A 2011-ben már a 135. évfolyamába lépett Földrajzi Közlemények a Magyar Földrajzi Társaságnak, hazánk egyik legrégebbi tudományos társaságának a közlönye. Első száma 1873-ban látott napvilágot. Mint az anyanyelvű tudományművelés, a földrajzi gondolatok és kutatási eredmények közreadásának fóruma, a mindenkori szerkesztőségtől elvárt konzervatív, ugyanakkor haladó elvek mentén tölti be küldetését a szakmai színvonal megtartása és a kor követelményeihez való alkalmazkodás tekintetében az alapítástól mindmáig. Már 1882-től az egyes füzetek francia nyelvű kivonatos tartalmi összefoglalójával, az „Abrégé”-vel, 1888-tól pedig angol és német, esetenként más nyelven közölt összefoglalókkal igyekszik a hazai cikkeket, eredményeket a nagyvilággal is megismertetni.
A Társaság 1872-es alapítása óta működésével - amely csak rövid ideig szünetelt politikai kényszer hatására 1949-52 között - az alapító atyák szándéka szerint egyrészt a geográfia ősi tudományának ápolását és hazai fejlődését, fejlesztését, másrészt az elért eredmények közkinccsé tételét, a földrajz népszerűsítését szolgálta. A társaság ma is vallott célja: „a földrajzi ismeretek terjesztése által a földrajzi tudomány iránt érdekeltséget gerjeszteni és különösen hazánk földrajzi viszonyainak kutatását és ismertetését előmozdítani.” Tagjai között mindig ott voltak a magyar földrajztudomány legjelesebb tudósai, egyetemi professzorai. Az alapító Hunfalvy János mellett számos korábbi és későbbi nagy utazónk található azok között, akik 1872. január 12-én letették az „alapkövet”, így Vámbéry Ármin, Berecz Antal, Bieltz Albert, Gönczy Pál, Reitz Frigyes, Szabó József, Szily Kálmán, Tóth Ágoston, Xantus János és Déchy Mór. A később leghíresebb szerkesztők között találjuk Lóczy Lajost, Cholnoky Jenőt, Teleki Pált, Mendöl Tibort.