168óra, 2002. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
2002-10-10 / 41. szám
Kultúra Dessewffy Tibor közelmúltban megjelent írása volt nyitódarabja annak a vitának, amelyet a Big Brother-mánia hazai felvirágzásáról indított a 168 Óra. A szociológus a média szempontjából vizsgálta a jelenséget, amely kétséget kizáróan felkavarta a magyar sajtót, megmozdítva a közírók fantáziáját. Sós Péter János azt vizsgálta, reklámmédiumként hogyan épül be a köztudatba a műsorfolyam. Pikó Bettina a magatartás-kutató szemszögéből értékelte a sorozatot. Mi a megdöbbentő, mi az érdekes ebben a vacakságban? Ezen a héten az ismert televíziós újságíró írását közöljük. A pénz, és nem a Big Brother-házban lakó emberek a főszereplői a tv2 népszerű (?) valóságshow-jának. Ez persze önmagában nem újdonság, nem nagy felfedezés, hiszen alapjában erről szól a kereskedelmi televíziózás. Minden más állítás üres fecsegés, szakmai blabla. A kereskedelmi tévé ugyanis pénzcsinálásra való, ez az egyedüli célja, ezért csinálják a tulajdonosok, semmi másért. A tv2 esetében ez kétszeresen is igaz. Magának a csatornának, az új vezetésnek a léte függ a Big Brother sikerétől. A magyarországi kereskedelmi televíziózás ötödik évének végére ugyanis az egykor piacvezető „csigatévé” pénzügyileg vészesen meggyengült. Ha nem sikerül nagyot dobnia és visszaszereznie egy éven belül az elsőséget a kitartóan és a jelek szerint magabiztosabban, hosszú távra alapozó RTL Klubtól, akkor nemcsak hogy mindenki repülni fog a család televíziójától, hanem a jelek szerint a családok is búcsút mondhatnak a „kettesnek”. A tulajdonosok úgy is dönthetnek, hogy nem finanszírozzák tovább a veszteséget, hanem lehúzzák a redőnyt. Így működik a piac: ha a tulajdonosok úgy látják, hogy a magyarországi tévécsatorna üzemeltetése helyett mondjuk Pakisztánban japán tartályhajókat bontatnak szét ócskavasnak, akkor egyetlen percig sem haboznak, és az utóbbit választják. Ez a való világ a médiában. Láttunk már népszerű tévécsatornát egyik percről a másikra megszűnni, mint ahogy a kereskedelmi rádiók élete is sokszor egyetlen hajszálon függ. A Big Brotherrel így furcsa módon a közönség még egy „kiszavazóshow” részesévé vált: magának a tévéállomásnak a sorsáról is döntenek, ha nézik a BB-t. Ha nem, akkor a tv2 lesz a leggyengébb láncszem és viszlát! Egyelőre azonban nézik. A műsort készítő, amúgy jobb sorsa érdemes tévés kollégák elmondása szerint ami a nézettséget illeti: a Big Brother hozza a formáját. A kemény, a szó szoros értelmében vett „hardcore” indítás, no meg az első két hét szaftos és kiválóan koreografált politikai botránya (Orbán Viktor szidalmazása a netes változaton) bevált: az esti főműsoridőben a bekapcsolt tévékészülékek 45-50 százalékán is a Big Brother megy. Időnként még a tv2 nagy mumusát, a konkurens RTL Klub Barátok köztjét is túlszárnyalva. Kérdés, hogy sikerül-e ezt tartóssá tenni, és még nagyobb kérdés, hogy sikerül-e mindezt csengő forintokra váltania a tv2 kereskedelmi és marketing részlegének. A képernyőn látottakból ítélve ugyanis a reklámozók egyelőre kivárnak. Óvatosak, mert nem tudják, szabad-e a nevüket tartósan összefüggésbe hozni olyan műsorral, amelyről nem lehet tudni, hogy miféle botrányok várhatók a jövőben. Egyes hírek szerint az sem tett jót a Big Barther reklámhátterének, hogy a kezdeti sikereken felbuzdulva állítólag listaárnál is magasabban kínálták a BB-közeli reklámidőket. Különösen érdekes lesz a két versengő csatorna közötti harc a következő hetekben, hiszen az RTL-en csak most állt fel a „zárt osztályi” csapat, míg a tv2-ben már ketten kiestek a versenyből. Az is roppant tanulságos, hogy mennyire hasonló a szereplő jellemtípusok összeválogatása, mennyire látszik, hogy a másutt, másokon kikísérletezett licencműsor kézikönyvében szereplő előírásokat mennyire pontosan követik az itthoni szerkesztők. Egyáltalán: maga a megnevezés, a valóságshow is félrevezető, hiszen ezek a műsorok még csak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Amit látunk a képernyőkön, az mérnöki pontossággal kiszámított, szigorú gyári recept alapján kikevert mixtúra, amelynek összetételén országról országra aligalig szabad változtatni. A kukkolóshow adaptációi közt legfeljebb annyi a különbség, hogy egy-egy mélyen katolikus latin-amerikai államban nyilván jóval szűkebbek a szexualitás ábrázolásának képi korlátai, mint mondjuk Európában. Emlékezetem szerint Chilében bevált újítás volt, hogy a város egy pontján három méter magas fallal vették körül az amúgy plexifalakkal épített Big Brother-házat, ahová aztán a hívek és el- Hardy Mihály