168óra, 1994. június-december (6. évfolyam, 26-52. szám)

1994-12-28 / 51-52. szám

Hofi Géza mondja Szentigaz. A rendszerváltástól még senki nem lesz tehetséges. Zalai Hírlap, április 23. Az MDF-ről Megfelelne az egypártrendszer nekik, ha ők lennének az az egy párt. Népszabadság, március 12. Nosztalgia Ahol rend van, ott az erős politikus meg­sértődik, ha a humoristák elfeledkeznek róla. Mai Nap, április 24. konzervgyárban. Ott teszik be a halakat a steril­­ébe. Amikor megkapták az élüzem címet, akkor azon problémáztak, hogy mit írjanak ki: azt, hogy „A halüzem élüzem” vagy azt, hogy „Az élüzem halüzem”. Nem viccelek... Szóval, az anyám ott volt először betanított munkás, később helyettes műhelyfőnök. Apám meg a Dohánybeváltóban melózott. ■ - Mondd csak Géza, gyerekkorodban te kinek bohóc­kodtál? - A húgomnak, az anyámnak, az osztálytár­saimnak. A tanáraimnak is óra közben. De ezzel nem volt mindig nagy sikerem náluk. - Rossz gyerek voltál? - Fene tudja. Csibész voltam. Jópofa. De tu­dod, a bohóckodó gyerekre vagy azt mondják, hogy jópofa, vagy azt, hogy pofátlan. - Igen. És ez a kétféle megítélés aztán végigkísérheti minden közéleti bohóc életét; akár parodista az illető, akár publicista. - Na, értem, hogy érted. Ebből a szempontból a pojáca és a kommentátor sorsa elég hasonló.­­ - Abból a szempontból is, hogy mindkettőnek szük­sége van publikumra. Gondolom, te színésznek ké­szültél. - Csodálkozni fogsz, én inkább arrra készül­tem, hogy majd felmegyek a színpadra, és ott csak rajtam lesz a fény, és mindenki engem néz.­­ - Egyáltalán nem csodálkozom. A színésznek játszó­társak is kellenek, ez biztos, mert, mondjuk, a 111. Ri­­chárdot nehéz egyedül eljátszani. De a te egy­személyes műfajod nem társakat igényel, csak sze­mélyzetet,­­ így van. De hát nem volt más választásom, érettségi után jelentkeztem a Színművészetire. Mind a három vizsgán átmentem... - De hiszen... - Várj, három egymást követő évben mindig átmentem egy vizsgán, így kell érteni. Básti La­jos mindig fölvett az első vizsgán, Simon Zsu­zsa mindig kirúgott a másodikon. - Elkeseredtél? - Naná. Gondold el, utána nem kaptam még működési engedélyt sem az ORI-tól, pedig sze­gény Alfonzo is protezsált. Aztán meghallgatott a Vidám Színpadon egy rendező, és csóválta a fejét, hogy amit én nyújtok, az nem az a színvo­nal.­­ - Kiről van szó? - Mindegy. Már nem rendező. Én meg aztán voltam melós a porcelángyárban... ■ - Azt olvastam, hogy porcelánfestő voltál. - Ipari porcelánt festettem, nem vázát. És ko­csitoló is voltam a téglagyárban. I -Hogyan lettél mégis színész? - Úgy, hogy elvégeztem Rózsahegyi színiis­koláját, utána meg Szendrő Józsi bácsi szer­ződtetett Debrecenbe. ■ - Segédszínésznek? - Játszottam én ott főszerepet is. Igaz, hogy soha sem úgy, hogy rám osztották, hanem min­dig beugróként. Józsi bácsi odajött, és megkér­dezte: - Mit csinál ma este, Hofi? - Semmi kü­lönöset - feleltem - ráérek. — Mennyire örülök - csapta össze a kezét Józsi bácsi -, akkor maga lesz ma este a francia király a János vitézben... Tizennégy komoly szerepet kaptam így Debre­cenben. De az én igazi főszerepeim premier után jöttek. A színészklubban. Ott én mindenkit !­­ Hofélia

Next