Az 1783-1804 között, előbb Pozsonyban majd Pesten, összesen 22 kötetben megjelent periodika az egyik legelső magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóiratnak tekinthető. Kiadója és egyszemélyben jobbára szerzője is Molnár János bölcseleti és teológiai doktor, jezsuita pap és tanár, később apát, költő, író, szerkesztő, a magyar nyelvű ismeretterjesztő irodalom jeles egyénisége volt. A számos nyelvben járatos Molnár otthonosan mozgott a költészet, filozófia, teológia mellett a természettudományok területén is. A Magyar Könyvház időhöz nem kötötten megjelenő kiadvány volt, egyfajta átmenet a későbbi folyóiratok és a korábbi enciklopédiák között, amelyet maga a szerző írt tele, benne sok tudományos kifejezést ő használt először. A magyar nyelvújítás előfutára volt. A jezsuita indíttatású szerző vallásos szellemben írta ugyan, de a világi ismeretanyag is viszonylag szabadon érvényesült benne. A hatalmas olvasottságú író a sorozat köteteiben olvasmányaiból készített kivonatokat közölt, melyeket „a tudósításra gyönyörűnek, a tudományra hasznosnak, az egész igyekezet nevelésére hathatósnak, az okos mulatságra, beszédre, írásra készületesnek” gondolt. Az első kötetekben a kivonatok még rendszertelenül következtek egymás után, a későbbiekben viszont már a kor kedvelt lexikon-formájába szerkesztve jelentek meg. Molnár sokat beszélt bennük egyházi dolgokról, nevezetes emberekről, de izgatta a földrajz, valamint az utazások, hajótörések, felfedezések regényes története, s érdekelte a magyar irodalom, történelem és nyelvészet is. A művelt nagyközönség számára kiadott ismeretterjesztő munka az első színtere volt a magyar nyelv tudományos alkalmazásának.