2000, 2002 (14. évfolyam) július-augusztus
Standeisky Éva: Honvágy és szabadságvágy szorításában
vezetőinek és az értelmiségieknek az a feladatuk, hogy a kényszerű kötöttségek tudatában próbálják az országot optimális helyzetbe juttatni. Bár sokakkal együtt szívesebben vette volna, ha Magyarországot a nyugati szövetségesek szabadítják fel a nácik és nyilas kiszolgálóik uralma alól, de bízott a Szovjetunióban is. (Illyés Gyula 1934-es oroszországi útijegyzetei lapjában, a Magyarországban jelentek meg.) 1945-ben azok közé az értelmiségiek közé tartozott, akik engedtek a megszállók és a hatalomra jutó pártok, mindenekelőtt a kommunisták felkérésének, és szerepet vállaltak a reményeik szerinti új, demokratikus Magyarország felépítésében. Néhány név közülük: Szent-Györgyi Albert, Szekfű Gyula, Moór Gyula, Karácsony Sándor, Kassák Lajos, Csécsy Imre. Zilahy 1945-ben még ahhoz is hozzájárult, hogy a kommunisták (Révai József, Horváth Márton, Kállai Gyula) és a baloldali parasztpártiak (Erdei Ferenc, Darvas József, Illyés Gyula) Új Szellemi Front néven az értelmiséget baloldali egységbe tömörítő mozgalmat indítsanak. A még feldolgozatlan, a tíz évvel korábbi próbálkozáshoz kudarcát tekintve is hasonló mozgalommal szemben a névadó Zilahy tartózkodó volt. Abban reménykedett, s ezt fogalmazta meg a mozgalommal kapcsolatos írásokat közreadó cikkgyűjteményben is, hogy az irodalom és a demokrácia ügye oly módon kapcsolódik majd össze, hogy nem sérti az alkotói autonómiát. Az 1935-ös kezdeményezéséről ez írta: Ha [...] emlékezetembe idézem azt a másik új szellemi frontot, úgy érzem, ha bűntudat nélkül is, de marcangoló önváddal állunk valamennyien Marianne ítélőszéke előtt, de lélekben mégsem összetörve, mert akkori harcaink, legalább szándékaikban, mégsem voltak egészen dicstelenek." Elvállalta a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság elnöki tisztét (Szent-Györgyi Alberttel közösen), egyik szerkesztője lett a koalíciós napilapnak, a Szabadságnak. Ott jelent meg vezércikke a felszabadító, Krisztus arcú szovjet katonáról, amely sokakban visszatetszést keltett, hiszen a megszállókkal kapcsolatos személyes tapasztalataik élesen ellentmondtak a Zilahy által rajzolt, erősen idealizált képnek. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetői azon voltak, hogy a befolyási övezetükbe tartozó ország elitje jó képet alakítson ki a megszállókról. A testület akkori irányítója, Szviridov altábornagy, többször fogadta az írót, és sikerrel győzte meg arról, hogy a Szovjetunió támogatja az ország demokratikus átalakulását. A demokrácia hívei fokozatosan jöttek rá, hogy becsapták önmagukat, hagyták magukat megtéveszteni: hittek a kommunisták, a Szovjetunió demokrácia-ígéreteiben. A béketárgyalások előrehaladtával, hazai közéleti tapasztalataik bővülésével kiábrándultságuk növekedett. Ki előbb, ki utóbb arra a következtetésre jutott, hogy ha szellemi szabadságát nem akarja elveszíteni, belső emigrációba kell vonulnia, vagy el kell hagynia Magyarországot. A külföldre menést választók közül különösen nehéz volt a döntés azoknak, akiket hivatásuk gyakorlása az anyanyelvhez kötött: az emigrációban az írók szellemi szabadsága megmaradt ugyan, de az anyanyelvi kultúra közegét nélkülözni voltak kénytelenek. Mégis, az írástudók legjobbjai közül többen - köztük Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kovács Imre, Szabó Zoltán - 1947-1949-ben az erősödő magyarországi diktatúra helyett a szabad Nyugatot választották. Z Z-Zilahy Lajos az Egyesült Államokban telepedett le. A hidegháborús légkör megnehezítette beilleszkedését. Tőle jobbra álló emigránstársai - s mindenekelőtt a szélsőjobboldaliak, a nyilasok nem bocsátották meg neki 1945 utáni „kollaborálását". A demokratikus megújulás másik tábora, a külföldre szakadt urbánusok pedig a népiekhez való közelsége, az 1935-ös frontalakító kísérlet miatt idegenkedtek tőle. Az emigráció eleve elmélyíti a korábbi ellentéteket: aki idegenbe kerül, nélkülözni kénytelen elvbarátait. A világ végletes kettéosztódása, a volt antifasiszta szövetségesek közötti ellenségeskedés itthoni hivatalos megítélésének sem tett jót. A „fasiszta" Horthy-rendszer szellemi kiszolgálói közé sorolták, műveit nem engedték a közönség elé jutni. Az 1950-es évek közepétől a közeledés halvány jeleit látván egyre többen reménykedtek a nagyhatalmak közötti háborús feszültség megszűnésében, Közép-Európa demokratizálódásának lehetőségében. Sokan az emigránsok közül a levert 1956-os magyar forradalomban is megtalálni vélték a reménykeltő elemet: a lelkismeret-furdalásos nyugati világ és az enyhülésnek elkötelezett 96 Cs 2000