2000, 1989 (1.évfolyam) szeptember

Lengyel László: Alkonyat

Alkonyat LENGYEL LÁSZLÓ JL­ k­íváncsian, de félve tekin­tek a mikroszkópba, amelynek lencséje alatt az MSZMP nevű furcsa lény vonaglik. Soha ekkora figyelemmel nem fordultak ennek az organizmusnak a belseje felé. A válto­zások - majd azt mondtam: az alkonyat, az összeomlás -oly gyorsak, hogy a megfigyelő átkozódva szaggatja szét fél évvel ezelőtti jegyzeteit: minden másként van. A nyugati „budapestológusok" sem könnyen igazodnak el szokásos megközelítési módjuk alapján. Akiket tegnap reformernek véltek, azok mára még a centrumba se férnek be, s akiket ortodoxiájuk miatt marasztaltak el, ma egy jóhírű reform­körben masíroznak. Mintha az összevissza mozgó párt kicsúszna fogalmaink kereső beavatkozása alól. Mégis közrebocsátom töredékes téziseimet az MSZMP belső megoszlásáról és távlatairól, mert ennek a politikai erőnek a mozgása az egész ország sorsát meghatározhatja. A mai vizsgálódás fő gátja, hogy e párt politikai megosztott­sága még nem formalizálódott, így csak egyfajta szocioló­giai megoszlásra következtethetünk. Nincsenek nyílt plat­formok és frakciók, a pártvezetők - Berecz Jánost kivéve - nem vállalják el egy-egy politikai csoport vezetését. Ahogy a Magyar Dolgozók Pártja a Rákosi-korszak szülője és szülöttje, úgy az MSZMP a hosszú Kádár-kor­szaké. Vezetőit a kádári politikai stílus szájíze szerint választották ki. Tagjai egy kádári középutas politika rítu­sainak megfelelően léptek be a pártba, éltek ott mozgalmi életet. E kádári stílus pedig nem kívánt szolgai ideológiai vallomásokat, a hatalommal való közvetlen azonosulást, csak az úgynevezett végső értékekkel való folyamatos együttélést, az alkukban kijelölt határok pontos betartását és betartatását. A tagság azonosulási készsége nem haladta meg a társadalom azonosulási készségét. Az MSZMP, mint egyetlen párt, magába zsúfolta a társadalom tagolatlan politikai értékeit és érdekeit. Ebben a rendetlen raktárban egymás hegyén-hátán hányódtak az ómódi marxista-leni­nista-sztalinista stelázsik és a csillogóra glancolt, import alkatrészeket és anyagokat tartalmazó szociálliberális fote­lok. Most végkiárusítás van a raktárban. 1988 májusa óta folyamatos a leértékelés. Szemügyre vesszük a készletet, s egyre kevésbé vágyunk rá. Az egyik, sarokba szorult csoport a késői Kádár-korszak feltörekvőiből áll. Mindazokból, akik a 80-as években a második és a harmadik vonalból előre kerültek az appará­tusokban, akik ekkor értek el a hatalom és a kedvezménye­zettség félthető állapotába. Ez az a társadalmi felső közép­osztály, amely gazdagodását, karrierjét a hatalmi oligarchi­ákba való bekerüléshez kötötte, akik az MSZMP révén­ ­"Az élet egyre haldoklásgyanúsabb..." Kálnoky László: Alkony jutottak a vállalatok, a mezőgazdasági nagyüzemek, az államapparátusok vezető posztjaira, pénzes szakértői státu­szaiba. De úgy is mondhatnám, hogy azoknak a vállalati oligarcháknak a megfiatalodott társaságáról van szó, akiket zavart a késői Kádár-korszak tehetetlensége. Innen is, onnan is Angyal Ádámok, Tatai Ilonák, Demján Sándorok bújnak elő, akik határozott kézzel igazgatnak vállalati óriásokat, és megértően tekintenek mindazokra a pártappa­rátusokban, akik végre a lassú alkudozások helyébe dina­mikus döntéseket ígérnek. 1985-től az ország kezd meg­telni kis­grószokkal. A Grósz Károllyal érkező dinamikus populizmus a XIII. kongresszuson már megmutatta orosz­lánkörmeit. Nem volt-e rokonszenves a visszavonulásokba, hátrálásokba, gyanús reformosdikba tört vállalati, nagyü­zemi új bárók, a pártmunkások előtt egy dinamikus növe­kedés lehetőségét megpendítő Grósz, aki végre vállalt valamit (ha mást nem, legalább az 50-es éveket)? A provin­ciális magabiztosság grószi stílusa hódíthatott a feltörekvő új középosztályban. „Ha én tudok a vállalatomnál határo­zottan dönteni, akkor ezt elvárom a politikusoktól is, akikkel tárgyalok." És 1987-től a grósz Károlyok ígértek, döntöttek, vállaltak. Biztosítva látszott egy gyors átmenet. Nemzedéki alapon puccsot hajtottak végre nemcsak a kádári öreg Politikai Bizottság és a Központi Bizottság ellenében, de a megyék egy részében is. A 80-as évek közepétől szinte teljesen kicserélődött a nagyvállalatok vezérkara, jöttek az új bankfiúk, Komócsin­ és Pap János­megyék váltak harci tereppé. Az államapparátusok fiatal technokratái kis undorral ugyan, de szorongatták a popu­lista politikusok izzadó tenyerét. Csakhogy az aradi tárgya­lások csapdája, a félresikerült politikai fenyegetőzések, s legfőképpen a gazdasági ígéretek részleges vagy teljes összeomlása ezt a csoportot megrendítette önbizalmában. Éppen a legfontosabb ponton szenvedtek vereséget: a gyors és biztos megoldások helyett kapkodást és összevisszaságot teremtettek. S mindezt nemcsak a pártban és az országban, de önmagukban is. Az MSZMP „felső középosztálya", „új gazdagjai" keresik a helyüket és vezetőjüket. Még nem tudják, hogy kitartsanak-e állásaikban, vagy a párton belüli reformkörökbe, esetleg független szakértőként, vagy vál­lalkozóként a párton kívülre mentsék magukat. A nagyvál­lalati, banki oligarchák az új pártok és mozgalmak felé tájékozódnak. Az „MSZMP-bugrisság", a „mély szembe­nézés", az „őszinte szó", a napi tizenhat óra népért végzett munka lejáratta magát. De bár a sarokban állnak, mégis nagy gazdasági, politikai és katonai súllyal rendelkeznek. Talán a legnagyobbat a párton és az országon belül. Még 2 LENGYEL LÁSZLÓ

Next