2000, 1989 (1.évfolyam) szeptember
Lengyel László: Alkonyat
Alkonyat LENGYEL LÁSZLÓ JL kíváncsian, de félve tekintek a mikroszkópba, amelynek lencséje alatt az MSZMP nevű furcsa lény vonaglik. Soha ekkora figyelemmel nem fordultak ennek az organizmusnak a belseje felé. A változások - majd azt mondtam: az alkonyat, az összeomlás -oly gyorsak, hogy a megfigyelő átkozódva szaggatja szét fél évvel ezelőtti jegyzeteit: minden másként van. A nyugati „budapestológusok" sem könnyen igazodnak el szokásos megközelítési módjuk alapján. Akiket tegnap reformernek véltek, azok mára még a centrumba se férnek be, s akiket ortodoxiájuk miatt marasztaltak el, ma egy jóhírű reformkörben masíroznak. Mintha az összevissza mozgó párt kicsúszna fogalmaink kereső beavatkozása alól. Mégis közrebocsátom töredékes téziseimet az MSZMP belső megoszlásáról és távlatairól, mert ennek a politikai erőnek a mozgása az egész ország sorsát meghatározhatja. A mai vizsgálódás fő gátja, hogy e párt politikai megosztottsága még nem formalizálódott, így csak egyfajta szociológiai megoszlásra következtethetünk. Nincsenek nyílt platformok és frakciók, a pártvezetők - Berecz Jánost kivéve - nem vállalják el egy-egy politikai csoport vezetését. Ahogy a Magyar Dolgozók Pártja a Rákosi-korszak szülője és szülöttje, úgy az MSZMP a hosszú Kádár-korszaké. Vezetőit a kádári politikai stílus szájíze szerint választották ki. Tagjai egy kádári középutas politika rítusainak megfelelően léptek be a pártba, éltek ott mozgalmi életet. E kádári stílus pedig nem kívánt szolgai ideológiai vallomásokat, a hatalommal való közvetlen azonosulást, csak az úgynevezett végső értékekkel való folyamatos együttélést, az alkukban kijelölt határok pontos betartását és betartatását. A tagság azonosulási készsége nem haladta meg a társadalom azonosulási készségét. Az MSZMP, mint egyetlen párt, magába zsúfolta a társadalom tagolatlan politikai értékeit és érdekeit. Ebben a rendetlen raktárban egymás hegyén-hátán hányódtak az ómódi marxista-leninista-sztalinista stelázsik és a csillogóra glancolt, import alkatrészeket és anyagokat tartalmazó szociálliberális fotelok. Most végkiárusítás van a raktárban. 1988 májusa óta folyamatos a leértékelés. Szemügyre vesszük a készletet, s egyre kevésbé vágyunk rá. Az egyik, sarokba szorult csoport a késői Kádár-korszak feltörekvőiből áll. Mindazokból, akik a 80-as években a második és a harmadik vonalból előre kerültek az apparátusokban, akik ekkor értek el a hatalom és a kedvezményezettség félthető állapotába. Ez az a társadalmi felső középosztály, amely gazdagodását, karrierjét a hatalmi oligarchiákba való bekerüléshez kötötte, akik az MSZMP révén "Az élet egyre haldoklásgyanúsabb..." Kálnoky László: Alkony jutottak a vállalatok, a mezőgazdasági nagyüzemek, az államapparátusok vezető posztjaira, pénzes szakértői státuszaiba. De úgy is mondhatnám, hogy azoknak a vállalati oligarcháknak a megfiatalodott társaságáról van szó, akiket zavart a késői Kádár-korszak tehetetlensége. Innen is, onnan is Angyal Ádámok, Tatai Ilonák, Demján Sándorok bújnak elő, akik határozott kézzel igazgatnak vállalati óriásokat, és megértően tekintenek mindazokra a pártapparátusokban, akik végre a lassú alkudozások helyébe dinamikus döntéseket ígérnek. 1985-től az ország kezd megtelni kisgrószokkal. A Grósz Károllyal érkező dinamikus populizmus a XIII. kongresszuson már megmutatta oroszlánkörmeit. Nem volt-e rokonszenves a visszavonulásokba, hátrálásokba, gyanús reformosdikba tört vállalati, nagyüzemi új bárók, a pártmunkások előtt egy dinamikus növekedés lehetőségét megpendítő Grósz, aki végre vállalt valamit (ha mást nem, legalább az 50-es éveket)? A provinciális magabiztosság grószi stílusa hódíthatott a feltörekvő új középosztályban. „Ha én tudok a vállalatomnál határozottan dönteni, akkor ezt elvárom a politikusoktól is, akikkel tárgyalok." És 1987-től a grósz Károlyok ígértek, döntöttek, vállaltak. Biztosítva látszott egy gyors átmenet. Nemzedéki alapon puccsot hajtottak végre nemcsak a kádári öreg Politikai Bizottság és a Központi Bizottság ellenében, de a megyék egy részében is. A 80-as évek közepétől szinte teljesen kicserélődött a nagyvállalatok vezérkara, jöttek az új bankfiúk, Komócsin és Pap Jánosmegyék váltak harci tereppé. Az államapparátusok fiatal technokratái kis undorral ugyan, de szorongatták a populista politikusok izzadó tenyerét. Csakhogy az aradi tárgyalások csapdája, a félresikerült politikai fenyegetőzések, s legfőképpen a gazdasági ígéretek részleges vagy teljes összeomlása ezt a csoportot megrendítette önbizalmában. Éppen a legfontosabb ponton szenvedtek vereséget: a gyors és biztos megoldások helyett kapkodást és összevisszaságot teremtettek. S mindezt nemcsak a pártban és az országban, de önmagukban is. Az MSZMP „felső középosztálya", „új gazdagjai" keresik a helyüket és vezetőjüket. Még nem tudják, hogy kitartsanak-e állásaikban, vagy a párton belüli reformkörökbe, esetleg független szakértőként, vagy vállalkozóként a párton kívülre mentsék magukat. A nagyvállalati, banki oligarchák az új pártok és mozgalmak felé tájékozódnak. Az „MSZMP-bugrisság", a „mély szembenézés", az „őszinte szó", a napi tizenhat óra népért végzett munka lejáratta magát. De bár a sarokban állnak, mégis nagy gazdasági, politikai és katonai súllyal rendelkeznek. Talán a legnagyobbat a párton és az országon belül. Még 2 LENGYEL LÁSZLÓ