Népszava 1873-2022

A Népszava nagy múltú magyar baloldali politikai napilap. Eredetileg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), majd 1948-tól a szakszervezetek lapja volt. A Népszava első változata 1877 májusában indult Budapesten. A lap sokáig csak hetente egyszer majd háromszor jelent meg. 1905. április 1-jén került utcára a véglegesen napilappá alakított Népszava első száma. A lap 1910-re meghaladta a harmincezres példányszámot. „Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, amíg az általános, egyenlő, titkos választójogot törvénybe nem iktatják!”- hirdette az I. világháború kitörése idején az újság. 1914. július 26-án egész oldalas szalagcím hirdette: „Nem akarunk háborút!”. 1916-17-ben a kormány már sűrűn élt cenzurális jogával: például az I. Ferenc József halálát hírül adó számból a címsoron kívül mindent töröltettek. A harmadik oldalon sem maradt más, mint az elhunyt király életrajza. Az oroszországi szocialista forradalmi eseményeket a békeváró polgári sajtó is üdvözölte. A Szociáldemokrata Párt százezres városligeti béketüntetésének határozata leszögezte: „Mi mindannyian, akik itt összegyűltünk, s az egész dolgozó Magyarország el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk…” A Népszava a Tanácsköztársaság kikiáltásától kezdve a Magyarországi Szocialista Párt reggeli lapjaként jelent meg. Egymás után közölte a kommunista vezetők cikkeit, több évtizedes ellenzéki hagyománnyal a háta mögött kormánypárti orgánummá lett. A Tanácsköztársaság bukása után leleplező cikkeket közölt a fehérterror kegyetlenkedéseiről, ezért 1919. december 7-én szétverték a lap szerkesztőségét és nyomdáját, 1920-ban Somogyi Béla főszerkesztőt és Bacsó Bélát pedig meggyilkolták. 1921. április 29. és május 5. között megjelenését betiltották, november 30-án a belügyminiszter megvonta a laptól az utcai árusítás jogát, valamint sajtópereket indítottak a lap ellen izgatás és kormányzósértés vádjával. A két világháború közötti két évtizedben nehéz korszakokat élt át az újság. 1927-ben 320 sajtóper indult ellene, 1932-ben pedig a belügyminiszter ismét betiltotta. A II. világháború alatt Szakasits Árpád (1939-44) vezetésével a lap megalkuvások közepette harcolt a munkások érdekeiért, élet- és munkaviszonyaik javításáért. Ismeretterjesztő, ízlés-, jellem- és tudatformáló tevékenysége gyakran a hatalom tilalmaiba ütközött. A népszavások törzshelyén rendszeresen megfordultak a szellemi élet kiválóságai. Faludy György költő 1946 és 1950 között a Népszava irodalmi szerkesztője volt, 1934-ben Óda a magyar nyelvhez c. versét publikálta először az újságba. Az újság a nemzeti demokratikus erők együttműködésének, a nemzeti függetlenség és a népszabadság gondolatának szentelte hasábjait, melyeken a kommunistákon kívül megszólaltak a különböző antifasiszta irányzatok képviselői, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szakasits Árpád, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Darvas József, szociáldemokrata és kisgazdapárti vezetők, valamint haladó polgári írók és újságírók. 1944. március 19-én jelent meg utoljára a Népszava és csak 1945. február 18-án indult újra a Szociáldemokrata Párt központi lapjaként, Szakasits vezetésével, akit Horváth Zoltán követett 1949-ig. Az államosításokat követően 1948-tól a Népszava a szakszervezetek lapja lett.
Hiányzó lapszámok: 1875/46-48, 1875/51, 1880/31, 1895/20-23, 1895/162, 1896/4, 1896/7-8, 1898/1-4, 1898/17, 1898/20, 1898/91, 1902/2, 1903/16-17, 1904/70, 1911/56, 1915/422, 1918/195, 1919/84, 1919/168, 1928/247, 1932/136, 1945/2, 1945/5-7, 1945/16, 1945/75, 1972/200, 2006/159
Tartalomjegyzék 487 944 oldal
1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939 1940-1949 1950-1959 1960-1969 1970-1979 1980-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2019 2020-2023
1980
- Népszava, 1980. január (108. évfolyam, 1-25. sz.)
- Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)
- Népszava, 1980. március (108. évfolyam, 51-76. sz.)
- Népszava, 1980. április (108. évfolyam, 77-100. sz.)
- Népszava, 1980. május (108. évfolyam, 101-126. sz.)
- Népszava, 1980. június (108. évfolyam, 127-151. sz.)
- Népszava, 1980. július (108. évfolyam, 152-178. sz.)
- Népszava, 1980. augusztus (108. évfolyam, 179–204. sz.)
- Népszava, 1980. szeptember (108. évfolyam, 205–229. sz.)
- Népszava, 1980. október (108. évfolyam, 230–256. sz.)
- Népszava, 1980. november (108. évfolyam, 257–281. sz.)
- Népszava, 1980. december (108. évfolyam, 282–305. sz.)
1981
- Népszava, 1981. január (109. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1981. február (109. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1981. március (109. évfolyam, 51–76. sz.)
- Népszava, 1981. április (109. évfolyam, 77–100. sz.)
- Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)
- Népszava, 1981. június (109. évfolyam, 127–151. sz.)
- Népszava, 1981. július (109. évfolyam, 152–178. sz.)
- Népszava, 1981. augusztus (109. évfolyam, 179–203. sz.)
- Népszava, 1981. szeptember (109. évfolyam, 204–229. sz.)
- Népszava, 1981. október (109. évfolyam, 230–256. sz.)
- Népszava, 1981. november (109. évfolyam, 257–280. sz.)
- Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)
1982
- Népszava, 1982. január (110. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1982. február (110. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1982. március (110. évfolyam, 51–76. sz.)
- Népszava, 1982. április (110. évfolyam, 77–100. sz.)
- Népszava, 1982. május (110. évfolyam, 101–125. sz.)
- Népszava, 1982. június (110. évfolyam, 126–151. sz.)
- Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)
- Népszava, 1982. augusztus (110. évfolyam, 179–203. sz.)
- Népszava, 1982. szeptember (110. évfolyam, 204–229. sz.)
- Népszava, 1982. október (110. évfolyam, 230–256. sz.)
- Népszava, 1982. november (110. évfolyam, 257–281. sz.)
- Népszava, 1982. december (110. évfolyam, 282–306. sz.)
1983
- Népszava, 1983. január (111. évfolyam, 1–25. sz.)
- Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)
- Népszava, 1983. március (111. évfolyam, 50–76. sz.)
- Népszava, 1983. április (111. évfolyam, 77–101. sz.)
- Népszava, 1983. május (111. évfolyam, 102–127. sz.)
- Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
- Népszava, 1983. július (111. évfolyam, 154-180. sz.)
- Népszava, 1983. augusztus (111. évfolyam, 180–205. sz.)
- Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)
- Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
- Népszava, 1983. november (111. évfolyam, 258–282. sz.)
- Népszava, 1983. december (111. évfolyam, 283–307. sz.)
1984
- Népszava, 1984. január (112. évfolyam, 1–25. sz.)
- Népszava, 1984. február (112. évfolyam, 26–50. sz.)
- Népszava, 1984. március (112. évfolyam, 51–77. sz.)
- Népszava, 1984. április (112. évfolyam, 78–101. sz.)
- Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
- Népszava, 1984. június (112. évfolyam, 127–152. sz.)
- Népszava, 1984. július (112. évfolyam, 153–178. sz.)
- Népszava, 1984. augusztus (112. évfolyam, 179–204. sz.)
- Népszava, 1984. szeptember (112. évfolyam, 205–230. sz.)
- Népszava, 1984. október (112. évfolyam, 231–256. sz.)
- Népszava, 1984. november (112. évfolyam, 257–281. sz.)
- Népszava, 1984. december (112. évfolyam, 282–306. sz.)
1985
- Népszava, 1985. január (113. évfolyam, 1–25. sz.)
- Népszava, 1985. február (113. évfolyam, 26–49. sz.)
- Népszava, 1985. március (113. évfolyam, 50–75. sz.)
- Népszava, 1985. április (113. évfolyam, 76–100. sz.)
- Népszava, 1985. május (113. évfolyam, 101–126. sz.)
- Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)
- Népszava, 1985. július (113. évfolyam, 152–178. sz.)
- Népszava, 1985. augusztus (113. évfolyam, 179–204. sz.)
- Népszava, 1985. szeptember (113. évfolyam, 205–229. sz.)
- Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)
- Népszava, 1985. november (113. évfolyam, 257–281. sz.)
- Népszava, 1985. december (113. évfolyam, 282–306. sz.)
1986
- Népszava, 1986. január (114. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1986. február (114. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1986. március (114. évfolyam, 51–75. sz.)
- Népszava, 1986. április (114. évfolyam, 76–101. sz.)
- Népszava, 1986. május (114. évfolyam, 102–127. sz.)
- Népszava, 1986. június (114. évfolyam, 128–152. sz.)
- Népszava, 1986. július (114. évfolyam, 153–179. sz.)
- Népszava, 1986. augusztus (114. évfolyam, 180–204. sz.)
- Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)
- Népszava, 1986. október (114. évfolyam, 231–257. sz.)
- Népszava, 1986. november (114. évfolyam, 258–281. sz.)
- Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)
1987
- Népszava, 1987. január (115. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1987. február (115. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1987. március (115. évfolyam, 51–76. sz.)
- Népszava, 1987. április (115. évfolyam, 77–101. sz.)
- Népszava, 1987. május (115. évfolyam, 102–126. sz.)
- Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)
- Népszava, 1987. július (115. évfolyam, 153–179. sz.)
- Népszava, 1987. augusztus (115. évfolyam, 180–204. sz.)
- Népszava, 1987. szeptember (115. évfolyam, 205–230. sz.)
- Népszava, 1987. szeptember (115. évfolyam, 231–257. sz.)
- Népszava, 1987. november (115. évfolyam, 258–282. sz.)
- Népszava, 1987. december (115. évfolyam, 283–308. sz.)
1988
- Népszava, 1988. január (116. évfolyam, 1–25. sz.)
- Népszava, 1988. február (116. évfolyam, 26–50. sz.)
- Népszava, 1988. március (116. évfolyam, 51–77. sz.)
- Népszava, 1988. április (116. évfolyam, 78–102. sz.)
- Népszava, 1988. május (116. évfolyam, 103–129. sz.)
- Népszava, 1988. június (116. évfolyam, 130–155. sz.)
- Népszava, 1988. július (116. évfolyam, 156–181. sz.)
- Népszava, 1988. augusztus (116. évfolyam, 182–208. sz.)
- Népszava, 1988. szeptember (116. évfolyam, 209–234. sz.)
- Népszava, 1988. október (116. évfolyam, 235–260. sz.)
- Népszava, 1988. november (116. évfolyam, 261–285. sz.)
- Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1989
- Népszava, 1989. január (117. évfolyam, 1–26. sz.)
- Népszava, 1989. február (117. évfolyam, 27–50. sz.)
- Népszava, 1989. március (117. évfolyam, 51–76. sz.)
- Népszava, 1989. április (117. évfolyam, 77–100. sz.)
- Népszava, 1989. május (117. évfolyam, 101–126. sz.)
- Népszava, 1989. június (117. évfolyam, 127–152. sz.)
- Népszava, 1989. július (117. évfolyam, 153–178. sz.)
- Népszava, 1989. augusztus (117. évfolyam, 179–205. sz.)
- Népszava, 1989. szeptember (117. évfolyam, 206–231. sz.)
- Népszava, 1989. október (117. évfolyam, 232–257. sz.)
- Népszava, 1989. november (117. évfolyam, 258–283. sz.)
- Népszava, 1989. december (117. évfolyam, 284–307. sz.)
1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939 1940-1949 1950-1959 1960-1969 1970-1979 1980-1989 1990-1999 2000-2009 2010-2019 2020-2023