168óra, 1996. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1996-06-04 / 22. szám

kult csókok világirodalmi emlékezőjének. Krúdy írásművészete visszamenekült az elve­szített közelmúltba. Latinovits Szindbád-alakí­­tása intően és vádolóan, de nagy csáberővel mu­tatta föl a széthullott jó modort, az élet élvezeté­nek kifinomult művészetét, az emberi érintke­zés úri eleganciáját. Hitvallás Az a sokat idézett képsor, ahol Szindbád velős csontot ebédezik körülményes szertartás­sal, megadva módját az étkezésnek, tisztelegve a konyhaművészet ravaszságai előtt: gyászmise lett az eltűnt fehér damasztabroszok, békebeli só- és paprikatartók, konfidens pincérek, törzs­helyek, az élet biztonsága és önrendelkezése fö­lött. Gyászmise. És színészi diadalének. Szindbád szépen evett a mozivásznon, ami­kor miniszterek lenyalták díszebéden is a kést. Ceremoniálisan használta az evőeszközöket, amikor már régóta bádogkanállal tanultak ét­kezni napközikben nemzedékek, egyként lapá­tolva húsz feltéttel vagy grízes tésztát. Vallomás volt ez az étkezés - nem a régmúlt, hanem - az élet minősége mellett. Hitvallása annak, hogy csak az élvezhető életet élni érdemes. A velős csont megevése az élvező egyén fel­­magasztalásának látszott, de a közönség a kö­zösség rejtett vágyaként fogadta el Latinovits­­tól. Ameddig tönkre nem megy a filmszalag, el­lenőrizhető, amint Latinovits föleszi magát a magyar színjátszás csúcsaira. ■ Szindbád, avagy a színészi diadalének Britannica Hungarica a tudás ajándéka Kedvezményes előfizetések. Tájékoztatás a Magyar Világ Kiadónál: 1137 Budapest, Szent István körút 22. Telefon: 112-0281, 132-6190 Fax: 112-0208 35

Next