168óra, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)
1999-09-16 / 37. szám
ANEKDOTA Még az ötvenes években történt, hogy kollégánknak, aki történelmi, bár nem közismerten patinás nevet viselt (egy felvidéki nemesi családét), levelet hozott a posta. S míg ő a gangon írta alá az átvételi elismervényt, a levélhordó diszkréten közelebb hajolt. - Bocsánat, ha szabad megkérdeznem, a bárói ágból vagy a grófi ágból tetszik lenni? Mire kollégánk - a valóságnak megfelelően - azt mondta: - Dehogyis, ez csak névazonosság. A postás ráhunyorított: - Nekem megmondhatja. Én Festetich vagyok. Ő próbál magának rangot szerezni, hogy kisajátítja a feudális örökséget. Érdekes módon ugyanez a folyamat játszódott le az 1871 utáni Franciaországban, ahol a nemesi címek és rangok rendkívüli módon felértékelődtek. Olyannyira, hogy erről egyenesen refeudalizációként írnak egyes történészek. A parvenü burzsoázia ki akarta sajátítani a nemesi előkelőséget, s házasságkötések révén sikerült is címeket szereznie. M Azt akarja mondani, hogy a „polgári kormány” előtt ott a példa? A hatalmat és a pénzt már megszerezték, most csak okosan kell házasodni? - Igen. Előkelőséget kell szerezni, rangemelkedést kell elérni. Amit nem lehet elveszíteni. Ha ugyanis forradalom árán vívta volna ki a hatalmat az új elit, az megadta volna számára a rangot is. Akkor kialakult volna az új vezető réteg, s a társadalom azonosult volna is vele. ■ De miért kell előkelőség, rang és cím azoknak, akiknek hatalmuk van? - Azért, mert ezt a garnitúrát túlzott mértékben teljesítménykényszer szorítja. Akinek viszont rangja van, annak nem kell minden pillanatban igazolnia, hogy rátermett a vezetésre. A Fidesznek éppen ezért van szüksége arra az archaikus magatartásra, amelyet a társadalom tanúsított valamikor az úrral, az úri renddel szemben. Amely mindig automatikus engedelmességre tudta kényszeríteni alattvalóit. S ehhez sem okosnak, sem tisztességesnek nem kellett lennie. Már az Antall-kormány idején is világos volt a törekvés erre, csak hát az akkori zavarosabb helyzetben ezt nem mondhatták ki nyíltan. A Orbán-kormány e tekintetben előnyösebb helyzetben van, s mindent megtesz azért, hogy valamiféle szakrális felhatalmazást is nyerjen. ■ Furcsa módon úgy beszélünk erről az újkori cím- és rangkórságról, mintha ez valóban a kormánytól indulna ki. Holott egyelőre pusztán egy társaság kezdeményezéséről van szó. Vagy lát olyan jeleket, amelyek arra mutatnak, hogy az ötlet több ennél? - Igen, ugyanis ez beilleszkedik egy sorozatba. Közvetlen folytatása például annak, hogy a koronának közjogi funkciót akarnak adni. Számomra ugyan már az is képtelenség volt, hogy egy köztársaság címerére koronát raknak, mert a korona nem ország-, hanem államforma-szimbólum. A parlamenti vitában az SZDSZ részéről akkoriban én képviseltem ezt az álláspontot. Az SZDSZ másik felszólalója egyébként az azóta már máshová tartozó Tellér Gyula volt, aki a koronás címer mellett érvelt. ■A Fidesznek akkor mi volt az álláspontja? - A Kossuth-címer mellett voltak.Ez ugyanaz a logika, mint a március 15-e és az augusztus 20-a közötti választás? - Igen. De míg az SZDSZ március 15-ét szerette volna a legfőbb nemzeti ünnepnek, a Fidesz akkor már augusztus 20-a mellett voksolt. Augusztus 20-a különben valóban mindenki számára elfogadható, ugyanakkor azonban mindenki által kisajátítható ünnep. Ma éppen ehhez kapcsolódik az a feudális hagyományőrzés, amely a millecentenáriumi ünnepségekben ölt testet. Előtérbe kerülnek a feudális külsőségek, középpontba pedig a korona. Amelyet el akarnak vinni a Nemzeti Múzeumból, holott egy történelmi ereklyének ott a helye. ■ Ez a történelmi ereklye azonban lassacskán megint közjogi rangot kap. Nem gondolja, hogy ez egyre erősebben idézi a harmincas évek Magyarországát? — Természetesen. A harmincas években a korona éppen azért kapott különös jelentőséget, mert azt jelezte: noha itt nincs király, azért királyság van. És semmi sem emlékeztethet Károlyi Mihály köztársaságára. A korona egyébként a Szent Korona országait is szimbolizálta, ami természetesen Trianonra utalt. Az ezeréves tradícióban tehát benne foglaltatott a nacionalizmus, s ennek felmelegítése azért is veszélyes, mert a környező országok ezt akkor is fenyegetésnek érzik, ha nincs mögötte ilyen szándék. ■ A címek és rangok visszaállítása, a millecentenáriumi ünnepségek, a korona közjogi funciója szinte olyan egységes rendszerré áll össze, amely akár egy terv stációiként is felfogható. Ez a terv valóban létezik, már az Antall-kormány regnálása óta. S az is pontosan tudható, mi lesz a következő lég