168óra, 2001. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-11 / 2. szám
Másfél hét telt el fatális és tragikus halála óta. A televíziók - a nagy sikerre való tekintettel - már a róla szóló emlékműsorok ismétlését tervezik, utolsó lemezét elkapkodják a rajongók, a bulvár- és pletykalapok új meg új oldalakat töltenek meg életének és halálának még ismeretlen részleteivel. Minden megy a szokásos menetrend szerint: a sztár kultusza a halál után tovább növekszik, a szórakoztatóipar pedig jól felfogott anyagi érdekből táplálja ezt a kultuszt. Hogy mitől lehetett a magyar szórakoztatás milliók által imádott és milliók által utált csillaga Zámbó Jimmy, arról egy igazi bennfentes, Omolnár Miklós, a Story főszerkesztője beszélt PIKÓ ANDRÁSNAK. ■ Méltatói szerint Zámbó Jimmynek sikerült az, ami a legnagyobb sztárok közül sem mindenkinek adatik meg: már életében legendává vált. Mi tette őt alkalmassá erre? - Véletlenül senkiből sem lesz tömegsztár. Ahhoz az illetőnek még ebben a kis országban is sok millió emberrel kell megszerettetnie magát és produkcióját. Ilyen karriert lehet tudatosan is építeni, bár úgy nehezebb. Nálunk talán Lagzi Lajcsi az egyetlen önmagát tudatosan építő sztár, bár jó néhány mesterségbeli fogásra ő is ösztönösen, vásárok forgatagában a Schneider Fánit fújva jöhetett rá. Jimmy karrierjében alig van ilyen tudatosság. Szinte véletlen, hogy ő és a közönsége egymásra talál. Az emberek többsége önmagára, saját hétköznapi érzelmeire és gondolataira ismert rá ezekben az egyszerű szövegű, romantikus slágerekben. De a dal önmagában nem lett volna elég. Kellett a sikerhez olyan előadó is, aki által ezek a dalok hitelt nyernek: egy ember, akiről látszik, akiről hihető, hogy ugyanolyan egyszerű és követhető, mint a dalai. ■ A két tömegsztár, Lajcsi és Jimmy eszerint különböző karrierutat képvisel. De számomra fontosabbnak látszik a közös vonás: mindkettő olyan self-made man, aki a szórakoztatóipar perifériájáról küzdi fel magát a csúcsra. Ráadásul egyikükről sem állítható, hogy megjelenése eleve predesztinálná a közönség imádatára. Amikor ők indulnak, még az a felemás, csökevényes showbiznisz sem működik, amely a kereskedelmi tévék által most kitermelődött. Ilyen értelemben mindenki self-made man, az Illés, a Metró meg az Omega tagjai is azok voltak. Való igaz, nem szépfiúk, de hollywoodi mércével mérve nincsenek is szép magyar sztárok. Amikor külföldi befektetőkkel a Story megjelenése előtt átnéztük az első próbaszámokat, majd leestek a székről, mert nem értették, miért rakok ennyi csúnya embert az újságba. Végül megértették: ilyenek a magyar sztárok, éppolyanok, mint te vagy én. Rájuk van igény. Ráadásul a szerény körülmények közül, a nyolcadik kerületi Mátyás térről induló Jimmy olyan volt közönsége számára, mint egy mai mesebeli királyfi. A hangjával ki tudott emelkedni környezetéből úgy, hogy minden sztárallűrje ellenére sem távolodott el attól a világtól, amelyből érkezett. ■ Ez magyarázza, hogy miért rajongott érte a fél ország. Az ország másik fele viszont elutasította, sőt lefitymálta. Ugyanez történt Lagzi Lajcsival, s korábban Friderikusszal is. Lehet, hogy ez szükségszerű velejárója az igazi népszerűségnek? 168 óra 24