168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-04-25 / Próbaszám
Hitelesség, felelősség, elevenség Beköszöntő egy új lap elé Az újságíró munkájáért állampolgári, erkölcsi és politikai felelősséggel tartozik a társadalomnak. Az újságírói szakma művelőinek elnevezésére a magyar nyelv különböző kifejezéseket használ: szerkesztő, riporter, szemleíró, publicista s még sorolhatnám. .. A közgondolkodás e megjelöléseket gyakran minőségi fokozatként értelmezi, a felelősség mértékével hozza összefüggésbe. Úgy gondolom azonban, nemcsak számomra, hanem a józan többség számára ezen megjelölések, bár az alaki eltérésen túl - árnyalatnyi, vagy éppen lényeges - a munka tartalmában meglévő különbségeket is takarnak, semmiképpen sem rangot, minősítést sugalló meghatározások. Ezért is tartom a kommunikátor szakma egységes megítélése szempontjából is fontosnak, hogy a szó igazi értelmében vett riporterek „alkotásai” látnak napvilágot a jövőben írásban is, a most útjára induló „168 óra” című lap hasábjain. Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy - nem valamiféle kádenciák, instrukciók szándékával - az én bevezető soraimmal is hozzájárulhatok egy minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó orgánumnak a hallgatók-olvasók figyelmébe ajánlásához. Nagy érdeklődésre tarthat számot a „168 óra”, ezen állításomat arra alapozom, hogy jól ismerem, s indulása óta, amikor csak tehetem, lelkes hallgatóként odaadóan követem a kiadvány tartalmának bázisát adó két rádióműsort, a tizennyolc esztendős 168 órát, s a nekem hatodik évfolyamában is frissnek és elevennek tetsző Gondolat-jelet. A Rádió politikai magazinja indulása, 1971 óta rendkívül sokakat vonz szombaton délután a rádiókészülék elé. A hallgatottság - s ez nem a nagy tömegkommunikációs intézményt felügyelő államminiszter, hanem az érdeklődő-gondolkodó hallgató véleménye - annak köszönhető, hogy a műsornak mindenkor sikerült hitelesnek maradnia. Olyan időkben is, amikor ez az objektív megközelítés nem tartozott a felsőbbségek által tisztelt újságírói, riporteri erények közé. A tárgyilagossággal párosuló közérthetőség mindenfajta publikációnak, sajtóterméknek olyan erénye, amelynek a megszokás rossz reflexeiből adódó hiányát sok esetben a mai, szabadabbnak igen, nyugodtnak nem nevezhető időkben még inkább érezzük. Mint erre már utaltam, a sokoldalú megközelítés, a nem hivatalos, vagy éppen egymással szöges ellentétben álló nézetek torzításmentes közvetítése ma már elfogadott, a közvélemény és a politika által egyaránt igényelt szerkesztési, viselkedési normák. A 168 óra egyik erénye, hogy „megelőzve korát” e tekintetben úttörő szerepet vállalt magára. Hasonlóan csak a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján szólhatok az ifjabbik testvérről, a Gondolat-jelről is. A Rádió kulturális hetilapja értelemszerűen más célokkal, némileg más réteghez szólva igyekszik hozzájárulni a nemzeti értékek jó értelemben vett, nem valamiféle didaktikus ismeretterjesztésnek tekintett közvetítéséhez, ezzel nemzeti önismeretünk gyarapításához. Sok kulturális, vagy önmagát ezzel a névvel felcímkéző orgánumtól, műsortól eltérően, nem egyszerűen arra vállalkozott, hogy a kultúra területén végbemenő mozgásokat kövesse. (Bár elismerem, ez is embert próbáló, olykor megoldhatatlannak látszó feladat.) Úgy gondolom, nem tévedek nagyot, ha a műsor érdemeként, a külső szemlélő számára tetten érthető ars poeticájaként azt emelem ki, amit egyben a Gondolat-jel fő erényének is tartok: a kultúra, a művészet eleven életének azon eseményeihez kötődött mindig, amelyek szoros kapcsolatban voltak a társadalmi közgondolkodás, leegyszerűsítve úgy is mondhatnám, hogy a szélesebb értelemben vett ideológia kérdéseivel. A legnemesebb értelemben vett politikus, politikai műsorról van tehát szó. Illetlenség, sőt állami feladatomból adódóan taktikai-politikai hiba lenne, sértve a szerkesztők önállóságát beleszólni egyegy lapszám, az elkövetkező 168 órák összeállításába. Annyit azonban akárcsak bármely olvasói levél szerzője, s mint leendő rendszeres olvasójuk is kérhetek, hogy a két „anyaműsor” általam idézett, általam legnagyobbra értékelt fenti legjobb hagyományait követve törekedjenek a válogatásra. Meggyőződésem, hogy sikeres, dokumentumértékű kiadvány indulásánál asszisztálhatok, olyan, a tényleges társadalmi igényeket kielégítő orgánum első lépéseinél, amely az írott és a hangos sajtó erényeit egyesítve, tartalmával egy új közmegegyezés érdekében munkálkodva, minden bizonnyal jogos megbecsülést vív ki magának az egyre sokrétűbb kiadványstruktúrában. E célok eléréséhez kívánok a „168 órá”nak, szerkesztőinek, valamennyi munkatársának sok sikert.