Új Élet, 1986 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1986-05-15 / 10. szám
1986. május 15. Szilágyi György: Komédia nagyban és kicsinyben Szilágyi Györgyöt — azt hiszem — nem kell ■bemutatnom olvasóinknak. Ha megkérdeznék — mondjuk tíz embert, abból alighanem mind atíz azt válaszolná: humorista. Ebben a műfajban nem az egyetlen Magyarországon. Valamiiben mégis különbözik a többitől. Humorának forrása annyira helyhez kötött, annyira Budapesthez és annak is egy bizonyos részéhez fűződik, hogy az már szinte közszájon forog. Igen! A Városliget. Az artisták, abohócok világa. Az erőművészeké és a szemfényvesztőké. Erről szól ez a könyv, amely a Lapkiadó Vállalat és a Magyar Média gondozásában jelent meg, korabeli felvételekkel színesítve az amúgy sem „szürke” ■témát. Szilágyi sohasem elégszik meg a puszta leírással, az önmagában is érdekes alakok ábrázolásával. A hátteret, az embert is szenvedélyesen keresi, kutatja. Neki ez a világ régi ismerőse, ebben a világban otthon van. És mi? Az olvasóik? Ő a mi nosztalgia emlékeinkre is épít, meglovagolva az örök igazságot: hiába mennek az évek, szívünk, lelkünk mélyén egy icike-pic ikét mindig gyermekek maradunk. Hiszen ki ne csodálta volna — az örök kívülálló kíváncsiságával — azt a világot. Ki ne kukkantott volna be szívesen a Vurstli színes-kopott díszletei mögé, ha másért nem, legalább ״ leleplezni” a titkot, meglesni a ״ póktestű” nőt vagy elborzadni a ״ madárfejű” csodagyerek láttán ... Aki csak ismerkedni akar az egykori ״ csodák” világával, ebből a könyvből megteheti. Jól szórakozhat, mert a többségében amúgyis vidám dolgokat Szilágyi György a maga sajátos humorával fűszerezi. De, hogy mégse legyen ״ féktelen” ez a szórakozás, arról a szerző úgy gondoskodik, hogy — ha alig észrevehetően is — történelmi korba helyezi, ágyazza be hőseit. Az első világháború éppen úgy, mint Auschwitz — akárcsak utalásként is — ott kísértenek könyvében. Szilágyi — kétségtelenül — a nosztalgia embere. Nemcsak a fentiek világában, de a jelenben is. Azon kevés humorista közé tartozik. ,,aki magánéletében is ״ vicces” ember. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy ״ ajkáról nem fogy el a vicc”, hanem mintegy „nótafa” — úgy szórja anekdotáit, felderítve környezetét, megnevettetve hallgatóit, akiknek — sajnos — napjainkban egyre kevesebb okuk van nevetni... Szakadjunk el most néhánypercre az ő világától, a Mutatványos tértől, a csodalényektől, a Városliget környékétől, az Ős- Budavár !művészeitől. Azt írtaim, hogy Szilágyi György —shulmonista. Arról is szó volt, hogy valamiben különbözik a többiektől. De, hogy mitől egészen más, arról tanúskodik a Köd című írása, amelyet lapunk már két ízben is közölt. Az 1944- ben, a dunaparton kivégzett gyermekek, s egyikük édesanyjának tragédiájáról szól — egyedülállóan torokszorító ábrázolásban. Igen! Ezt is Szilágyi György írta — a ,humorista” ... Hogy ■valaki két egymástól szöges ellentétben álló műfajban otthonosan mozogjon, hogy képes legyen maradéktalanul megnevettetni, és úgy megríkatni mint kevesen a holocaust irodalmában, — ez éppen úgy a csodák világába tartozik, mint alakjai, akik könyvében szerepelnek. Kardos Péter 2/3 energia megtakarítás fénycsöves lámpatestekkel F FÉNYCSŐ Világítástechnikai és Villamossági Szövetkezet 1372 Budapest Pf. 465. Telefon: 686-547 Levélcím: 1023 Budapest, Lukács u. 6. Telex BULUX H 22-4834 ÍTÉLET Az Új Élet régi munkatársa — Zsadányi Oszkár 80 éves — Maholnap negyedszázada. A régi Berlin étterem kerthelyiségében ismerkedtem meg Zsadányi Oszkárral. A Zoli bohóc életéről készülő rádiójátékomhoz kértem nélkülözhetetlen adatokat tőle. Készséggel segített. A találkozót megelőző telefonbeszélgetésünk után döbbentem rá: elfelejtettem személyleírást adni magamról. ־ Azt ugyanis elhallgattam előtte, hogy írásait ismerem csupán, őt magát még sohasem láttam, így aztán egy teljes órán keresztül üldögéltem Zsadányi szomszédságában, anélkül, hogy tudtam volna, ő az, akire várok ... Ta- lán még ma is ott ülnék, ha Zsadányiban nem ébred gyanú. Odalépett az asztalomhoz és megszólított, így kezdődött a barátságunk. Sok évvel később az Új Élet szerkesztőségében — fonák helyzet — Zsadányi főnöke lettem. Lélekben azonban — legalábbis újságírás tekintetében — mindvégig jobb sorsra érdemes ״ slapajnak” éreztem magam mellette. Szerencsére funkcióm bástyái jótékonyan eltakarták kisebbségi érzésemet. .. Mindez már a múlté. Zsadányi időközben nyugdíjas lett, én pedig visszaugrottam a könnyű műfaj ״ medencéjébe”, ismét szabadúszó lettem. Azóta hetenként egyszer együtt unatkozunk törzsasztalunknál, a Hungária kávéházban, közös barátaink, írók, újságírók, festők és színházi emberek aggasztóan fogyatkozó társaságában. Előfordul, hogy a többiek alaposan elkésnek, csak Zsadányi meg jómagam „blokkolunk” percnyi pontossággal a törzsasztalnál. Ilyenkor kevés szó esik közöttünk. Mindent tudunk már egymásról. Inkább hallgatunk. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából azonban kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak, mert ahogy ismerem őt, még ezt is agyonhallgatja. Elmondom hát mindenkinek, hogy Zsadányi Oszkár a magyar újságírók nagy nemzedékéhez tartozik. A fiatal kollégák szemében ő testesíti meg a vérbeli újságírót. Mivel nem vagyok már fiatal, én tudom, hogy több annál. Hírlapíró, a szó klasszikus értelmében! Nevezetes mesterek mellett sajátította el az újságírás nem könnyű tudományát. Mellesleg, aki nyolcvan évig ki tudott tartani ezen a pályán, annak nem lehettek rossz tanítómesterei... Nem áll szándékomban itt rendre felsorolni pályafutásának jelentős állomásait. Bárki megtalálhatja az irodalmi lexikonban. Érjük be a végeredménynyel. Itt él közöttünk a Te vagy a tanú! című, megrázó erejű, antifasiszta antológia szerkesztője, aki évtizedek óta szolgálja tollával a magyar zsidóság ügyét. Zsacsányi kivételes rangot vívott ki magának a pályán A néhány ezer példányban megjelenő Új Élet hasábjain olyan riportok jelentek meg tollából, amelyek alanyai — világhírű magyar származású zsidó művészek, orvosok és tudósok — arról nevezetesek, hogy elzárkóznak a sajtónyilvánosság elől. Zsadányinak azonban szívesen vallottak életükről, munkásságukról és zsidóságukról. Többek között ez a magyarázata, hogy a nevével fémjelzett cikkek és riportok mindenütt olvasókra találnak a világon, ahol magyar zsidók élnek. Milyen lehetett fiatal korában? ״ Utánanéztem” a múltjának.. Az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) kiadásában 1938-ban látott napvilágot Kereszténység, nyilaskereszt, zsidóság című dolgozata. Az egyik akkori felekezeti hetilap, a Zsidó Élet 1938. március 5-i számának recenzense — egyebek között — ezt írja róla: ״.. .a józan ész és az emberiesség diadala. Ez utóbbit szolgálja az a három ív terjedelmű, sárga borítékos füzet is, amely egy érdemes és fürge tollú újságírót, Zsadányi Oszkárt ismerteti meg velünk. Nevét a könyv címlapján nem tünteti föl, hanem csak a szöveg végén szerényen meghúzódva szerepel, mintha nem egy kis könyvet adna az olvasó kezébe, hanem csak egy izgalmas riportot a ,,ma" legaktuálisabb kérdéséről. Kívánatos volna, hogy megvalósuljon a szerző óhajtása: ״ ha csak egy embert győztünk is meg, akkor nem volt munkánk meddőn. Megérdemelné, ha ráterelődne azok figyelme, akikre felekezetünk sorsa bízva van.” Mi lehet a titka ennek az örökké „morcos” tekintetű, borotváltan is borostásnak látszó, suhanc lelkű nyolcvanéves férfinak, akit két infarktus után is ott látni napjaink színházi premierein, filmbemutatóin és kiállításain? Pedig ő is, mint annyian mások, végigjárta a kínok útját, de volt ereje a felszabadulás után új életet kezdeni, újra családot alapítani. Mi lehet a titka? Talán az, hogy hosszú élete során több jót tett (és tesz ma is) elesett embertársaiért, mint a mézes szavakat csöpögtető semmit nem tevők ... Az igazi titkot azonban csak a barátai ismerik. Én most kifecsegem. A feleségéről van szó, aki még a szellőtől is óvja, gondozza, vigyázza őt. Nyolcvan éves lettél, Oszkár? Nagy kunszt. Ilyen asszony mellett! Adjon Neked a Legfőbb Szerkesztő szeretett családod körében még nagyon sok egészségben és boldogságban bővelkedő esztendőt. Oltsd el gyorsan a cigarettát, jön a feleséged!... Szilágyi György Láng György emlékezete Tíz esztendeje hunyt el a neves író és zeneszerző, A Tamástemplom karnagya és más nagysikerű életrajzi regények szerző1■ je. A művészetek három különböző területén is otthonosan mozgott: a Zeneakadémián Kodály Zoltán növendékeként szerzett zeneszerzői diplomát, párhuzamosan elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, írói-újságírói pályafutását pedig az Estlapoknál kezdte. Három színdarabját is előadták, az elsőt éppen a híres Bethlen-téri színpadon, amely annak idején a jiddis nyelvű népszínművek és kabarék legfőbb fóruma volt. Az 1908-ban született Láng György vallásához ragaszkodó, az ősi hagyományok iránt érdeklődő zsidó volt. Munkaszolgálatosként a Kárpátalján jiddis népdalokat gyűjtött; ezeket később beépítette Concerto ebraico című négytételes nevű hegedűversenyébe. Élményeit tükrözik idevágó rajzai és Hanele című nagy sikerű regénye. Közvetlenül a mauthauseni táborból való szabadulása után lapot szerkesztett Alpenjäger Tábor címmel, amelynek összesen 7 száma jelent meg. (Ennek az egyedülálló magyar folyóiratnak az újrakiadása bizonyára nagy érdeklődést keltene: egyetlen ismert példánya a Zsidó Múzeum tulajdona.) Amikor most Láng Györgyre, mint a Magyar Izraeliták Országos Képviselete elnökségének dísztagjára is emlékezünk, gazdag hagyatékának egyik kiadatlan kéziratát idézzük: a Concerto ebraico c. hegedűverseny irodalmi értékű előszavát. (raj)* 1942-ben, egy téléjszakán, valahol ismeretlen, vad tájakon kattogott a hosszú szerelvény. A marhavagonban összebújtak az áldozatok, már-már megfagytak a gyilkos hidegben. A felvidéki deportáltak mélyen vallásos csoportja még sötétedés előtt igyekezett valamelyest rendbehozni magát. Ünnepnap volt, ezt akarták a lehetőségekhez képest megtartani — néhány szem hideg főtt krumpli és fagyos sárgarépa volt az ״ ünnepi lakoma’. Sokáig imádkoztak, halkan mormolva. Majd a sötét vagonban egyszercsak zümmögés éledt felcsendült a„ „Lesónó hábór” kezdetű örömének. Mind nagyobb erővel zengett, zúgott, ujjongó ritmusa túlharsogta a kerekek kattogását, a háborút, és a halált amely felé robogtak ... A szerzőt az ősi, zsidó dallam úgyszólván a fagyhalál és éhhalál széléről húzta vissza, az életbe. Megragadta a zsidó rituális ének különös zamata, szerkezete, a bonyolult ritmusváltások sora és a tematika tisztafolklór-építése. Azonnal felismerte az erős hangnemi rokonságot a különböző tájú arab népzenékkel, s az egész Kelet színes és túlfűtött népi dallamkincsével. Sokat foglalkozott folklorisztikával, keleti folklórral is — Kodály Zoltánnál diplomázott zeneszerzésből 1931-ben, s néhányszor Bartók Béla is foglalkozott vele. A vagonban, azon a kegyetlen éjszakán született meg benne az elhatározás: ha túléli ezt a poklot, komponál egy nagy hegedűversenyt, zsidó egyházi és világi dalokból s keleti népdalelemekből. S hosszú, hosszú esztendők múltán elkészült a „Concerto ebraico”. A szerző úgy érezte: elkötelezettség számára a gazdag dallamanyag megörökítése és feldolgozása, amelynek jó részét már csak kevesen ismerik, s az ismereteket sem gyűjtötték még eddig össze és nem jegyezték fel. A szerző az öt hangjegyvonal nemzetközi nyelvén annak elérésére törekedett, amit a világ diplomatáinak eddig nem sikerült megoldaniuk: hogy minden nép békében, szeretetben forrjon össze és egybecsendüljön daluk, érzésviláguk. S mi lenne alkalmasabb erre, mint a muzsika közös nyelvezete?... Láng György Beszélgetés Jossi Sternnel Először a budapesti Fókusz könyvesboltban találkoztam vele, amikor dr Rapcsányi Lászlóval együtt dedikálták a „Jeruzsálem” című könyvet. Ennek fejezet elválasztó mesteri grafikáit ő készítette. Ekkor szóba került születési helye. Talán semmi furcsa nincs abban, hogy a híres izraeli festő, a Győr melletti Kajár községben látta meg a napvilágot 1923-ban. A Fészek Klub immár történelminek mondható falai között sikerült ismét találkoznom a nagynevű izraeli alkotóval. Neve olyan egyéniséget fémjelez, akinek műveit, keze vonását képtárak és magánlakások nagy száma őrzi. Az alábbiakban a közöttünk lefolyt beszélgetést írom le. Sokan kérdezték, hogy Magyarországon kezdte-e meg festészeti tanulmányait? Foglalkozott-e egyáltalán akkor, fiatal fiúként, képzőművészettel? — Magyarországon semmilyen művészeti oktatáson nem vettem részt, így festeni sem tanultam. De állandóan rajzoltam. Ha egy üres papír a kezembe került, addig nem nyugodtam, amíg meg nem telt. Időm nagy részét azonban a színház és főleg a film töltötte ki. Volt olyan film, amit többször is megnéztem. Ezek közé tartozott a Krisztina királynő című amerikai alkotás, amelynek Greta Garbo volt a főszereplője. — 1945-ben iratkozott be a jeruzsálemi Képzőművészeti Főiskolára — olvashatjuk a katalógusban. Sőt, azt is, hogy tanulmányai befejeztével az elérhető legmagasabb kitüntetést kapta és egy angliai tanulmányútra szóló ösztöndíjat. A katalógus rövid szövege arra természetesen nem térhet ki, hogy mikor fejezte be tanulmányait és milyen küzdelmes volt az útja az érvényesülésig? Vagy minden simán zajlott le az életében? — Nem voltak különös nehézségeim. 1939-től — a háború alatt — néhány évig kibucban dolgoztam. 1945-ben iratkoztam be a jeruzsálemi Becallel Képzőművészeti Akadémiára, amelyet három év alatt végeztem el. Olyan eredménnyel, hogy angliai ösztöndíjra javasoltak. John Minton volt ott a tanárom. Londoni tartózkodásom alatt a Times Literary Supplement (irodalmi melléklet) számára készítettem grafikákat. Az Opera is megbízott díszletek festésével. „ Ezután egy évre Unesco ösztöndíjjal az Egyesült Államokba mentem, ahol a new art teaching matter-t, magyarul: a modern festészeti tanítási rendszert tanulmányoztam, hogy majd otthon, Jeruzsálemben, a Főiskolán alkalmazzam. Amerikában rengeteg városban jártam. Detroitban, ahol néhány hetet töltöttem, az egyik professzor a főiskolán arra kért, hogy maradjak ott végleg. — Engem azért küldtek ki ide, hogy elsajátítsam az új módszereket és nem azért, hogy itt maradjak — mondtam. — Egyébként miért olyan fontos önnek, hogy itt maradjak? Van itt elég tanár. — De ki az ördöggel tudok én itt magyarul beszélni?! — fakadt ki méltatlankodva a detroiti professzor, akit Szepesinek hívtak ... összesen 35 városban jártam Amerikában és már 35 éve tanítok Izraelben. A Fészekben kiállított képei kivétel nélkül Jeruzsálemről, a szent városról, a vallások történelmi központjáról szólnak. A zsidó vallásnak — gondolom — nagy szerepe lehet festményei hangulatának kialakításában. Otthonról, vagyis szülőhelyéről, Magyarországról vitte magával ezeket a lélek mélyéről fakadó érzéseket, vagy a Szentföld formálta már ki őket? — Asszimiláns családból származom. Jóformán az aleibészt sem ismertem. A bár micvómra sem tudtam felkészülni, pedig egy évig gyötörtek a Háttóra szövegével. Azóta sikerült annyira feltárnom az ősi nyelv rejtelmeit, hogy a Szentírást remekül megtanultam. Egy rabbi sem ismerheti jobban nálam. Számos bibliai illusztrációm van. Megjelentek külön kötetben Saulról, Dávidról szóló rajzaim. Hággáda könyvem. Most van készülőben a Jeruzsálem Arany Hággádája című kiadvány angol kisérő szöveggel. Egyébként istenhívő vagyok. Nem megyek ágyba soha ima nélkül. Izraelben az emberek az utcán, kávéházakban, az eszpresszókban nem a futballról vitatkoznak, mint Európában, vagy a baseballról, mint Amerikában, hanem a Bibliáról, annak törvényeiről. Ez érinti ugyanis mindennapi életüket. Magam gyakran késő éjjel, amikor már csak kevesen vannak ébren, odamegyek a Nyugati Falhoz, a Kötélhez, és ott mondom el az imámat. Nemrégen egy felejthetetlen élményben volt részem. Jóformán kihalt volt a környék. Csak egy haszid rabbi állt a Kötélnél, és jiddisül beszélt, látszólag a kövekhez, a valóságban Istenhez. Szemrehányó szavakkal követelte a „Ribajnaj sei ajlamtól”, a Világ Urától, a Megváltó eljövetelét, a Messiást ״ Nem volt elég a Számodra asok szenvedés, a sok megaláztatás ?” — jajdult fel Nagyon megrendítő volt... A Fészek Klub kiállítást hirdető füzetének fedőlapján látható nagyon megható kép a „Szól a kakas már...” címet viseli. Igen találó ez a cím is. Akár az egész kiállítás jelszava lehetne. A nagykállói rebbe énekére és az egész hászid világ gondolkodására, világnézetére, vallásos hitére utal. A kakas színei, ábrái, mintha az ókori történelem lapjait, a Szentírás elbeszéléseit villantanák fel. És rajta az emberek talán a chagalli festmények és látomások reflexiói lehetnek. Ha jól érzékelem, itt komplex hatásról van szó. A Szentírásnak, Chagallnak, a nagy orosz-zsidó festőnek, valamint a magyarzsidó világnak az együttes befolyása érvényesül. — Igen. Talán azzal egészíteném ezt ■ki, hogy a csodálatos madár szárnyán jönnek az emberek a világ minden részéből. A madár gyűjti őket össze, viszi el vágyaik színhelyére, látomásaik álomföldjére. — Milyennek találja a magyarországi fogadtatást a kiállításával és az ön személyével kapcsolatban? — Lenyűgözőnek. Nagy kitüntetésnek vettem, hogy Varga Imre, a világhírű magyar szobrászművész nyitotta meg a kiállítást. Meghatott a közönség érdeklődése és szeretete. A magyar irodalom 6 kiváló képviselőjével is találkozhattam, és gondolatot cserélhettem velük. A Rabbiképző Intézetben kétszer is részt vettem az összejöveteleken, ahol nagy figyelemmel hallgatták előadásomat. Szedereste dr. Schweitzer József igazgató mellett ültem, aki az én általam illusztrált és neki ajándékozott Hággádámból olvasta a kivonulás történetét. A Fészek klubi kiállítás megnyitója után hosszú ideig mozgatni sem bírtam a kezem, mert annyi autogramot kellett szétosztanom. Az itteni kiállítással befejezi mostani európai utazását? — A nagy munka még hátra van. Innen a képekkel Londonba utazom, ahol ugyancsak kiállításra ■kerülnek. Egy másik csoport képemet pedig Washingtonban mutatják be. Magyarországra úgyszólván hazajövök. De Anglia és Amerika egy más világ... Mire e sorok megjelennek, Jossi Stern képei már bejárták a nyugati félteke nagy kiállító termeit. Emberek hatalmas tömege nézi meg őket. Viszik alkotóik nagy álmát, a Sálomról, a békéről, amelyre olyan nagy szüksége lenne a világnak... Tiszta szívből kívánjuk hozzá a sikert. Domán István A ״ Zsidó Kórház” történetéből Az ״ Új Élet” már hírt adott arról, hogy Budapest felszabadításának 41. évfordulóján a Szabolcs utcai Orvostovábbképző Intézetben megkoszorúzták a volt ״ Zsidó Kórház” mártírjainak emlékművét. Az emlékbeszédet dr. Strausz Imre professzor, ny. rektor tartotta. A professzor úr nagyhatású és mélyenszántó beszédéből megismerhettük a kórház múltjának történetét, amely a XIX. század elején a mai Majakovszkij u. és Tanács krt. sarkán álló, régi Orczy-házban létesült zsidó betegek ellátására néhány helyiséggel. Nagy nehezen összegyűlt pénzből királyi engedéllyel, saját házat rendeztek be 1837-ben a Tabak Gasse-ban, amelyet a nagy „pesti árvíz” egy év múlva romba döntött. Adakozásokból összegyűjtött pénzből 1840-ben a mai Jókai u. és November 7-e tér sarkán 1200 négyszögöles telket vette meg a Hitközség. Aránylag rövid idő múlva, már 1842. január 1-én Hild József építész tervei alapján épült egyemeletes kórház, megkezdte a működését Jakobovics Fülöp főorvos vezetésével. Viaszgyertyák és olajmécsesek világítottak״■ a vizet pedig az udvaron álló két kút szolgáltatta. Nem csak zsidó, hanem más felekezetűbetegeket is ingyen gyógyítottak, köztük tífuszos, kolerás, más járványos betegeket majd az osztrák—olasz háború sebesültjeit is. Már beszélhetünk szemészetről is ekkor. A mai kórház létrehozása 100 évvel ezelőtt, 1896-ban kezdődött az Aréna úti telek megvásárlásával. Az építési tervet bíráló bizottság munkájában részt vett Ybl Miklós, Hauszmann Alajos világhírű építészek, és Freund Vilmos pályamunkáját fogadták el. Az előirányzott félmillió forint fele sem állt rendelkezésre, de az egész zsidóság színe-java lelkesen gyűjtötte össze a hiányzó pénzt. 1889. november 19-én ünnepélyesen nyílt meg a Szabolcs u. 33. sz alatt a ma is fennálló falak között a kórház, amely folyton bővült és a kor követelményeinek megfelelően, állandóan újította saját magát. A kórház orvosi kara európai hírnévre tett szert és kiváló orvosokat képezett ki, akik úgy itthon, mint külföldön elismerést vívtak ki és a kórház jóhírét öregbítették. Az ápolói kar és a többi személyzet is odaadó munkát végzett. Ezúton köszönöm meg dr. Strausz professzor úrnak hatalmas kórháztörténeti munkáját, amelynek én csak szerény töredékét az ő jóindulatú engedélyével közölhettem. Halmosné Teltsch Rózsa leányavatás Ebben az évben is megrendezzük központi zsinagógánkban a leányavatást. Az ünnepség ideje: június 12., csütörtök este 7 óra. Kérjük a szülőket, akik szeretnék, hogy leányuk az ünnepélyes avatáson részt vegyen, június 1-ig jelentkezzenek Zoldán Sándornál, a templom gondnokánál (VII., Síp u. 12. fsz. 2.), így váratlan kiadás sohasam kellemes... ...de acasco mentesíti Önt e gondtól! // 3