10-es Honvéd, 1918 (2. évfolyam, 1-21. szám)
1918-08-15 / 16. szám
6 W-KS HONVED HUH nyel és a kardokat az ellenség előtt szenvedett sebesülése folytán elhalt Rónai Miklós hadnagynak. munkácsi Barkassy Sándor százados. Mint az 1. géppuskás osztag parancsnoka indult a tábori ezreddel 1914 augusztus 17-én az orosz frontra. Már békében a kerület legjobb géppuskás parancsnoka volt; harcszerű díjlövészeteken egyik díjat a másik után nyerte. Lelkes, ambiciózus, nagy tudású tiszt;a rajongásig szerette embereit és különösen a hideg, élettelen fegyvereket. Mintha őket is élő lényeknek tekintette volna, akik az ő parancsára hivatva vannak a bizton, asszonyom. A hegyóriások csúcsán már ott csillog a hó, de a szivünkben tavasz van. De azért maguk egész nyugodtak lehetnek, asszonyom, mert komolyan mondom, nem sok kárt fognak tenni a szivünkben az olasz lányok. Nem tetszenek. Nem a mi esetünk egy sem. Már mi csak hűek maradunk magukhoz, asszonyom és visszahozzuk a szivünket az olasz frontról is. No de nem untatom tovább. A legközelebbi viszontlátáskor majd többet és frissebb híreket. Le bacio la mmo mia Signora! A rivederci! — A rivederci amico caro! Aiglon. tos halált szórni a gyűlölt ellenség soraira. Jött az első ütközet. Augusztus 25-én a tarnawatkai csatamezőn a legexponáltabb, legveszélyesebb ponton pompásan dolgoznak puskái. Mint valamikor a gyakorlótéren, egyik orosz rajvonalat a másik után teríti le a véres földre a zuhogó golyózápor. Ő maga puskái között fekszik, fedezék nélkül, távcsővel figyelve, nyugodt, izgalom nélküli hangon adva parancsait. Azután pusztító orosz gránáteső. Az összpontosított tűz füstbe, tűzbe, véres porba keveri a hős osztagot. És őneki végig kell nézni, mint tépi szét a gránát egyik kedves emberét a másik után; az elesettek helyére mások lépnek, a puskák dolgoznak tovább. Körülötte már visszavonulóban van a véres, tépett ezred, a tarnawatkai csatát véres dicsőséggel elvesztettük. Újabb gránátok zuhognak rájuk, a géppuskák szétzúzva hevernek a véres emberi roncsok között. Oda volt minden. Néhány emberével a csodával határos véletlennek köszönheti megmenekülését Hanem a szíve, a lelke, minden szeretete ott maradt a véres mezőn a szétzúzott osztaggal. Azóta csendes, magába zárkózott, búskomor lett. Sokszor minden ok nélkül ellenséget látott, osztagát kereste, hogy harcba vigye, majd a legnagyobb vakmerőséggel sokszor egyedül rohant meg kisebb ellenséges osztagokat. Magyar hazaszeretete, becsülete nem engedte, hogy megtámadott idegeit pihentetni elhagyja a harcok mezejét. Átveszi egy gyalogszázad parancsnokságát, végig küzdi a 2. lembergi csatát, megsebesülve mégis kénytelen odahagyni a dicsőség és véres becsület mezejét. Alig néhány hónap múlva soksok ezer magyar hős szétroncsolt holttetemén át orosz hordák jelennek meg a Kárpátok szent bércein. Most már nem lehetett visszatartani. Bár lelke még pihenésre, sebe gyógykezelésre szorult, önként jelentkezik a harctérre és nemsokára, mint géppuskásszázad parancsnok magyar földön, Homonna mellett Papházánál osztja a halált a gyűlölt ellenségre. November 29-én egy hősiesen védelmezett magaslaton orosz golyó fúrja át a hős katona szivét. Hangtalanul roskadt le a véráztatta magyar földre. Tisztiszolgája kivonta holttestét az ádáz tusából és haza hozta. A honi földben Miskolczon helyezték örök nyugalomra a halott hőst. Nyugodjon békén! Ő teljesítette kötelességét, amire gyermekkorában édesanyja — honvéd hősökről regélve — egykor tanította. Életét önként, örömmel, lelkesedéssel adta ezért az édes magyar hazáért Álma nyugodt, boldog; vére nem hullott hiába. A betolakodott ellenség véres fejjel, széttörve,