2000, 1991 (3.évfolyam) február

Lengyel László: Ezerkilencszázkilencven

Ezerkilenc­százkilenc­ven LENGYEL LÁSZLÓ A JL JLe történelem elfelejtett bevégződni. 1990-ben harmadszor kattant üresen az orosz ruletthez használatos revolver. Nem rossz. Megúsztuk. Ezerkilencszázkilencven is egy évtizedes év volt. Napjai­ban és heteiben hónapok és évek sűrűsödtek. Az év 1989 novemberében kezdődött, és ki tudja mikor fejeződik be 1991-ben. Az egymásra torlódó német, csehszlovák majd román változások - forradalmak, felkelések, puccsok, hata­lomátadások és a mögöttük megbúvó szovjet birodalmi stratégia új helyzetet teremtett Kelet-Európában. A térség országai a hosszú 1990-es évben kétfelé váltak. Ennek kiin­dulópontja azonos. 1989 november-decemberében a kelet­európai kis országokban a „hagyományos" gorbacsovista re­formkommunizmus, reformszocializmus megbukott. Vagy teljesen el kellett tűnnie a színpadról, vagy új arculatot kellett öltenie. A fejlettebb, Európa-közelibb kis országok­ban - főként Magyarországon és az NDK-ban, de Cseh­szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban is - nem­csak megszűnt a reformszocializmus korábbi felhajtó ereje, de önként vagy nyomásra el is hagyta a politikai színpadot. Ellenben a kevésbé fejlettekben, a szovjet típusú rendszer­től inkább érintettekben - Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és a Szovjetunió néhány tagköztársaságában -megkezdődött a népi, a nemzeti szocializmusok szervezeti és intézményi rendszereinek kialakítása, a tekintélyelvű gor­bacsovizmus „laboratóriumi kísérlete".* A gorbacsovi re­formszocializmus demokratikus és tekintélyelvű ágai egya­ránt igénylik az állami beavatkozást, akár a piac, akár az adminisztratív rendszer érdekében. A reformszocialista de­mokratikus elképzelések azon buknak el, hogy immár hi­ányzik az az állam, amely felvilágosultan képes lenne az eseményeket befolyásolni, a gazdaságot és a társadalmat megfelelő összhang alapján a piac felé terelni.** Az állam tekintélyi visszaerősítéséhez pedig nem volt társadalmi-er­kölcsi tőkéjük. A magyar reformszocialisták novemberben megtudhat­ták, hogy a hatalomban való túléléshez nincs esélyük. Drá­mai felismerés. November elején a Németh-kormány még hároméves gazdasági tervet nyújtott be az országgyűlésnek, Pozsgay Imre pedig elindult az elnökválasztáson. De az Eu­rópai Közösség küldöttsége nyíltan a kormány tudomására hozta, hogy csak abban az esetben segít, ha a kormány megállapodásra jut a Valutaalappal. Az IMF szűkítő politi­kát követelt, amivel választásokat nyerni nem lehet. A Né­meth-kormány, ha nem akart fizetésképtelenséget, vagy azonnal lemondani, nem tehetett mást, mint a szűkítő poli­tika elfogadását. Ezzel elkötelezte a gazdaságpolitikát 1991-re, majd a hatalom mellé, félreállt.*** V­alójában a reformszocializ­mus bukásával párhuzamosan, a társadalom meghatározó fő erői, a Kádár-rendszer alapjai - a nagyvállalati mened­zseroligarchiák, az állami szakértők, a kettős jövedelmű középrétegek -, elhagyták, magára hagyták az államot. A kihűlő állam mellett önálló életet kezdtek élni. A kádári szisztémában a nagy jövedelemtulajdonosok éppúgy, mint a kisegzisztenciák százezrei, az állammal folytatott alkuk­ban, egyezkedésekben juthattak többletjogokhoz, kisebb és nagyobb privilégiumokhoz, többletjövedelmekhez. A re­formszocialisták jól-rosszul lehetővé tették az árak, a bé­rek, az import liberalizációját, behunyták a szemüket a spontán privatizáció felett, a legfontosabb rétegeknek adópreferenciákat teremtettek. De ezzel eljutottak a gyen­gülő, érdekegyeztető állam határára. A klasszikus Kádár­rendszerben az volt a jó, ha valaki közel ült az állami tűz­höz, most a spontán privatizáló, az árakkal játszó, a prefe­renciát zsebre tevő, de egyszersmind az adót kerülő közép­rétegek, alkupartnerek távolodnak az államtól. A „vedd el és fuss" mozgalom, a saját élet megszervezésének kötele­zettsége, az alkufeleknek egymás közti megegyezése az ál­lam kihagyásával, mind-mind a gazdaság sajátos államtala­nodására mutatnak. A menedzserek a tulajdonnal, a szak­szervezésének egyetlen biztosítéka. Jól vagy rosszul csinálja, egye­dül ő van. ** Németország keleti felén egyszerűen elveszett a központi ál­lam, bármiféle keleti, konföderatív reformszocialista államnak megszűnt a reménye. Szlovénia és Horvátország fölött a gyenge ju­goszláv szövetségi kormányzat lebeg, az önálló államok még kiala­kulatlanok. ***A késő Kádár-kor szakértői elhúzódtak a politikai hatalom­tól, tudásukat és kapcsolataikat a gazdaságban értékesítették. A vesztesek a reformszocialista politikusok, elsősorban Pozsgay Imre. A Németh-kormány három komoly és gyakorlati hagyatékot is hagyott. Az egyik a népszerűtlen, de megkerülhetetlen lakáska­matadó, amit az Alkotmánybíróság megvétózott. A második a KGST-export kemény adminisztratív visszafogása. A harmadik: je­lentős ár-, bér- és importliberalizáció. * A népi, nemzeti szocializmusok eszméire a fejletlenebb ke­let-európai országok már korábban érzékenyek voltak, csak elfedte őket a szovjet, a jugoszláv internacionalista szocializmusok világa. A zárt gazdaság és társadalom, amely ugyanakkor példát mutat környezetének, felvilágosítja a nála fejletlenebbet, amely egy­szerre antiliberális és antikommunista, antikozmopolita és antiin­ternacionalista; amely védelmezi a nemzeti ipart és mezőgazdasá­got, a munkahelyet, a korábbi iparosítás „eredményeit"; és amely mindeközben reformot, privatizációt és piacot, az utazás szabadsá­gát is hirdeti, új, tekintélyelvű szervezeteket és intézményeket szül. Ion Iliescu vagy Slobodan Milosevic szakítani látszanak a régi párttal, támogatják a többpártrendszert. Ugyanakkor megva­lósítják, ami minden eszménél fontosabb: ezekben a kelet-európai országokban a gazdaság és a társadalom főszereplője továbbra is az erős állam marad. Az állam a munkahely, az elosztás, az élet meg­

Next