2000, 2007 (19. évfolyam) június-július

LENGYEL LÁSZLÓ: Új Közép-Európa?

Lengyel László Új Közép-Európa? K Kelet-Közép-Európa országaiban, vagyis ott, amit 2003 tavaszán Rumsfeld „új Eu­rópának" nevezett, 2005 ősze óta érdes, naciona­lista fordulatok zajlanak. Nem kommunista és/ vagy harmadik utas restaurációk, hanem nacio­nalista és/vagy szociális-populista váltások. Az iraki háború idején, az első Bush-kormányzat Amerika-barát köztes politikai láncolatot igye­kezett létrehozni az iraki háborút ellenző francia, német és orosz nagyhatalmakkal szemben. Ebben a Nagy-Britanniától Portugálián, Spanyolorszá­gon és Itálián át húzódó láncban fontos szemekké váltak a kelet-közép-európai országok Magyaror­szágtól Romániáig, Csehországtól Lengyelorszá­gig és a balti államokig. Az „új Európa" országai gazdasági lendületben voltak, s méltán bizakodhattak abban, hogy köze­li EU-tagságuk, valamint az Egyesült Államok aktív támogatása növeli politikai és gazdasági sú­lyukat. A NATO-tagok a NATO-n keresztül, amerikai támogatással jutottak az Európai Unió kapujához, így a többieket is megnyerte a NATO-tagság és az Unióba való bejutás ígérete. A 2000-es nizzai francia-német megállapodás az EU pénz­ügyi szerkezetének fennmaradásáról, majd a 2002. decemberi koppenhágai felvételi tárgyalások a kelet-közép-európai országokat nem győzték meg az európai tag­országok, a francia-német nagy­hatalmi szövetség nagyvonalúságáról. A brit Blair és a spanyol Aznar, a kelet-közép-európai orszá­gok élére állt az európai kontinentális - francia és német - nagyhatalmakkal szemben, így növelve a pozitív atlantista érzelmeket. A nemzetek többségét erős német- és oroszel­lenes indulatok, őszinte Amerika-barátság jelle­mezte. Történelmi sérelmeiket a régió hagyomá­nyos nagyhatalmaitól szenvedték el. Ezért szíve­sen léptek arra az útra, amelyet az Egyesült Álla­mok jelölt ki, és amely a nemzeti szuverenizmust, a biztonsági lojalitást, az adócsökkentő, államot leépítő piaci gyorsítást, a konzervatív életforma­elveket állította szembe az akadozó európai in­tegracionizmussal, a bizonytalan jóléti állammal, a megengedő liberális életforma-normákkal, és a másik oldalon az épülő, kockázatot jelentő, nem­zeti birodalmat alakító putyini Oroszországgal. Erőt és emelkedést láttak az egyik, gyengeséget és hanyatlást a másik oldalon. Kisebbségük, így a magyarok, csehek Churchill realizmusát vallot­ták, aki így válaszolt De Gaulle 1944. novemberi javaslatára, hogy együtt szálljanak szembe az Egyesült Államokkal: „Jobb követni az erősebbet, mint szembeszállni vele." De az amerikai-brit típusú „új Európa" építésé­nek hiányoztak a gazdasági és az intézményi fel­tételei. Akárcsak az 1920-as és 1930-as években a francia nagyhatalom által támogatott­­ lengyel, csehszlovák, jugoszláv és a román részvétellel lét­rehozott­­ Kisantant próbálkozásainak, amely­nek Németország és a Szovjetunió elválasztása és megfékezése lett volna a feladata, az angolszász Kelet-Közép-Európának sem voltak alapjai. A térség országai kereskedelmi és befektetési szem­pontból az európai nagyhatalmakhoz, az Európai Unióhoz, mindenekelőtt Németországhoz, ener­getikailag pedig Oroszországhoz vannak kötve. Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának Az írás a Korridor Politikai Kutatások Központja „Merre to­vább Magyarország” címmel előkészületben levő tanul­mánykötete számára készült. 40 Cl 2000

Next