“Néhány szó a tisztelt olvasóinkhoz. Midőn lapunk fölé az irodalom és művészet neveit kitűztük, komolyan érezzük, hogy két olly kincsét vevénk kezünkbe nemzeti létünknek, miknek föntartása erős kötelesség, de érezzük azt is, hogy e kötelességet teljesíthetni ránk nézve a legtisztább öröm.
Lehet, hogy kincseink, gazdagabb szomszédokhoz hasonlítva magunkat, összegyüjtötten is szegényül hagynak bennünket; de tudnunk jó: hogy e kevés — sajátunk, hogy e kevés — mindenünk; s az előszeretet sajátunk iránt minket meg nem szégyenit.
Öröm és tisztelet ünnepe leend ránk nézve minden nap, mellyben közönségünk előtt megjelenünk s nem feledjük soha, hogy e hely, mellynek küszöbét átléptük, — szentély, mellyen belül vigság és küzdelmek szavai hallhatok lesznek ugyan, de botrányé és szenvedélyé soha.
Az ég tartsa meg mind azt, a mi szép — jó — és nemes!”
(A „Délibáb” szerkesztősége, 1853. 1. szám)
