Pesti Napló 1850-1939

A Pesti Napló magyarországi politikai napilap volt, mely 1850. márciusa és 1939. októbere között jelent meg, első ízben 1850. március 9-én. Alapítását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni évtizedek legfontosabb sajtótörténeti eseményeként tarthatjuk számon. Hasábjain jelent meg 1865. április 16-án Deák Ferenc híres Húsvéti cikke, mely meghatározó polémiát indított el a társadalomban, ami végül a kiegyezésig vezetett. Az írás új fejezetet nyitott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, így nagy jelentőséggel bírt a dualista állam későbbi kiépítésében. A páratlan lap 90 éves fennállása történelmi korokon átívelő hű krónikája hazánk és a nagyvilág politikai, gazdasági, tudományos és kulturális eseményeinek. A Pesti Naplót Császár Ferenc alapította, aki az induláskor kiadó-tulajdonosa is volt a lapnak. Szerkesztői az első évben Szenvey József, Récsi Emil, Bánfay Simon voltak. 1851. szeptemberétől Császár Ferenc megszűnt a lap tulajdonosa lenni, kiadását szeptember 9-én ideiglenesen Emich Gusztávra bízták. Emich kérelme és felterjesztése folytán - ki ezalatt a lap tulajdonjogát is véglegesen megnyerte - a kormány által Török Jánost, a jeles publicistát nevezte ki szerkesztőnek, akinek a neve alatt a lap legelőször 1853. február 13-án jelent meg. 1855. április 20-tól ideiglenesen Szenvey József volt a szerkesztő, míg június 22-én Kemény Zsigmond báró lett a felelős szerkesztő, 1858. július 14-től Királyi Pál, 1860. február 28-tól ismét Kemény Zsigmond báró, aki 1869. december 1-jétől 1872-ig főszerkesztő volt, míg a felelős szerkesztői tisztet Urváry Lajosra bízták. 1887 december 1-jétől ifj. Ábrányi Kornél volt a felelős szerkesztő 1892. december 18-ig, mikor a lap főszerkesztője lett, és az maradt 1894. április 30-ig. Barna Izidor 1892. december 18-tól 1896. május végéig volt a felelős szerkesztő; 1894. november 1-jétől a főszerkesztő Vészi József, és 1896. május végétől a lap társszerkesztője Hevesi József, felelős szerkesztő Braun Sándor. Július 31-től Hevesi József szerkesztette. Kiadója előbb Eisenfels Rudolf, majd 1850. augusztus 6-tól Eisenfels és Emich. 1852. december 5-től Emich Gusztáv volt a lap egyedüli kiadója, mely 1868. október 1-jén az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. tulajdonába ment át, 1894. április 15-én az Egyesült Hírlapkiadó Vállalat Rt. váltotta magához a lap tulajdonjogát. A kiadóváltás hatására Kaas Ivor, Acsády Ignác és Günther Antal a laptól kiléptek. 1895 október 23-tól a Kosmos Hírlapkiadó Rt. adta ki a alapot. A Kosmos Rt. a lapvállalat vezetését egy volt katonatisztre bízta, aki katonás rendet akart tartani az ehhez nem szokott munkatársak között. 1896 július végén Vészi József 16 munkatársával együtt felmondott és átment a Vészi József főszerkesztő irányításával indult új laphoz, a Budapesti Naplóhoz. 1901-ben a lapot (a részvények többségét) Surányi József tehetős vállalkozó vásárolta meg. Ábrányi Kornél – rövid ideig ismét főszerkesztő – mellett előbb „főmunkatárs”, majd pedig főszerkesztő lett. Az ő idejében került a laphoz Miklós Andor, aki 1910-ben elhagyta a Pesti Naplót, és vele ment a szerkesztőség néhány munkatársa is, amikor megalapította Az Est című lapot. A Pesti Naplónál tört ki 1911-ben az első és sokáig egyetlen újságírósztrájk, mely sikerrel fejeződött be: a laptulajdonos-főszerkesztő megadta a kért fizetésemelést. 1917-ben Surányi Józseftől a lapot a Hatvany-Deutsch cég vásárolta meg. Hatvany Lajos baloldali és irodalmi jellegű lappá alakította, de a Tanácsköztársaság idején a többi polgári újsággal együtt ezt is betiltották. 1919. szeptember 28-án jelent meg újra, első oldalán üresen, mert a cikkeket a cenzúra törölte. Hatvany Bécsbe emigrált és a megszűnés elé néző Pesti Naplót ingyen átadta Mester Sándor felelős szerkesztőnek és Szegő Elemér rovatvezetőnek, akik gyakorlailag közvetítőnek bizonyultak: életjáradékért továbbadták a tulajdonjogot Miklós Andornak (1920). A Pesti Napló mint Az Est Lapok reggelente megjelenő napilapja élt tovább. (Az Est délben, a lapkonszern harmadik tagja, a Magyarország este jelent meg). 1933 decemberében Miklós Andor meghalt, végrendeletében színésznő-feleségére hagyta a vállalatot és vagyonát. Gombaszögi Frida ekkor visszavonult a színpadtól és átvette a cég irányítását, 1934. november 18-án iktatták be a három Az Est-lap rt. elnöki székébe. 1939-ben az állam az Athenaeum Rt.-t és az Est-lapokat is elvette tőle, és a nagy múltú Pesti Napló megjelentetését ugyanebben az évben beszüntették.
Tartalomjegyzék 377 120 oldal
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939
1930
- Pesti Napló, 1930. január (81. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1930. február (81. évfolyam, 26–49. szám)
- Pesti Napló, 1930. március (81. évfolyam, 50–73. szám)
- Pesti Napló, 1930. április (81. évfolyam, 74–97. szám)
- Pesti Napló, 1930. május (81. évfolyam, 98–122. szám)
- Pesti Napló, 1930. június (81. évfolyam, 123–145. szám)
- Pesti Napló, 1930. július (81. évfolyam, 146–172. szám)
- Pesti Napló, 1930. augusztus (81. évfolyam, 173–197. szám)
- Pesti Napló, 1930. szeptember (81. évfolyam, 198–221. szám)
- Pesti Napló, 1930. október (81. évfolyam, 222–248. szám)
- Pesti Napló, 1930. november (81. évfolyam, 249–273. szám)
- Pesti Napló, 1930. december (81. évfolyam, 274–296. szám)
1931
- Pesti Napló, 1931. január (82. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1931. február (82. évfolyam, 26–48. szám)
- Pesti Napló, 1931. március (82. évfolyam, 49–73. szám)
- Pesti Napló, 1931. április (82. évfolyam, 74–97. szám)
- Pesti Napló, 1931. május (82. évfolyam, 98–121. szám)
- Pesti Napló, 1931. június (82. évfolyam, 122–145. szám)
- Pesti Napló, 1931. július (82. évfolyam, 146–172. szám)
- Pesti Napló, 1931. augusztus (82. évfolyam, 173–196. szám)
- Pesti Napló, 1931. szeptember (82. évfolyam, 197–221. szám)
- Pesti Napló, 1931. október (82. évfolyam, 222–248. szám)
- Pesti Napló, 1931. november (82. évfolyam, 249–272. szám)
- Pesti Napló, 1931. december (82. évfolyam, 273–296. szám)
1932
- Pesti Napló, 1932. január (83. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1932. február (83. évfolyam, 26–48. szám)
- Pesti Napló, 1932. március (83. évfolyam, 49–72. szám)
- Pesti Napló, 1932. április (83. évfolyam, 73–95. szám)
- Pesti Napló, 1932. május (83. évfolyam, 96–118. szám)
- Pesti Napló, 1932. június (83. évfolyam, 119–143. szám)
- Pesti Napló, 1932. július (83. évfolyam, 144–170. szám)
- Pesti Napló, 1932. augusztus (83. évfolyam, 171–194. szám)
- Pesti Napló, 1932. szeptember (83. évfolyam, 195–219. szám)
- Pesti Napló, 1932. október (83. évfolyam, 220–245. szám)
- Pesti Napló, 1932. november (83. évfolyam, 246-269. szám)
- Pesti Napló, 1932. december (83. évfolyam, 270-294. szám)
1933
- Pesti Napló, 1933. január (84. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1933. február (84. évfolyam, 26–48. szám)
- Pesti Napló, 1933. március (84. évfolyam, 49–73. szám)
- Pesti Napló, 1933. április (84. évfolyam, 74–97. szám)
- Pesti Napló, 1933. május (84. évfolyam, 98–122. szám)
- Pesti Napló, 1933. június (84. évfolyam, 123–145. szám)
- Pesti Napló, 1933. július (84. évfolyam, 146–171. szám)
- Pesti Napló, 1933. augusztus (84. évfolyam, 172–197. szám)
- Pesti Napló, 1933. szeptember (84. évfolyam, 198–222. szám)
- Pesti Napló, 1933. október (84. évfolyam, 223–248. szám)
- Pesti Napló, 1933. november (84. évfolyam, 249–272. szám)
- Pesti Napló, 1933. december (84. évfolyam, 273–296. szám)
1934
- Pesti Napló, 1934. január (85. évfolyam, 1–24. szám)
- Pesti Napló, 1934. február (85. évfolyam, 25–47. szám)
- Pesti Napló, 1934. március (85. évfolyam, 48–72. szám)
- Pesti Napló, 1934. április (85. évfolyam, 73–96. szám)
- Pesti Napló, 1934. május (85. évfolyam, 97–121. szám)
- Pesti Napló, 1934. június (85. évfolyam, 122–145. szám)
- Pesti Napló, 1934. július (85. évfolyam, 146–171. szám)
- Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)
- Pesti Napló, 1934. szeptember (85. évfolyam, 197–221. szám)
- Pesti Napló, 1934. október (85. évfolyam, 222–246. szám)
- Pesti Napló, 1934. november (85. évfolyam, 247-270. szám)
- Pesti Napló, 1934. december (85. évfolyam, 271-294. szám)
1935
- Pesti Napló, 1935. január (86. évfolyam, 1–26. szám)
- Pesti Napló, 1935. február (86. évfolyam, 27–49. szám)
- Pesti Napló, 1935. március (86. évfolyam, 50–74. szám)
- Pesti Napló, 1935. április (86. évfolyam, 75–97. szám)
- Pesti Napló, 1935. május (86. évfolyam, 98–123. szám)
- Pesti Napló, 1935. június (86. évfolyam, 124–146. szám)
- Pesti Napló, 1935. július (86. évfolyam, 147–172. szám)
- Pesti Napló, 1935. augusztus (86. évfolyam, 173–197. szám)
- Pesti Napló, 1935. szeptember (86. évfolyam, 198–222. szám)
- Pesti Napló, 1935. október (86. évfolyam, 223–249. szám)
- Pesti Napló, 1935. november (86. évfolyam, 250–273. szám)
- Pesti Napló, 1935. december (86. évfolyam, 274–297. szám)
1936
- Pesti Napló, 1936. január (87. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1936. február (87. évfolyam, 26–50. szám)
- Pesti Napló, 1936. március (87. évfolyam, 51–75. szám)
- Pesti Napló, 1936. április (87. évfolyam, 76–99. szám)
- Pesti Napló, 1936. május (87. évfolyam, 100–125. szám)
- Pesti Napló, 1936. június (87. évfolyam, 126–147. szám)
- Pesti Napló, 1936. július (87. évfolyam, 148–174. szám)
- Pesti Napló, 1936. augusztus (87. évfolyam, 175–198. szám)
- Pesti Napló, 1936. szeptember (87. évfolyam, 199–223. szám)
- Pesti Napló, 1936. október (87. évfolyam, 224–250. szám)
- Pesti Napló, 1936. november (87. évfolyam, 251–274. szám)
- Pesti Napló, 1936. december (87. évfolyam, 275–298. szám)
1937
- Pesti Napló, 1937. január (88. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1937. február (88. évfolyam, 26–48. szám)
- Pesti Napló, 1937. március (88. évfolyam, 49–71. szám)
- Pesti Napló, 1937. április (88. évfolyam, 72–97. szám)
- Pesti Napló, 1937. május (88. évfolyam, 98–120. szám)
- Pesti Napló, 1937. június (88. évfolyam, 121–145. szám)
- Pesti Napló, 1937. július (88. évfolyam, 146–172. szám)
- Pesti Napló, 1937. augusztus (88. évfolyam, 173–197. szám)
- Pesti Napló, 1937. szeptember (88. évfolyam, 198–222. szám)
- Pesti Napló, 1937. október (88. évfolyam, 223–248. szám)
- Pesti Napló, 1937. november (88. évfolyam, 249–272. szám)
- Pesti Napló, 1937. december (88. évfolyam, 273–297. szám)
1938
- Pesti Napló, 1938. január (89. évfolyam, 1–24. szám)
- Pesti Napló, 1938. február (89. évfolyam, 25–47. szám)
- Pesti Napló, 1938. március (89. évfolyam, 48–72. szám)
- Pesti Napló, 1938. április (89. évfolyam, 73–97. szám)
- Pesti Napló, 1938. május (89. évfolyam, 98–120. szám)
- Pesti Napló, 1938. június (89. évfolyam, 121–122. szám)
- Pesti Napló, 1938. július (89. évfolyam, 123–149. szám)
- Pesti Napló, 1938. augusztus (89. évfolyam, 150–173. szám)
- Pesti Napló, 1938. szeptember (89. évfolyam, 174–198. szám)
- Pesti Napló, 1938. október (89. évfolyam, 199–224. szám)
- Pesti Napló, 1938. november (89. évfolyam, 225–250. szám)
- Pesti Napló, 1938. december (89. évfolyam, 251–275. szám)
1939
- Pesti Napló, 1939. január (90. évfolyam, 1–25. szám)
- Pesti Napló, 1939. február (90. évfolyam, 26–48. szám)
- Pesti Napló, 1939. március (90. évfolyam, 49-74. szám)
- Pesti Napló, 1939. április (90. évfolyam, 75-98. szám)
- Pesti Napló, 1939. május (90. évfolyam, 99-122. szám)
- Pesti Napló, 1939. június (90. évfolyam, 123-146. szám)
- Pesti Napló, 1939. július (90. évfolyam, 147-172. szám)
- Pesti Napló, 1939. augusztus (90. évfolyam, 173-198. szám)
- Pesti Napló, 1939. szeptember (90. évfolyam, 199-223. szám)
- Pesti Napló, 1939. október (90. évfolyam, 224-248. szám)
1850-1859 1860-1869 1870-1879 1880-1889 1890-1899 1900-1909 1910-1919 1920-1929 1930-1939