budapest Révész Kornél, 1885, Esztergom Sashegyi Fülöp, 40—50 év közötti Herskovits Záli, született Siener, 1881 Kudelka Henrik, 1879 Gerő, 1880 Grünberger Miksa, 1873 Peller Blanka, született Decsi, 1887 Csillag Mihály, 1879. jan. 2״ Pápa Hirschhorn Ábrahám, 1882 Abonyi Antónia, született Deutsch, 1879. dec. 28״ Kraiova Bunzlau Irén, született Schwarcz, 1887, Sopron Grosz Malvin, született Grosz, 1892 Dr. Magyar Ernő, 65—70 között Szende Róza, 53 éves Kronstein Mátyás, 1877. jún. 11. Stein Ella, 1897, Budapest Pollák Emma, 1882, Poroszló Fodor József, 1895, Pázmánd Rácz Róza, született Urbach, 1893 Perkáta Goldberger, kb. 70 éves Grosz Sámuel, 1879. márc. 2. Komor Marcell, 77 éves, Budapest Mayer Max, 70 éves Capper, 65 éves Bak Fischer Fülöp, 1884. jún. 1״ Bartfalva Náthán Géza, 55 éves Bátori Lenke, 1890, Budapest Czeisel Róbert, 1884. okt. 4״ Vukovár Rosenberg Károly, 1880. jún. 21״ Nagykanizsa Sichermann Ármin, 1891 Neumann, 1897, Budapest Lustig, 50 éves Lóránt, 1883 Krausz Ármin, 1885, Budapest Rosenberg Regina, született Klein, 1883, Nagyvárad Lányi Blanka, 1897, Verbánye Horváth Klára, született Gráner, 1889 Deutsch Árpád, 1896, Budapest Faludi Hedvig, 1895. okt. 14״ Peresznye Klein Adél, 1892, Paks Snitzer, 65 éves Glück, 65—70 között Margaréta Vajda, 55 éves Madarasi Éva, 1904. április 4. Demény, 65 éves Panker, 70 éves Lichtenstein, született Feldmann, 69 éves Spitzer, 62 éves Bauer Valéria, 1903. Budapest Schlesinger, 55 éves Gansl Irma, született Altstätter, 1869 Berger Rezső, 1887, Budapest Pronper Nelli, 1891 Landa, 43 éves Koncz Margit, született Wottitz, 1895 Kozma, 60 éves Kertész Izidor, 58 éves Schulek Anna, született Bragyova, 1898, Szolnok Basch, 1883 Winter Ilona, 1891, Budapest Goldstein Szerén, született Pollák, 1896, Kaposvár Neustadt Róza, 43 éves Dr. Szabó Anna, 38 éves Skutezky Emma, 1903, Budapest Jakobovits Júlia, született Lemberger, 1880 Schlauszer Ármin, 1874. febr. 15. Klein Kornélia, 47 éves Várkony Sámuel, 1879. Ankola Hacker Jenő, 1884. május 12. Gárdonyi, 51 éves Wedder, 1871. Tiszafüred Nemes, 62 éves Rosenberg Mór, 1884. dec. 4״ Pápa Wellesz Zsigmond, 74 éves Feuerer, 50 éves Gattein Fanni, 67 éves, Budapest László Olga, 1894 Sebestyén Géza, 1844 Lusztig Max, 63 éves Horváth Hugó, 1888 Szántó Jenő, 1882. Hódmezővásárhely Müller, 70 éves Grünhut, 1877. dec. 8״ Komárom Kovács Ida, született Löwinger, 57 éves. Arad Kampfler, 1899. Muraszentmária Kohn Franciska, 30 éves Bardócz, 50—55 között Adler Hermann, 1876. Kovácsapáti Messinger Simon, 1881. ápr. 11״ Nagykikinda Markstein Regina, 58 éves Braun Etel, született Hermann, 1879. márc. 20. Herzog Liza, született Deutsch, 68 éves. Tolna Pogány Elza, 1881. szept. 25. Dr. Ludwig Sándor, 1881. aug. 15״ Szente Bartos Leó, 1893. nov. 7. Mandl Jakab, 1830. Tab Balla Béla, 1897. dec. 24. Keller Malvin, született Rottermann, 1877. szept. 7״ Budapest Meylender Béni, 1880. szept. 30״ Máramarossziget Neményi Ferdinánd, 1878, Kapi Fritz Ilona, 1901 Tellesz Jenny, született Gattein, * 69 éves Az áldozatok névsora Hoseritz, 52 éves Fülöp Helén, született Lang, 1877, Pápa Marbach, 52 éves Mannheim József, 1879• Bentum, 52 éves Fekete, 1894 Szarvas Júlia, 1905, Budapest Martos Jusztina, született Ádler, 1893 Jakobovits Max, 1881 Frankl Teréz, született Rismann, 1891 Klein, 46 éves Sándor Hilda, született Klein, 1896, Eisenstadt Rosenbaum, 71 éves Szidon Piroska, 1898. dec. 24״ Budapest Vass, 60 éves Zinn József, 1880. Budapest Rosenfeld Emma, 1899 Weisz, 50 éves Klein József, 16 éves Rózsa Margit, született Kovalek, 46 éves Kovács, 50 éves Fabinyi Irma, született Goldberger, 1892. Pápa Weisz Móricz, 60 éves Teich Emánuel, 1881. Boryslaw Präger Margit, 1894. márc. 27. Dunaföldvár Rudas Marcell, 1896, Budapest Wigner Hermina, 57 éves Földes Max, 1882, Győrasszonyfa Darvas Erzsébet, született Gróf, 1892, Apostag Enyedi Malvin, született Guttmann, 1892, Szepesófalu Sebők Anna, született Lukács, 1899, Debrecen Gruber Róza, 1896, Budapest Dr. Schwarz Imre, 1891. okt. 30., Budapest Klein Szerén, született Grünwald, 53 éves, Ada Kohn Hajnal, 55 éves Ples László, 1880. okt., Apai Keller Margit, született Schwarz, 54 éves, Tata Schwarz Sámuel, 62 éves, Biharugra Grosz Béla, 1884. jan. 28״ Kisölő Sziklai Pál, 70 éves Braun Margit, 1898. márc. 9״ Budapest Berger, 50 éves Frankl, 71 éves Sebők Kornél, 42 éves Grünfeld Sándor, 1884. máj. 14״ Tatatóváros Bruck Jolán, 1891 Nobel Katalin, 40—45 között Abrahámovits Ignác, 46 éves, Abádszalók Kesztler Jozefin, született Strassz, 1876. máj. 22״ Moson Schlesinger Max, 1889, Pápa Márkus László, 1927, Budapest Herzog Mátyás, 1885. jún. 14״ Belina Schwarz Sándor, 1884, Budapest Lefkovits Kálmán, 1879, Újléta Meisel Hedvig, született Somló, 1912. jún. 7״ Budapest. Miklós Imre államtitkár tanácskozásai Genfben A nemzetközi egyházi központok vezetőivel találkozott Genfben Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Eszmecserét folytatott az Egyházak Világtanácsa, a Luteránus Világszövetség, a Presbiteri Világszövetség, az Európai Egyházak Konferenciája, a Zsidó Világkongresszus, valamint a zsidó segélyszervezetek vezető tisztségviselőivel. Az újpesti tizenhét ezer... Olvasom a katonás rendben egymás alatt sorakozó neveket. Ábrahám Mózes, Ádler Ignác, Berend Izidor,... és így tovább, közben elhomályosodnak szemeim előtt a betűk, arcok tolulnak emlékezetembe, amelyek egykor oly kedvesek voltak nekem, olvasok, olvasok. De nem érek a végére a nagy újpesti mártírfalba vésett neveknek. Sajnos, az ország második legnagyobb mártíremlékfala előtt állok, amelyen tizenhétezer ember, férfi és nő, aggastyán és gyerek neve sorakozik, akiket elpusztított a fasiszta gyűlölet. Július 9-én minden évben összejönnek a hozzátartozók, az együttérzők, a barátok és ismerősök, hogy kegyelettel áldozzanak azok emlékére, akikből por és hamu lett, így történt ezen a nyárestén is. Az újpesti templom fényárban úszott és bármennyire is elkoptatott ez a jelző, zsúfolásig megtelt. A BIH képviseletében dr. Harsányi László elnökhelyettes jelent meg, de együttérzésük jeléül megjelentek az egyházak újpesti képviselői is. Illés Vilmos körzeti elnök és a körzet elöljárói, az Újpestről Magyarország más városaiba, vagy külföldre költözött hittestvérek is. Még a Szeretetotthon idős ápoltjai is részt vettek a késői idő ellenére a megemlékezésen. A Somló Andor karmester vezette egyesített kórus kíséretével felhangzott Kovács Sándor, a Dohány utcai templom főkántora ajkán a Siviszi imája, majd dr. Domán István rabbi gyászbeszédében az újpesti hívők soha nem szűnő fájdalmáról beszélt, majd felidézte a tizenhétezer újpesti, háromezer rákospalotai és ezerkétszáz pestújhelyi mártír emlékét, akiket három évtizeddel ezelőtt hurcoltak a halálba. — A szörnyű tragédia — mondotta többek között — fokozottabban kötelez bennünket emlékük és intézményeik fenntartására. A márványemlékműbe vésett nevük mindannyiunkhoz szóló felhívás, felekezeti különbség nélkül: utasítsuk el a gyűlölet és a gyilkosság ideológiáját és helyébe Tóránk parancsát, a „Vöohártó töréádió”-t, a felebaráti szeretetet állítsuk. „Ávéró gaureresz ávéró”, a bűnből csak bűn, a gyűlöletből csak gyűlölet fakadhat. A diszkrimináció, az emberek hátrányos megkülönböztetése, színük, fajuk, vagy vallásuk szerint — mintegy láncreakcióként vonja maga után a legnagyobb veszélyeket, a legsúlyosabb következményeket az egész emberiség számára. A béke ügyének szentelve életünket, állítjuk a legméltóbb emléket mártírjainknak. A gyászistentisztelet után a templom előtt álló monumentális emlékműhöz ment a tömeg és ki-ki saját hozzátartozójának márványba vésett neve előtt hallgatta végig Kovács Sándor főkántorul mólé rachamimját, és közösen sírták el a kaddis imát. Már sötétség borult a mártíremlékmű területére, a reflektorok kialudtak, de még mindig voltak emberek, akik némán, zokogás nélkül álltak, mintha megkövültek volna egy-egy falba vésett név előtt. K. Gy. MOZIS V. BCOÍNIYVI írta: Dr. Geyer Arthur főrabbi Múlt hét szombatján kezdtük meg Mózes 5. könyvének olvasását. E könyv címe: a közhasználatban DOVORIM, de legrégibb elnevezése Misne Tora, a Tóra megismétlése, mert e kötet jelentős részében a négy első könyv törvényeit foglalja össze, bár olyan törvényeket is felsorol, amelyeket eddig nem ismertetett, ilyen a bírák kijelölésére, a királyok választására vonatkozó és más egyéb rendelkezések. Mózes Izraelnek legnagyobb prófétája, a szolgaságból történt felszabadítója, a honfoglalást megelőző időkben vezére és törvényhozója, akin keresztül Isten a Tórát adta, megalapította őseink állami életét és évezredekre megteremtette a zsidóság erkölcsi rendjét. A zsidóság nem részesíti vallási kultuszban történelmünk e legnagyobb alakját és ezzel azt a felfogást fejezi ki, hogy törvényei Istentől erednek és a törvényhozónak csak közvetítő szerepe volt. De bár kifejezetten a legnagyobb prófétának vallja, mégis nem ezt az elnevezést hangsúlyozza ki, mert még ennél is többre tartja a tanításait és egyszerű-״en Mose Rabbénu, Mózes tanítónak nevezi. Azt mondja a Szentírás, hogy hozzá hasonló nagy próféta azóta sem támadt sorainkban és hozzá tehetjük, nemcsak életével, de halálával is méltó erre a megállapításra. Mert az élő ember, bármily magasan is járjon, a legszentebb akarat mellett is hozzáér a föld pora, megérinti a gyarlóság egy-egy pillanatra. De megválni, mint Mózes, még bevégzetlen alkotásától, mikor 40 évi munkájának végcélja még a messzeségben tűnik, megválni az áldás szavával a közösségtől, mely miatt ok nélkül oly sokat szenvedett, már több, mint nagyság, ez már a halhatatlanság glóriája. Mikor vétsége miatt az ígéret földjének határát nem lépheti át, nem esik kétségbe, továbbra is előkészíti a Szentföld elfoglalását. Élete végén nagyobb beszéd során visszapillantást vet a 40 évi sivatagi vándorlásra, újra bevési a nép szívébe a Törvényt, majd Isten csókja után meghal. A nép megsiratta, bár sírját nem ismerte. Jellemző, hogy Mózes nevét a Királyok Könyvében és a Próféták irataiban csak ritkán olvashatjuk. Mindössze a zsoltárok hivatkoznak gyakrabban rá és a Kánon lezárását kifejező utolsó mondat, mint azt Maleáchi próféta végső soraiban olvashatjuk, így hangzik: „Emlékezzetek Mózes szolgám Tórájára”. Még Mózes nevet sem adtak senkinek, sem a Szentírásban, sem a Talmudban nincs senki, aki e nevet viselné. Mit adott Mózes az ő testvéreinek? Az egyisten eszmét és a szabadságot. Ádonáj véget vetett a szolgaságnak, mert ő a szabadság Istene. Úgy még nem hirdettek a világtörténetben vallásalapítást, hogy a szabadság lett volna az első mondanivaló: „Én vagyok az örökkévaló, a te Istened, ki kivezettelek a szolgaság honából”. Mózes egy Isten hite nem a magány, vagy a sivatag csendjének ihletése volt, nem ismeretlen és megszemélyesített természeti erő viharában ébredő félelem érzése. Mózes előtt elnyomott testvéreinek szenvedésében és felszabadulásának hitében nyilatkozott meg Isten. A mózesi tanítás szerint csak az isten-eszmével összeforrt erkölcsi követelménnyé emelkedett szabadság adhat a zsidóságnak életerőt és biztos fejlődést. Ahogy hagyományunk magyarázza: Ember, a Gondviselés szabadságot adott neked, nemcsak azért, hogy ne légy más embernek rabszolgája, de önmagadnak, rossz hajlamaidnak, gonosz ösztöneidnek se. Szabadság alatt a Tóra nemcsak testi de erkölcsi szabadságot is ért, olyan szabadságot, mely arra kötelez bennünket, hogy ezzel nemcsak a magunk, de mások javára is éljünk. Mózesben megszólalt Isten, de ő ismerte az emberi természetet is, mindenkor számon tartja az emberi lehetőségeket is. Törvényei nem egy kornak szólnak, hanem örökérvényűek. Egyisten hit, szabadság, munka, szülőtisztelet, ma is ezeken nyugszanak zsidó közösségünk tanításai. Mózes a harcok embere is volt, de legnagyobb csatáit nem ellenségeivel, hanem saját, a szolgaságban hitét, bizalmát vesztett testvéreivel kellett folytatni. Mózesben a legmagasabb etikai gondolkodású ember szigora élt. Bölcs, igazságos férfiú volt, szigorú, de lágyszívű. Haragszik eltévelyedett testvéreire, kik élete két legnagyobb csalódását okozták, de aztán megszánja őket és bűnbocsánatért esedezik számukra. Bár Mózes nem láthatta meg az ígéret Földjét. De a messzeségből prófétai szemmel megpillantotta az ígéretnek azt a világát, mely az ő hirdetései nyomán ,egykor békén, emberszereteten épül majd fel. De ha nem is ismerjük Mózes sírját, ha nem is zarándokolhatunk el hantjaihoz, ő mindenkor élő marad számunkra, az Ő tanításai szerint akarunk élni, haladni, míg napjaink tartanak a földön.