A magyar közönségben az 1840-es évek elején támadt fel az "olvasási düh", egyre többen tudtak és akartak magyar nyelvű irodalmat olvasni. Korábban az újságalapítás kudarcra ítélt vállalkozásnak bizonyult, a reformkor időszakában azonban egymás mellett három divatlap is meg tudott élni, így az 1842-ben indult Regélő Pesti Divatlap, 1843-ban a Magyar Életképek és a Honderű. Az utóbbi lapot Petrichevich Horváth Lázár indította, a címet Széchenyitől kölcsönözte. (A legnagyobb magyar egyszer azt mondta, a főváros neve csúnya, mert Pest a dögvészre, Buda a kályhára emlékeztet: ő legszívesebben a Honderűt választaná).Petrichevich Horváth és kiadója, Emich Gusztáv Pest megye ajánlásával indították meg "egy műveltebb közönség kívánalmainak lehetőleg megfelelni törekvő" divatlapjukat, melynek célja az "utcára vetett, didergő" magyar nyelv, "az édes honszerelem" ápolása, a közérdek pártolása volt.Az első szám, két ív terjedelemben, egyhasábos, nyolcadrét formátumban látott napvilágot, ettől kezdve minden héten elegáns, igényes kiállításban jelent meg a lap. Minden számban voltak (főként francia) divatképek, metszetek, műmellékletek, szépirodalom és tárca.A siker titka abban rejlett, hogy a Honderű viszonylag olcsó, de ízléses és tetszetős volt, így már 1843 első negyedévében 1500 példányt kellett belőle nyomtatni. A tisztes honorárium sok írót csábított, itt jelent meg Vörösmarty A merengőhöz című költeménye, Petőfitől Az Alföld, továbbá Jósika, Szemere, Tompa művei.Az addig "elv és irány nélkül" szerkesztett, mindenkinek teret adó Honderű azonban 1844-től - a konkurencia megerősödése és Petrichevich Horváth háttérbe szorulásával - egyre erőteljesebben Petőfi ellen foglalt állást, a politikai és irodalmi reakció fóruma lett. Ádázul bírálták a költőt, különösen A helység kalapácsa "póriasságát". A hajsza nem járt eredménnyel, az olvasók szemében nem a költő, hanem a Honderű járatódott le. Az újság kiszorult az irodalmi életből és az előfizetők szívéből, az 1848-as forradalom után nem sokkal meg is szűnt.