2000, 2014 (26. évfolyam) január

Lengyel LászLó: Monor, a személyes halott

Lengyel László Monor, a személyes halott „Aki ma meghalt, csak egy órával ezelőtt az olyan régi énnekem, mint Nagy Sándor, vagy Xerxes katonái. Fülében csönd van, szájában por és némaság. Ha emlegetik régi szobákban régi barátok, ólomnehéz fővel próbálok emlékezni reája. De már nem értem, idegen. Csodálkozásom tettetett. Én a felejtés hosszú-hosszú zászlójával takarom őt le, rongyos közönnyel, hallgatással, mert úgy sem érem el soha és messze van, mint Nagy Sándor, vagy Xerxes katonái." Kosztolányi Dezső: Aki ma meghalt ,/Jonor személyes halottam. Nem­csak azért, mert 45-en voltunk ott, ezen az „ellen­zéki csúcstalálkozón” és már 25-en halottak.­ Ha­nem mert szinte azonnal meghalt kétévesen és senki nem akart emlékezni rá, dicsekedni vele. Ellenkezőleg, inkább kényszeredett szégyenkezés ült mindenki arcára egy félrelépés, egy rossz kap­csolat gyermeke miatt. Dehogy akart Csurka az­zal büszkélkedni, hogy egy asztalnál ült Kis János­sal, és fejét verte a falba Kenedi, hogy valaha Für Lajossal és Csoóri Sándorral egyeztetett. 1989 őszének ellenzék és ellenzék, népiek és urbánusok ádáz összeütközése idején már nemcsak a monori résztvevők kívántak egy második Monorral fegy­verszünetet elérni, hanem olyanok, akik ott sem voltak 85-ben Monoron.­ Az ellenzéki „csúcstalálkozó” előkészítése éve­kig tartott. Donáth vezette a koordináló tanács­kozásokat, a népieket Csoóri és Csurka, a demok­ratikus ellenzéket Kenedi és Kis, a „függetlene­ket” Bauer és Mészöly képviselték. Szigorú titok­tartás és kvóták voltak. Négy írásos előadás ké­szült előzetesen - Csurka, Csoóri, Bauer és Kis -, mindegyiknek volt egy-egy opponense. Én telje­sen véletlenül kerültem a találkozó szereplői kö­zé. A közgazdászokat már kellő számban beválo­gatták - Antal, Bauer, Laki, Szalai, Tardos -, és többen voltak „várakozó listán” a jeles ellenzéki­ek és függetlenek között. De 1985 májusában Törzsök Erika meghívott előadni a Szövetkezeti Kutatóba, a Labanc utcába. Az előadásnak nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, ám utána odajött hozzám egy kedvesen mosolygó öregem­ber. — Donáth Ferenc vagyok - mondta — ezt szé­pen összeraktad, tanultam belőle. Nemsokára ta­lálkozunk, és akkor beszélünk - tette hozzá. Nem tudtam, hogy hol és hogyan fogunk találkozni. Majd egy-két héttel később, Bauer az egyetem fo­lyosóján megállított, és meglehetősen kelletlenül megkérdezte, hogy van-e kedvem eljönni egy il­legális ellenzéki találkozóra. - Igen - válaszoltam, bele se gondolva. Feltételezésem szerint ilyen illegális találkozó létrejöhetett Lengyelországban és Jugoszláviá­ban. De a Szovjetuniótól Csehszlovákián át az NDK-ig, Bulgáriától Romániáig, Kínától Vietna­mig elképzelhetetlen lett volna. Az utóbbiakban úgy összeszedni 45 embert és megszervezni vala­hol gyűlésüket, hogy ne legyen köztük valaki a 2000 CV 61

Next