Az Ellenzék kolozsvári politikai, közgazdasági és társadalmi napilap volt, 1880–1944 között jelent meg. Bartha Miklós alapította 1878-ban, első száma 1880. október 11-én látott napvilágot. Alapításkor az Ugron Gábor vezette ellenzék szócsöve volt. Az 1920-as években a polgári liberalizmus jellemezte, majd 1925-ben rövid ideig az Országos Magyar Párt orgánuma lett. Később Bánffy Miklós liberálisabb, a román kormánnyal együttműködést kereső szemléletét vette át. A második bécsi döntés után az Erdélyi Párt vonalát hirdette, és erős jobboldali befolyás alá került.

Az Ellenzék vasárnapi irodalmi melléklete fontos szerepet játszott az erdélyi magyar irodalomban. 1923 közepétől a négyoldalas heti mellékletet Kuncz Aladár szerkesztette, 1925-től Áprily Lajos is bekapcsolódott a szerkesztésbe. Kuncz Aladár irodalmi felfogása a Nyugatéhoz állt közel, de emellett baloldali szerzők munkáit is közölte. A mellékletben az idők folyamán Babits Mihály, Bartalis János, Bárd Oszkár, Berde Mária, Dsida Jenő, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Olosz Lajos, Szombati-Szabó István, Tompa László, Tóth Árpád versei, illetve Benedek Elek, Gulácsy Irén, Gyallay Domokos, Kovács Dezső, Krúdy Gyula, Makkai Sándor, Molter Károly, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Nyírő József, Sipos Domokos, Tabéry Géza, Tamási Áron elbeszélései jelentek meg. Szintén itt látott napvilágot Hunyady Sándor Győzők és legyőzöttek és Kós Károly Varjú nemzetség című regénye. Emellett a román irodalom nagyjait is igyekeztek bemutatni: fordításokat közöltek Ion Agârbiceanu, Lucian Blaga, Ion Luca Caragiale, Mihai Eminescu, Emil Isac, Liviu Rebreanu, Mihail Sadoveanu műveiből. Az irodalmi melléklet 1928-ban az Erdélyi Helikon indulásával gyakorlatilag megszűnt.