"...a DIVATCSARNOK újuló erővel folytatja pályáját; hogy a szerkesztőséghez új erők csatlakoztak, s hogy ezentúl oly irók neveivel is fognak találkozni annak olvasói, kik müveikkel e lapot eddig nem gazdagiták.— Elmondám: mennyire tudja érteni a közönség legszentebb kötelességét; mily forró hévvel csüng legdrágább nemzeti kincsén — irodalmán; elmondám végre, mikép a DIVATCSARNOK ezentúl is minden erejéből oda fog törekedni, hogy az olvasóknak nem mulékony becsű olvasmánynyal kedveskedvén: a nemzeti irodalmat mindig híven s becsületesen szolgálja. Azt, mit akkor, biztos remény és számitás alapján mondtam, szabadjon most legkisebb elbizottság nélkül, de öntudattal, igazoltnak állitanom. A DIVATCSARNOK, oly szellemi munkaerővel dicsekedhetik, melyhez hasonlóval egyik laptársa sem bír. Hazai Íróink legjelesbjei mind öszvegyülekeztek körülötte, vetélkedő erélyességgel szolgálni a nemzeti irodalmat. Minden rovatnak megvannak saját illetékes munkásai. Az irányczikkek, eredeti s fordított novellák, költemények, a legügyesb tollakból folynak; a tárczával, melyet minél változatosabb rovatok által foga szerkesztőség ezentúl is érdekesbíteni, több szakavatott író foglalkodik. A külföldi s vidéki levelezések érdekesek, és tömött tartalmúak. A divatképek, melyek egyenesen Parisból jőnek, amint a közönség véleményét eddig is tudom, mindenütt felülmúlták a várakozást." (Mutatványlap, 1854.)
