Pesti Napló 1850-1939

A Pesti Napló magyarországi politikai napilap volt, mely 1850. márciusa és 1939. októbere között jelent meg, első ízben 1850. március 9-én. Alapítását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni évtizedek legfontosabb sajtótörténeti eseményeként tarthatjuk számon. Hasábjain jelent meg 1865. április 16-án Deák Ferenc híres Húsvéti cikke, mely meghatározó polémiát indított el a társadalomban, ami végül a kiegyezésig vezetett. Az írás új fejezetet nyitott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, így nagy jelentőséggel bírt a dualista állam későbbi kiépítésében. A páratlan lap 90 éves fennállása történelmi korokon átívelő hű krónikája hazánk és a nagyvilág politikai, gazdasági, tudományos és kulturális eseményeinek. A Pesti Naplót Császár Ferenc alapította, aki az induláskor kiadó-tulajdonosa is volt a lapnak. Szerkesztői az első évben Szenvey József, Récsi Emil, Bánfay Simon voltak. 1851. szeptemberétől Császár Ferenc megszűnt a lap tulajdonosa lenni, kiadását szeptember 9-én ideiglenesen Emich Gusztávra bízták. Emich kérelme és felterjesztése folytán - ki ezalatt a lap tulajdonjogát is véglegesen megnyerte - a kormány által Török Jánost, a jeles publicistát nevezte ki szerkesztőnek, akinek a neve alatt a lap legelőször 1853. február 13-án jelent meg. 1855. április 20-tól ideiglenesen Szenvey József volt a szerkesztő, míg június 22-én Kemény Zsigmond báró lett a felelős szerkesztő, 1858. július 14-től Királyi Pál, 1860. február 28-tól ismét Kemény Zsigmond báró, aki 1869. december 1-jétől 1872-ig főszerkesztő volt, míg a felelős szerkesztői tisztet Urváry Lajosra bízták. 1887 december 1-jétől ifj. Ábrányi Kornél volt a felelős szerkesztő 1892. december 18-ig, mikor a lap főszerkesztője lett, és az maradt 1894. április 30-ig. Barna Izidor 1892. december 18-tól 1896. május végéig volt a felelős szerkesztő; 1894. november 1-jétől a főszerkesztő Vészi József, és 1896. május végétől a lap társszerkesztője Hevesi József, felelős szerkesztő Braun Sándor. Július 31-től Hevesi József szerkesztette. Kiadója előbb Eisenfels Rudolf, majd 1850. augusztus 6-tól Eisenfels és Emich. 1852. december 5-től Emich Gusztáv volt a lap egyedüli kiadója, mely 1868. október 1-jén az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tulajdonába ment át, 1894. április 15-én az Egyesült Hírlapkiadó Vállalat Rt. váltotta magához a lap tulajdonjogát. A kiadóváltás hatására Kaas Ivor, Acsády Ignác és Günther Antal a laptól kiléptek. 1895 október 23-tól a Kosmos Hírlapkiadó Rt. adta ki a alapot. A Kosmos Rt. a lapvállalat vezetését egy volt katonatisztre bízta, aki katonás rendet akart tartani az ehhez nem szokott munkatársak között. 1896 július végén Vészi József 16 munkatársával együtt felmondott és átment a Vészi József főszerkesztő irányításával indult új laphoz, a Budapesti Naplóhoz. 1901-ben a lapot (a részvények többségét) Surányi József tehetős vállalkozó vásárolta meg. Ábrányi Kornél – rövid ideig ismét főszerkesztő – mellett előbb „főmunkatárs”, majd pedig főszerkesztő lett. Az ő idejében került a laphoz Miklós Andor, aki 1910-ben elhagyta a Pesti Naplót, és vele ment a szerkesztőség néhány munkatársa is, amikor megalapította Az Est című lapot. A Pesti Naplónál tört ki 1911-ben az első és sokáig egyetlen újságírósztrájk, mely sikerrel fejeződött be: a laptulajdonos-főszerkesztő megadta a kért fizetésemelést. 1917-ben Surányi Józseftől a lapot a Hatvany-Deutsch cég vásárolta meg. Hatvany Lajos baloldali és irodalmi jellegű lappá alakította, de a Tanácsköztársaság idején a többi polgári újsággal együtt ezt is betiltották. 1919. szeptember 28-án jelent meg újra, első oldalán üresen, mert a cikkeket a cenzúra törölte. Hatvany Bécsbe emigrált és a megszűnés elé néző Pesti Naplót ingyen átadta Mester Sándor felelős szerkesztőnek és Szegő Elemér rovatvezetőnek, akik gyakorlailag közvetítőnek bizonyultak: életjáradékért továbbadták a tulajdonjogot Miklós Andornak (1920). A Pesti Napló mint Az Est Lapok reggelente megjelenő napilapja élt tovább. (Az Est délben, a lapkonszern harmadik tagja, a Magyarország este jelent meg). 1933 decemberében Miklós Andor meghalt, végrendeletében színésznő-feleségére hagyta a vállalatot és vagyonát. Gombaszögi Frida ekkor visszavonult a színpadtól és átvette a cég irányítását, 1934. november 18-án iktatták be a három Az Est-lap rt. elnöki székébe. 1939-ben az állam az Athenaeum Rt.-t és az Est-lapokat is elvette tőle, és a nagy múltú Pesti Napló megjelentetését ugyanebben az évben beszüntették.
Tartalomjegyzék 377 120 oldal
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939
1870
- Pesti Napló, 1870. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
- Pesti Napló, 1870. február (21. évfolyam, 24-47. szám)
- Pesti Napló, 1870. március (21. évfolyam, 48-73. szám)
- Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)
- Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)
- Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)
- Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 147-175. szám)
- Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 150-172. szám)
- Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 176-206. szám)
- Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 200-206. szám)
- Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
- Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)
- Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)
- Pesti Napló, 1870. december (21. évfolyam, 289-313. szám)
1871
- Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
- Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
- Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)
- Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
- Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)
- Pesti Napló, 1871. június (22. évfolyam, 125-148. szám)
- Pesti Napló, 1871. július (22. évfolyam, 149-174. szám)
- Pesti Napló, 1871. augusztus (22. évfolyam, 175-200. szám)
- Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
- Pesti Napló, 1871. október (22. évfolyam, 226-251. szám)
- Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)
- Pesti Napló, 1871. december (22. évfolyam, 277-301. szám)
1872
- Pesti Napló, 1872. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
- Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
- Pesti Napló, 1872. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
- Pesti Napló, 1872. április (23. évfolyam, 76-97. szám)
- Pesti Napló, 1872. május (23. évfolyam, 101-123. szám)
- Pesti Napló, 1872. június (23. évfolyam, 125-148. szám)
- Pesti Napló, 1872. július (23. évfolyam, 151-175. szám)
- Pesti Napló, 1872. augusztus (23. évfolyam, 176-200. szám)
- Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)
- Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)
- Pesti Napló, 1872. november (23. évfolyam, 253-277. szám)
- Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)
1873
- Pesti Napló, 1873. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
- Pesti Napló, 1873. augusztus (24. évfolyam, 176-200. szám)
- Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)
- Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
- Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)
- Pesti Napló, 1873. december (24. évfolyam, 276-299. szám)
1874
- Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
- Pesti Napló, 1874. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
- Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
- Pesti Napló, 1874. április (25. évfolyam, 75-99. szám)
- Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)
- Pesti Napló, 1874. június (25. évfolyam, 124-147. szám)
- Pesti Napló, 1874. július (25. évfolyam, 148-174. szám)
- Pesti Napló, 1874. augusztus (25. évfolyam, 175-198. szám)
- Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
- Pesti Napló, 1874. október (25. évfolyam, 224-250. szám)
- Pesti Napló, 1874. november (25. évfolyam, 251-275. szám)
- Pesti Napló, 1874. december (25. évfolyam, 276-299. szám)
1875
- Pesti Napló, 1875. július (26. évfolyam, 147-173. szám)
- Pesti Napló, 1875. augusztus (26. évfolyam, 174-198. szám)
- Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
- Pesti Napló, 1875. október (26. évfolyam, 224-250. szám)
- Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)
- Pesti Napló, 1875. december (26. évfolyam, 275-299. szám)
1876
- Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
- Pesti Napló, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
- Pesti Napló, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)
- Pesti Napló, 1876. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. április (27. évfolyam, 76-99. szám)
- Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. május (27. évfolyam, 100-125. szám)
- Pesti Napló, 1876. június (27. évfolyam, 126-146. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. július (27. évfolyam, 149-178. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. augusztus (27. évfolyam, 179-209. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. szeptember (27. évfolyam, 210-235. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. november (27. évfolyam, 236-262. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 262-289. szám)
- Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 289-316. szám)
1878
- Pesti Napló, 1878. január (29. évfolyam, 1-29. szám)
- Pesti Napló, 1878. február (29. évfolyam, 30-53. szám)
- Pesti Napló, 1878. március (29. évfolyam, 54-80. szám)
- Pesti Napló, 1878. április (29. évfolyam, 81-105. szám)
- Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)
- Pesti Napló, 1878. június (29. évfolyam, 132-157. szám)
- Pesti Napló, 1878. július (29. évfolyam, 159-185. szám)
- Pesti Napló, 1878. augusztus (29. évfolyam, 186-210. szám)
- Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)
- Pesti Napló, 1878. október (29. évfolyam, 237-264. szám)
- Pesti Napló, 1878. november (29. évfolyam, 265-290. szám)
- Pesti Napló, 1878. december (29. évfolyam, 291-316. szám)
1879
- Pesti Napló, 1879. január (30. évfolyam, 2-27. szám)
- Pesti Napló, 1879. február (30. évfolyam, 28-51. szám)
- Pesti Napló, 1879. március (30. évfolyam, 52-78. szám)
- Pesti Napló, 1879. április (30. évfolyam, 79-105. szám)
- Pesti Napló, 1879. május (30. évfolyam, 106-132. szám)
- Pesti Napló, 1879. június (30. évfolyam, 134-157. szám)
- Pesti Napló, 1879. július (30. évfolyam, 158-184. szám)
- Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 185-210. szám)
- Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)
- Pesti Napló, 1879. október (30. évfolyam, 236-262. szám)
- Pesti Napló, 1879. november (30. évfolyam, 264-287. szám)
- Pesti Napló, 1879. december (30. évfolyam, 288-313. szám)
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939