168óra, 2009. január-március (21. évfolyam, 1-13. szám)

2009-02-26 / 9. szám

I Kultúra A szociológus visszatérő vendége a Berlinalénak. Immár hagyományosan, idén is szub­jektív naplót írt a 168 Órá­nak. Minden ugyanúgy, ugyanott és ugyanolyan megbízhatóan zajlik, mint eddig. A Berlinalét - a látható pontokon - nem kezdte ki a válság. Noha a sajtószakmai jegyekért kicsit rövidebb a sor, valamennyivel egyébként is kevesebb az érdeklődő. A fesztiválújság szerint a filmpia­con az üzlet nem pang. De különle­ges sikerekről szó sincs. Fanyalog­nak a kritikusok, hallani, a zsűri is. Kevés a „Medve-díjakra” érett pro­dukció, nincs miből igazán válogat­ni. Az átlagosnál talán rosszabb év - hallom a Cinemax kávézójában. Nem tudom, évente hány remekmű felett vagy alatt rossz az évi termés, s a remekművekből hánynak kellene eljutnia a Berlinaléra. Én megrendí­tő filmet nem láttam. De idén is so­kat tanultam. Kulturális kódok Hogyan figyelhetnek ránk legalább egy kicsit, ha most nincs filmünk a hivatalos programokban? Vetíthe­tünk magyar filmeket, meghívhatunk producereket, hogy találkozzanak magyar kollégáikkal. Ilyesmivel az összes berlini külföldi kulturális inté­zet próbálkozik. A CHB-ben, a ma­gyar kultúrközpontban is gyakorol­ják ezt a majdnem lehetetlen műfajt. De közben előálltak egy valóban ere­deti produkcióval. Peter Greeneway multimédia-improvizációja - Yan­­derboi zenéjére - az egyik legna­gyobb durranás, amit magyar kul­­túrintézettől valaha is láttam. Végy egy igazi nemzetközi sztárt, adj neki a sajátjai mellé némi magyar inputot - nem erőszakosan, csak annyit, amennyit ő kér. S tedd a produkciót a szélesebb közönség részére is - talán egyetlen alkalomra (?) — magyar kontribúcióként vagy csak Berlinbe hozott termékként elérhetővé. A CHB nem teremben vetített. A vásznak és képernyők beborítják az épület homlokzatát. Az egészbe az éjjeli villamosok is beletartoznak. A járatot még a 23 órakor kezdődő utcai előadás idejére sem lehetett le­állítani. A hol kivilágított, hol sötét, de általában üres villamosok lassan vágnak maguknak utat a Greene­­way-képek között. A jövő moziját látjuk. Nincs lineáris történet. Jelek vannak, amelyek időnként visszatér­nek. Nem tudom, lesz-e más is az új filmtörténeti fejezetben. De ezzel ki­egyeznék. Csak ne lenne olyan hideg a jó órányi produkció alatt. Évek óta nagy a tolongás a német bemutatókon. Az érdeklődők főként németek: az ő kulturális hőseik az ő problémáikról az ő kulturális kódja­ikban elsősorban nekik akarnak mondani valamit. A külföldi kollé­gák kíváncsisága ráadás. Viszont most előkerült két roppant érdekes - a mozikban fél éve futó, a médiában már politikai szempontokból rekedt­re vitatott - munka. Ezeken persze tele a terem külföldiekkel. A két film - szerény artisztikus eszközök­kel, megbízható mozipanelekből építkezve - az újabb német történe­lem legfontosabb színterére vezet. 1945 áprilisa-májusa - Berlin. És az 1968-ból „kinövő” baloldali terro­rizmus, a RAF tündöklése (?) és bu­kása. Téged K­án Tamás Pál berlini n 1 40 ■ 168 Óra

Next