Zalka János szerk.: Religio, 1858. 2. félév

43. szám

A 34,4 m vanti püspökség (melynek széke most Marburgba Stajer­honba áttétetik) kiszakíttatott, a salzburgi érsek azon, az egyházi történelemben példa nélküli joggal ruháztatott föl, hogy a seckaui s­­avanti püspöki székekre kivétel nélkül, a gurki püspöki székre pedig az austriai császár s apóst, király ő felségével fölváltva püspökké érdemes egyházi férfiakat nevezhessen: Frankfurt. A meghatározott nagyhitü Weber Beda helyére a limburgi püspök által a sz. Bertalan-tem­plom plébánosául T­h­i­s­s­e­n János eddig kölni plébános neveztetett ki. E kinevezést a frankfurti tanács a nov. 11 -i ülésben el is fogadta. Innsbruck: Az innsbrucki kath. egyetem állapota évről évre virágzóbb. Folyó tanévben 300-hoz közel van a hallgatók száma. A legörvendetesb előhaladást a theolo­giai tanfolyamat mutatja, a­hol 70-nél több a tanuló A kath. egyetem ezen virágzó állapotával föltűnően ellenkezik az , hogy a hallgatók közöl legkevesebb a tiroli származású, sőt az austriai szü­letésűeket jóval fölülmúlják azok , kik a rajnai tartományokból, Westphaliából, Hannoverből és Schwveizből ide sereglettek. A jesuiták , kikre a theologia bizatott, szinte itt képezik ifjú theologjaikat, kik közöl leginkább Clifford angol pair testvére magas szárma­zására nézve kitűnik. Algier. A 167,135-re rugó európai kath. bevándor­lók lelki üdvére 204, többnyire franczia áldozat ügyel föl, ide nem számítván a 19 férfi- és 13 nő-kolostorokat; eze­ken kivül az irgalmas nének az egész országban elter­jed­tek. Paris. A franczia hitterjesztő­ társulatok most rend­kívül fölfokozott tevékenységét egyik múlt számunkban érintvén, kiegészítésül fölhozzuk, hogy ugyancsak 5 je­suita atya Syriába , nyolczan Ch­inába s néhányan Maduré­s Madagascarba missionarisokul elindultak. Közöljük egy­szersmind az összes jesuita­ missiók állomás­helyeit: Lusiana , Canada , New-York, Cayenne , Ma­dagascar , Algier , Syria , Maduré , Sh­anghai, Petscheli, Maryland , Oregon , sziklahegység (Amerikában) , Califor­nia, Cuba , Jamaica, Közép-Africa , Paraguay, a görög szigettenger, Dalmatia és Bombay. Paris. A „L'Universi"-nek irják, hogy msgr. Mel­chior, apostoli helynök az anam. birodalomban Ta-Doc parancsára kegyetlenül meggyilkoltatott. Paris. Figyelmet gerjeszt Napóleon herezegnek a franczia császárhoz beadott, Algériát legközelebbről érdek­lő tudósítványában azon pont, mely szerint három z­s­i­dó Algériában a főtanács tagjaivá kineveztetnek , a hiva­talos jelentés annál nagyobb fontosságú, minthogy vilá­gosan kimondatik, hogy ,,a különféle hitvallások­nak a franczia törvény előtti egyenlősége föltétlen és tök­élete­s." Az „Univers" ezen állítást hamisnak nyilatkoztatja, nagy különbséget látván a vallás­gyakorlat szabadsága és a hitvallások egyenlősége között. E tárgyban nevezett lap a császárnak Rennes-ben mondott szavaira hivatkozik : „Francziaország oly kormányt akar, mely a kath. vallást védi, mindamellett, hogy a többi val­lás gyakorlat-szabadságát elismeri." Oly kormány, mely a vallások egyenlőségét hirdetné, az atheismus tömkelegébe hanyatlik. Bizonynyal Francziaország előtt nem lehet közö­nyös, vájjon kormánya katholikus-e, vagy általában ke­resztény, vagy zsidó, mohamedán vagy épen mormon. Berlin: A szabadkőművesek napja derül! A kor­mányzó herczeg ő fensége f. hó 15-én mint védnök és nagymester a berlini páholyt meglátogatta, s ott a számo­san egybesereglett ,,szövetség-testvérek"-hez nagy je­lentőségű beszédet tartott, melyből mindnyájan vigasztaló reményt („auf eine entschiedenere Förderung der Legen­zwecke" — írja az ágostai postalap) merítettek. Irodalmi újdonság­. A Szent-István-Társulatnál közelebb megjelentek : „Liguori sz. Mária-Alphons látogatásai a leg­méltóságosabb Oltári-szentség­ és boldogságos Szűznél, a hónap minden napjaira. Hugues után, németből újra for­dította Heimlich Ferdinand, bácsai plébános." 133.1. Ara kötve 20 kr. „Kxestansko-katolicky Spewnik," obsahujúci rozlic­né piesné k sluzbám Bozím a jinym poboznostam. Vydany z narídzenia Jeho Eminencie pána kardinála a prímássá Jána Krstitel'a Scitovszky od Spolku sv. Stëfana, král'a uhorskeho, w Pessti. W Budine. Tiskom Martina Bagó 1858. Ara lágy kötéssel 48 kr. pp., keménykötés­sel 1 frt. pp. Továbbá beküldetett : „Girókuti erdélyi naptára 1859-ik évre." Szer­keszti girókuti Pinzkéri Ferencz I. évfolyam. Bolti ára 1. frt. 20 kr. pp. vagy 1 frt. 40 újkr. „Az angol nyelvtan elemei. Vezérfonal az angol kiej­tés és nyelvtani szabályok megtanulására. Magyar nyelven alapuló új kiejtési rendszere szerint irta Dalló­s Gyula " Ára 24 kr. pp. Érdekes ujdonságul sietünk bemutatni a következő munkát : A debreczeni legendás könyv a Krisztina legendával együtt. — Régi codexekből, bevezetéssel és szótárral kiadta Told­y Ferencz. Pest, 1858. Emich Gusztáv bizománya. N8-adrét XX. 212 lap. Ára 1 frt. 20 kr. pp. Tartalom: Boldogasszony egyház leirása. — Az utrechti sch­isma. — Németh Egres.— Vácz. — Schweiz. —Mexico. — Hirtu­zér. — Irodalom. Tulajdonos és felelős szerkesztő: Zalka Ev. János. a.~Előfizetési fölh­ivás a „14.ét garasos Ujság"-ra. Szerkeszti Vas Gereben. Nyomatott Beimel J. és Kozma Vazulnál. Pest 1858.

Next