Dudek János szerk.: Religio, 1908.
23. szám
370 RELIGIO I.XVII. évf. 1908. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket : A látni vágyó napba nem tekint ; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget : Csak a szerénynek nem hoz vágya kint. Ez egy részlete a remek költeménynek. S midőn 1855-ben a váci utcai lakásáról a népek ezrei kisérték sírjába, oly szegényen hagyta nejét és árváit, hogy Deák Ferenc fölszólítására a nemzet rendezett gyűjtést számukra... A toll nem szolgált neki pénzt hajszoló eszközül. Vörösmarty tollát nem szennyezte be a testiség, az állati érzékiség zengése. Nagyon jellemzően mondja róla Gyulai : soha nem játszott se a saját, sem más szívével. Tudjuk, látjuk, hogy a költőket, kik a szépet hivatják szolgálni a versek nyelvén, milyz rutákká teszi sokszor magánéletükben az aljas szenvedély. Vörösmarty tollán a szerelem zengése is marad annak a nemes érzelemnek, melyet az Alkotó rejtett a szívbe, hogy boldogítsa az embereket, de a melyet sárba tiporni nem szabad. Ebben párja a legnagyobb epikus költőnk, Arany János, ki soha szerelmi dalt nem írt. Vörösmarty zeng a szerelemről, de finoman, fölemelően. Ismeretes, hogy a Zalán futásán, a nagy eposzán kezdve elbeszélő költeményeinek (Cserhalom, Széplak stb.) egész a Két szomszédvárig egyik motívuma Bonyhádon (Tolnában) nevelő korában Perczel Etelka, háziurának leánya iránt, táplált szerelme. Alig sejtette valaki, ki rejlik gyönyörű női alakjaiban, a Hajna epizódban, Etelkában, Zenedőben, míg Zádor barátjának maga el nem árulta.Mert ő csak így áldozott szerelmének. Hogy e tekintetben mily előkelő költő volt Vörösmarty, talán legegyszerűbben meggyőződik mindenki, ha «Szép Ilonkáját» vagy «A kis leány baja» című költeményeit elolvassa, így kezelve a költészet, valóban az emberek nemesítésére, szellemi értékének emelésére s nem romlására szolgál. Ilyen a tisztalelkű költő. Célrat vezet, midőn nagy költőnkben épen csak ezt a két vonást kívántam kiemelni. A nemes fa nemes gyümölcsöt terem. Ha tehát azt a fehér márványcsoportozatot szemléljük, ne felejtsük ezt a két nemes tulajdonságát, tanuljunk tőle és kövessük. Kövesse az irodalom munkája. Nemcsak a «hazáról» voltak nagy, fölemelő gondolatai, hanem a castitasról is. Ötven éve, hogy elköltözött a nagy férfiú, néhányan fönmaradt nagy kortársai közül még a 60-as, 70-es években is szolgálták az eszményt; de mind jobban epigonok léptek a nagy elődök nyomába s ma, a hanyatlás korában, épen a két nagy eszme : a hazaszeretet szent érzelme és a castitas nagyrabecsülése mintha teljesen kiveszett volna irodalmunkból. Ha Arany utolsó éveiben «kozmopolitának» nevezte költészetünket, mit szólna még ma, mikor semmit se becsülnek oly kevésre az irodalmi zsebrákok, mint épen a haza szent nevét és a liliomos castilast. Irma hivatott és hívatlan, de az írás kenyérkereset s napszámos munkává alacsonyult. A közönséget nem fölemelni, hanem elrontani törekszenek. Hol vannak Vörösmarty gyönyörű női alakjai, hol az ő tiszta lírája, hogy fölséges nyelvéről ne is szóljak ? A szemita alacsony gondolkodás fertőztet meg mindent s szenzációban utazik ezer zsidó gyerek. Már az Akadémia is etnika nélkül jutalmaz. Vörösmarty korában nem voltak szobraink, de voltak nagy íróink; ma szaporodnak a nagy szobrok s hiányzanak a nagy írók, mert az alacsony, az anyagiasságba elmerült nemzedék a nagyoktól tanulni nem tud. Futkos szenvedélyei után s keres secessiót. Hiába minden ! Az a levegő, melyben azok a nagyok nőttek, még keresztény volt, ma már nem az, az írók köreiben épen nem, hisz java részükben izraelita kiadóknak robotolnak s azt gondolják: nekik jó dolguk van ! Miattuk jöhet akár a vízözön. Vájjon meglátják-e egyszer az eszméket, melyeket a Vörösmarty-féle szobrok hirdetnek s nő-e még egyszer nemzedék, Vörösmarty korához hasonló? Az új Syllabus dogmatikai jelentősége, (n.) A régi Syllabustól eltérőleg az új Syllabus X. Pius pápának 1907. nov. 18-án kelt motu proprio-jával kemény sanctiót kapott és pedig úgy, hogy a sanctio egyszerre kezeli a Lamentabili-t és a Pascendi-t. «Auctoritate Nostra apostolica iteramus confirmamusque tum Decretum illud Congregationis Sacrae Supremae, tum Litteras eas nostras Encyclicas, addita excommunicationis poena adversus contradictores ; illudque declaramus ac decernimus, sí quis, quod Deus avertat, eo audaciae progrediatur, ut quamlibet e propositionibus, opinionibus doctrinisque in alterutro documento, quod supra diximus, improbatis tueatur, censura ipso facto plecti Capite Docentes Coustitutionis Apostolicae Sedis irrogata, quae prima est in excommunicalionibus latae sententiae Bom. Pfci simpliciter reservatis. Haec autem excommunicato salvis poenis est intelligenda, in quas, qui contra memorata documenta quidpiam commiserint, possint, uti propagatores defensoresque haeresum, incurrere, si quando eorum propositiones, opiniones, doctrinaeve haereticae sint, quod quidem de utriusque illius documenti adversariis plus semel usuvenit, tum vero maxime, quum modernistarum errores, id est omnium haereseon collectum propugnant.» Az új Syllabus nem közöltetett pápai encyclika kísérője gyanánt, mint a régi; de azért tartalmilag elég szoros viszonya van X. Pius pápának «Pascendi dominici gregis» kezdetű encyclikájával, amely azonban két hónappal a «Lamentabilisane exitus kezdetű syllabus után 1907. szept. 8-án jelent meg. Ez az encyclika nem említi a syllabust, nem is tekinthető a syllabus kommentárjának, ami már csak onnan is érthető, hogy a pápai encyclika legmagasabb helyről való