Zalka János szerk.: Religio, 1856. 1. félév
16. szám
—•1122 — hogy e nagy mindenség Ura egyes teremtmények életmódjával nehezen törődik sokat. Habár a lélek halhatatlanságát lehetőnek tartja is , azon nagyon erőszakolt gondolat által vigasztalja magát: hátha még sincs úgy, — vagy ha úgy is, minek tenném önmagamnak keserűvé ez egyszerű életet. Habár Jézusnak legalább bölcseségét nem képes is megtagadni, legalább erkölcstanát túl szigorunak nevezi. Habár kényszerül is az erény értékét és becsét bevallani, s az előtt tisztelettel meghajolni, de segít magán azon hittel, hogy kevesen birják azt, hogy okosan kell cselekedni, s egy képzelt jövőért nem kell a földi jóllétet föláldozni. A szenvedély, szellemi javak, élet, ész, tapasztalás, képzelő erő, őket aljas élvezetek védelmezőjévé s szépítőjévé tették. A hitetlenséget előmozdítja még a nevelési modor is, és korunknak azon ártalmas vélt illetékessége, karöltve képzelt ügyességgel, melylyel mindenki birni gondolja magát arra, hogy mindenről, mi szent, igaz és jó, kizálólag, életekkel s gúnyokkal értekezhessék. A szülők által mindenben neveltetett, de religio dolgában magokra hagyatott, önkényekre s a jövendő zsarnok-sorsra bizatott gyermekek kezében veszélyes könyvek forognak. A félműveltség a szellemnek oly csalóka és veszedelmes, mint a homályos hold fényénél való utazás a vándor szemének. S épen ez a világ regényes planétája. Néz a vándor és lát álomvilágot; a tárgyaknak más alakjuk, más magasságuk van ; mi messze van, közel, mi közel van, messze látszik lenni. Félműveit megveti a tudomány fárasztó részét és elhiteti magával , hogy esze elégséges annak megvizsgálására, megértésére , mi a gondolkozáshoz tartozik, nem pedig az emlékezethez, vagy mit soha se nem tanulmányozott, se soha nem gyakorlott. Aki a képzelő erő határait nem ismeri, mindig belyekben forog, magát az igazság szilárd alapján lenni vélvén. Azért képzeletei is szüntelenül változnak, míg végre tökéletesen és mindenben eltévedt. E tüskén bokron kimenetet kereső nyomorék azért mégsem kérdezősködik az igazi út felől, s minden irányban állhatatlan. Erről mondja sz. Jakab : a kételkedő minden útaiban állhatatlan. (1 , 8.) Innét magyarázható az, hogy a hitetlen czime szüntelen változik. Majd deista, majd materialista, majd scepticus, naturalista, majd atheista. Szánakozásra méltó gyülevész ! A legtermészetellenesb helyzet a nap alatt. Próbáljon valaki beszélni a hitetlennel. Ő csupa zavar, csupa ellenmondás és durvaság. Látja a csudateljes természetet és kérdi: ki ennek teremtője? Megpillantja az ezredévek népeit tisztelni a fölényt, és ő mégis kételkedve áll, a fölött tusakodva: vájjon az egész világ bolond-e vagy csak ő maga? Egy belső érzet sugallja neki: te nem semmisülhetsz meg, benned van valami, mi múlhatatlan , és mégis a világ ezen általános hite ellen ő kételkedik lelkének az örökkévalóságra való hivatásáról sat. Ki magában nyugalmat nem talál, az magán kívül keresi léte czélját. Ha nincs örökkévalóság, élnie kell a mai nap számára ; ha nincs Isten, tegyen boldoggá a föld sara. Ha nincs fölsőbb rendeltetés, mi akkor az erény, áldozat, becsület? A hit előtte mese, tisztelője vak szenteskedő ; a mi tiszteletre méltó, az rá nézve megszűnt lenni. Istene : ünhaszon , — egyház, haza, polgártárs, becsület, szégyen, erény és bűn csak öntetszési vágyának eszközei. így áll ő egyedül, minden szent-, kedves- és békéstől elszakítva, a polgári élet viszonyaihoz csak állati szükségei és félelem által csatolva, így jön az esküből tréfa, a csalfaságból életbölcseség, az ügyességből erény. Ahelyett, hogy a naponkint fölmerülő észleleményekből, melyekből különösen a gépészet sokat képes fölmutatni, azt következtetné, miszerint az ember Isten képére van teremtve, magát teszi Istenné. Nincs ember, ki meggyőződésből volna hitetlen. Igaz, szeretné, ha nem volna igazságos Isten, ki őt egykor számadásra hivandja meg, de e magasztos eszmét elmes szivében meg nem semmisítheti. Azért a hitetlenségnek megterem az orvosi füve , csakhogy hic labor hoc opus. „Sohasem volt hitetlen, mondja Bossuet, ki azelőtt gonosz életű nem lett volna." Le a szenvedélyekkel, s megszűnt a hitetlenség. „Desolatione desolata estomnis terra, quia nullus est, qui recogitet corde."*) mondja Isten Jeremiás által, s ezzel minden föl van tárva. A világ nagyszerű pusztulásának oka az , hogy az elmélkedést , az üdvre gondolkozást a világ nem ismeri. Több hit van a világon, mint gondolnók , de kevés van, ki gondolkozik. Az emberi ész gondolkozásra , elmélkedésre van teremtve. Az ész csudákat tesz és mi által ? csupán elmélkedés által. Min . Jer. 12, 11.