168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1996-10-01 / 39. szám
A halhatatlan halott táj mozzanatának. A világon legfontosabbnak mutatja a pontos pecsételést. A jól működő tréfa azért tudta oly mélyre berágnia magát az emlékezetbe, mert mitikus méretűvé duzzasztotta a jelentéktelen epizódot. A cégjelzéses pecsétnyomó használatának leckéje hasonló ahhoz, amit Chaplin Modern időkjében láthatunk. De ami Chaplinnél elgépiesedett zuhanásos álom, ahol a munkás csupán kicsiny csavarja az olajozottan működő nagy egésznek, addig Kabos az eldologiasultság pesti variánsát fogalmazta halhatatlanba: a munkafegyelem, a felmondástól rettegő kisszerűség jellegzetesen honi figurája megőrizte megszeppent linkségét, kurucos nyelvkiöltő önérvényesítését. Alkalmazott rabszolga, de titokban őrzi büszke személyiségét. Kabos Gyula a jelentéktelenek hősi énekét dünnyögte-hebegte el. Az utca tucatemberének állított emlékművet. Pocakos, lúdtalpas, selypegő bálvány. Ledönthetetlen. Dayka Margit és Kabos (A harapós férj) Rajnai Gáborral (A harapós férj) Szőke nő Cserháti Zsuzsa, aki egyaránt otthonosan mozog a dzsessz- és a táncdalok világában, a nyolcvanas évek elejétől szinte teljesen eltűnt a könnyűzenei életből. Fanatikus hívei tudták csak, hogy éppen melyik lokálban énekel. Két lemezt készítettek vele, az utolsót 13 éve. Hosszú szünet után most jelent meg élete első CD-je. SÁNDOR ERZSI írása. Legyen másképp. Legyen mondjuk úgy, hogy a kőbányai személy ott vesztegeljen a nyílt pályán, és a masiniszta ne leljen útmutatást a menetrendi eligazítóban a távírópóznák között tovahúzó hangok eredetére. Aztán a párhuzamosok útján kattogja a végtelenbe: Aretha Franklin van születőben a tizedik kerületben. És menjen minden a maga rendjén. Legyen például Balettintézet, vagy jó, mondjuk, ne legyen. De legyen akkor helyette minden más. Ha már Aretha Franklint magyarul Cserháti Zsuzsának anyakönyvezik, akkor álljon vigyázzba a szakma, és óvó tekintettel kövessen minden hangjegyet, amelyet a kőbányai lány kihullajt a száján. Mert legyen fontos. De nem volt. Vagy nem annyira. Jól mutat Aretha Franklin a Divatcsarnok óra-ékszer osztályán, a bizsuk között. Ha nem csüngene éjjel-nappal a luxemburgi rövidhullámon, lehet, hogy meg is ússza az egészet. Bár miért is akarta volna kihagyni a karrier nagy szocialista csúzliját, a Ki mit tud?-ot, amely egészen a Kecskemét környéki építőtábori haknikig lőtte és aztán egy rejtői csavarral tovább, Oránba. A szőke dizőz Algírban. Jót röhögtünk volna, ha Rejtő megírja. Árva fiúk, meg rózsaszedés Akkor legalább lenne történet. Bár a banalitásokkal ő sem tudott volna mit kezdeni. Hogy van egy szőke lány, fekete hanggal, aki szeret énekelni. Föl akar menni a színpadra, fogni a mikrofont, és kész. Ha ki mit tud?, akkor az, ha a rádió tánczenei stúdiója, akkor az, ha táncdalfesztivál, akkor az. Tudna ő bőgni basszus hangon, de inkább helyeskedik, mert azt mondják neki, hogy a közönség akkor fogja szeretni, ha árva fiúkról hallik, meg holmi kicsiről, aki menne vele rózsát szedni. És két rózsaszedés között meggyőzi magát, hogy így is lehet. Nem kell olyan nagyon elöl lenni. A második vonal is szép egyenes. Nem kell mindenáron zenekart meg szövegírót akarni. Csak megtalálja majd a munka az embert. Ha meg válogatni sincs miből, akkor meg pláne. Nincs történet, semmilyen, mert nem lett kitalálva. De szólt valaki? Mondta neki bárki, hogy a szőke fürtökhöz nem áll jól a gyesre küldött férj? A saját morális kérdéseit nem igazán firtató szakma is nagyon vigyázzba tud állni, ha mást kell etikai szempontokkal méricskélni. Ne tessék olyan nagyon akarni, mert azt nem szeretjük. Vagy ha igen, tessék kedvesebbnek lenni, simulékonyabbnak, adakozóbbnak. Legyen például egyértelmű. Mondjuk, derb, utálatos dög, de akkor ne rinyáljon, hogy boldogság gyere haza, vagy ha rinyál, akkor a szőke fürtökhöz hordjon rózsaszín csipkét, de ne lépjen fel bárokban meg lokálokban. Egy lokálénekesnőnek nem fognak ám szép számokat írni a zeneszerzők. Mások meg azért nem fognak, mert másoknak írnak. Azoknak ugyan nincs akkora hangjuk, mint ennek itt, de idejében jöttek és jófelé osztódtak. Nem túlságosan érdekük jót tenni a pályán senkivel. De hogy is néz-