10-es Honvéd, 1918 (2. évfolyam, 1-21. szám)
1918-10-01 / 19. szám
1916 10-ES HONVÉD 13 A kerületi parancsnok szemléje. Az új kerületi parancsnok, Bekk Tivadar altábornagy 19-én délután érkezett Miskolczra, hogy a pótzászlóaljat megszemlélje. A délután folyamán sétát tett a városban, majd Csavrák alezredes, pótzászlóalj parancsnok kíséretében kikocsizott Tapolczára. Este 7 órakor volt a tiszti bemutatkozás. Minden tiszttel szóba ereszkedett s főleg kitüntetései felől érdeklődött. Utálai társas vacsora volt, melyen mindvégig kellemes hangulatban maradtak együtt a jelenvoltak. 20-án reggel a kis gyakorlótéren megszemlélte a pótszázadokat, a kiképzést, a szemlén a kitüntetett legénységgel beszédbe elegyedett, kitüntetésük és családjuk után érdeklődött. Majd kitartásra intette a tiszteket, legénységet egyaránt s egyúttal elismerését fejezte ki a tapasztaltak felett. Szemle után az elhelyezési körleteket, a József-laktanyát, a hadtörténelmi csoport műtermét és konzervgyárat, szakmunkásgyűjtőkeretet, őrszolagálatos pótszázadot, Szepesi-laktanyát ; délután a pótzászlóalj parancsnokság irodáit és a népfelkelő parancsnokságot nézte meg. Mindenütt a legteljesebb elismerését nyilvánította és melegen gratulált a szép és eredményes munkához Csavrák alezredesnek. Az uj kerületi parancsnok közvetlen, kedves ember s a lehető legjobb benyomást gyakorolta a tisztekre, legénységre egyaránt. Barkassy István hadnagy meghalt. Szeptember 17-iki vármegyei közgyűlés választotta meg a miskolczi járás szolgabírájává munkácsi Barkassy István tartalékos honvéd hadnagyot. A választás napjának reggelén spanyolnáthába esett, úgy, hogy a választáson már meg nem jelenhetett és esküjét sem tehette le. Állapota azóta napról-napra súlyosbodott. Betegsége tüdőgyulladásba ment, mely 21-ikén este kioltotta életét. A tragikus haláleset őszinte és mély részvétet váltott ki a város társadalmából. A család a következő gyászjelentést adta ki: óvári Óváry Erzsébet mint nagynénje, munkácsi Barkassy György mint nagybátyja, munkácsi Barkassy Sándorné szrazinyai Huszty Edith mint sógornője munkácsi Barkassy Béla mint unokaöccse, a közeli és távoli rokonok nevében, mély fájdalommal és megtört szívvel tudatják, hogy munkácsi Barkassy István, a miskolczi járás szolgabírája, a kir. 10. honv. gy. e. t. hadnagya f. hó 21-ikén este 9 órakor, fiatal, tevékeny és munkás életének 29 ik évében, egy heti súlyos szenvedés után elhunyt. A megboldogult kedves, drága halott hamvai 1918. szeptember hó 23- án délután 4 órakor a refegyház szertartásai szerint fognak Miskolczon Urak utcája 82. számú gyászházból a tetemvári sirkertben örök nyugalomra tétetni. A szeretet virraszt kedves poraid felett! Temetése mély részvét mellett történt meg." Vöröskereszt hangverseny. A Vöröskereszt szeptember 17-én a színházban jól sikerült hangversenyt rendezett, melyen 10-esek jelentékenyen szerepeltek. a Kissházy Albert százados saját költeményeit szavalta, Thurzó Nagy László hadnagy és Thurzó Nagy Gábor önkéntes saját szerzeményeikből zongoráztak, Dick Marcel önk. szakaszvezető Hayden-t interpretálta hegedűn és Hegedűs Tibor «Az elkésett serenade* cimű egyfelvonásos daabjából olvasott fel egy részletet. Az estély tiszta jövedelmében a 10 es özvegy- és árva-alap is részesül. A Nagymama A miskolczi úri leányok és ifjak szept. 29-én a Nemzeti Színházban Csiky Gergely örökbecsű vígjátékát, a Nagymamát adták elő A jól sikerült előadást Nagy Dénes rendezte nagy gonddal és szeretettel. A szereplők mind fényesen megállották a helyüket s a közönségnek igazán élvezetes estében volt része. Felléptek: Szabó Vilma, Nyusztay Lajos, Nagy Dénes, Mészáros Zoltán, Bedáts Marcsa, Télessy Emmi, Komáry Aranka, Illyés Berti, Sarló Bözsi, Magyar Ella, Ecsegi Ilonka, Veile Aranka, Lévay Bözsi, Horváth Lenke, Huska Juci, Szabó Blanka, Pfliegler Gizi, Thurzó Nagy Gabriella és Thurzó Nagy Sári. Az előadás 957 korona 64 fillért juttatott az árváknak. — Ezenfelül még 200 koronát adott a rendezőség a városi népkonyha javára. — Ezúttal újból hálás köszönetünket kell kifejeznünk a Miskolci Város Villamossági Részvénytársaság igazgatóságának, ki volt oly kegyes — tekintettel a jótékony célra — a színházi próbákra és a vasárnapi előadásra a villanyvilágítást díjtalanul adni; ugyancsak hálás köszönettel tartozunk Pick Jakab bútorkereskedőnek, ki most díjtalanul engedett át bútorokat az előadásra. v Műkotrékverseny Az Országos Magyar Foxterrier és Tacskótenyésztők Egyesületének gróf Serényi Béla földmivelésügyi miniszter és herceg Windischgrätz Lajosné fővédnöksége alatt Miskolczon, a „Korona” szálló nagytermében szeptember 11ó 22-én folyt le a miskolczi 10-es honvéd gyalogezred elesett hőseinek öz