168óra, 2004. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)
2004-04-01 / 13. szám
Háttér Különös, szomorú történet vette kezdetét a mecseki Kővágószőlősön. A korábbi bányászfalu körzeti orvosa az évtized halálozási adatait tanulmányozva arra figyelt fel: az Ady Endre utcában gyanúsan magas a daganatos megbetegedések száma. A megyei tisztifőorvos vizsgálatot indított, tucatnyi újságcikk és tévériport boncolgatta, mi állhat a háttérben. A találgatásokra az adott okot, hogy a község határában évekkel ezelőtt bezárt uránbánya egyik vájata épp a nevezett utca alatt haladt. A helyieket igencsak megviselte az elmúlt hetek pánikhangulata, ottjártunkkor szinte senki sem volt hajlandó nyilatkozni, visszavonulót fújt a botrányt kirobbantó doktor is. Az uránbányászattal magyarázható a kirívóan sok haláleset, vagy az egész csupán a véletlen műve? BITA DÁNIEL riportja. A Pécstől néhány kilométerre fekvő Kővágószőlőst 1300-an lakják. A borvidéki település a közeli Jakabhegy vörös homokkövéről kapta nevét, abból épült például az eszéki katedrális. Negyedórája bolyongunk a néma faluban, hiába. Zárva az uránbányászati kiállítás, a helytörténeti gyűjtemény, a 12. századi szentély mellé emelt gótikus templom ajtaján lakat lóg. Sehol egy lélek. A környéken 1953-ban kezdtek uránérc után kutatni. Két évre rá már vájárok csákányoztak a mélyben, a hidegháborús években szovjet katonák vigyázták a fejtést. Nem véletlen a fokozott figyelem, a hadiiparban nélkülözhetetlen urán javát a Nagy Testvér kapta. A majd’ négy évtizednyi működés során több mint húszmillió köbméter uránércet hoztak felszínre, 1200 kilométernyi vájatot ástak, a bányászok az ország legmélyebb, 1300 méteres aknáiba süllyedtek alá. RIASZTÓ HÍREK 1997-ben kormányhatározat döntött a ráfizetéses mecseki uránbányászat felszámolásáról, a környezeti károk elhárítását az állami vagyonkezelő birtokában lévő Mecsekére Rt.-re bízták. Kővágószőlős határában ma már csak néhány, egykor szebb napokat látott romos épület, rozsdálló jármű, lepusztult trafóház és düledező víztorony emlékeztet a gazdag uránidőkre. A faluban szellőzőaknák és a tárnák helyét jelző gránittömbök árnyalják a képet. A vájárok egészségi állapota elkeserítő. Egykor tízezernél többen dolgoztak a mélyben, sokuk ma is szenvedi a következményeket, a várvégeken fejtők közt szinte mindennapos a tüdőrák. Főként a fiatalon és a hetvenes évekig pályát kezdőket sújtotta a kór, utóbb korszerűsítették az üzemet, hátrált a halál. A temetőben tucatszám találni ötvenen innen elhunyt férfiak sírját, akad, ki harmincéves özvegyet hagyott hátra. Falubéli sorolja: több jól képzett mérnök, üzemvezető, orvos, asszisztens veszítette életét. A hatvanas évek elején érkező hét bányamérnök közül kettő él, mindkettő rákbeteg. A bánya bezárásakor a vájárok jó részét kényszernyugdíjazták, leszázalékolták. A fiatalabbak, ha nem volt meg a 3000, föld alatt töltött órájuk, utcára kerültek. Pallós Zoltán doktor két évtizede szolgál Kővágószőlősön. Az esztendők során úgy találta, a helyi halálozási mutatók alig térnek el az országos átlagtól. Néhány hónapja viszont, összegezve az elmúlt évtized statisztikáit, 168 óra ?«